A lap mérete: 8453 bájt

Kertészet

Csótányok


Csótányok


Csótányok
(Blattodea, Syn: -)
Más neve(i): -


A csótányok a rovarok osztályában az újszárnyúak egyik rendje. Korábban a botsáskákkal és az imádkozó sáskákkal közös rendbe sorolták őket annak ellenére, hogy alkatuk módfelett különböző.
A csótányok világszerte megélnek, a sarkvidékek kivételével. A legtöbb fajt a trópusokon találjuk.

Európában sok apróbb termetű fajuk honos, az emberi környezetben megtelepedett nagyobbakat más földrészekről hurcoltuk be.

A legismertebb európai fajok:

  1. Amerikai csótány (Periplaneta americana) – Afrikából hurcoltuk be
  2. Fakó erdeicsótány (Ectobius pallidus).
  3. Konyhai csótány vagy svábbogár (Blatta orientalis) – őshazája ismeretlen (valószínűleg India)
  4. Lapp erdeicsótány (Ectobius lapponicus) – Magyarországon is honos
  5. Német csótány vagy muszkabogár (Blattella germanica) – Afrikából hurcoltuk be, őshazája Ázsia
  6. Fekete erdeicsótány (Ectobius sylvestis) és a 8 mm-esre megnövő
  7. Kis erdeicsótány (Ectobius panzeri).
Testhosszuk fajtól függően 1–6 centiméter. Legerősebb és legstabilabb testrészük a tor. A legpuhább és csupán gyenge izmokkal ellátott testrészük a potroh, ebben van a legtöbb belső szervük.
Fejük jól fejlett, pajzzsal védett. Szájszervük rágó típusú. A fejből két hosszú, sok ízből álló csáp nyúlik ki. Nagy összetett szemükkel jól látnak. A két szárnypár a tor mentén egymás fölött helyezkedik el: a felső pár erős, és csak védő szerepe van. Egyáltalán nem, vagy rosszul repülnek, több faj nősténye a szárnyait el is vesztette. Bűzmirigyük van.
Lárváik igen hasonlítanak a felnőtt rovarokra, de még szárnyatlanok.

Keringési rendszerük

Szívük a tergitek alatt, a középsíkban helyezkedik el a test teljes hosszában. Két részből áll: a hátsó szakasz a 12 kamrából (ampulla) álló tulajdonképpeni szív; előtte mindkét oldalon billentyűkkel záródó nyílások (ostiumok) vannak. Az elülső szakasz a tor második szelvényétől az agydúcig tart, ez a főér (aorta).
A kamra izomzatának elernyedésekor (diastole) a vérnyirok a nyílt ostiumokon (nyílásokon) a szív üregébe áramlik. A kamrák hátulról előre terjedő kontrakciós hulláma (systole) zárja az ostiumokat, és az aortába préseli a haemolymphát.
Potrohukban 4, a torukban 2 pár haránt-edény van, ezek betorkollásaitól kis billentyűk terelik a szívben előre áramló haemolymphát a szervezet szükségletének megfelelő oldaledényekbe. Az oldaledények falában nincs izomréteg. Az aortában előre áramló haemolympha relatív túlnyomást okoz a fejben, így onnan a folyadék a kisebb nyomású területek felé áramlik. A ventrális diafragma izomzatával és lassú kontrakciójával a hasdúclánc körül okoz kisebb túlnyomást, onnan a haemolympha dorzális irányba folyik. Ez inkább a perikardiális szinusz relatíve kisebb nyomása miatt van így, ugyanis a dorzális diafragma nyugalmi állapotban ív alakban hajlott, és benne szelvényenként legyező irányú izmok futnak. Amikor ezek összehúzódnak, a diafragma kiegyenesedik, és vízszintes lesz. A perikardiális szinusz térfogata nő, nyomása csökken, és a haemolympha a perivisveralis térből ideáramlik. Innen aztán a szív újra a fejbe, illetve az oldaledényekbe pumpálja tovább a haemolymphát.
A páros petefészek (ovarium) 8-8 petecsőből (ovariolum) áll, amelyek a potroh harmadik szelvényének tergitjéhez végfonállal (filum terminale) kapcsolódnak. A végfonál után a csírakamra (germarium) következik, ebben lesznek az őscsírasejtekből petesejtek. A csírakamra alsó szakaszában a petesejtekhez praefollicularis sejtek kapcsolódnak és így haladnak tovább a szikkamrába (vitellarium). A praefollicularis sejtejből egyrétegű táplálóréteg (folliculushám) képződik, amelynek sejtjei zsírokat, glikogént vesznek fel és beépítik a petesejt szikanyagába. A szikképzés után a folliculushám sejtjei peteburkot (chorion) képeznek. Ezen egy nyílás van, a micropyle, később itt tudnak a hímivarsejtek a petesejthez jutni. A nőstény párzóképes állapotba kerül, ahogy az első petesejtek a szikkamrába kerülnek.
A petecsövek kivezető csövei egyesülnek, belőlük lesz a két petevezető (oviductus), amelyek hamarosan egyesülnek hüvellyé (vagina), ami már páratlan.
A vagina két oldalán ondótartályok (receptaculum seminis) vannak és ezek mirigyei (ez páratlan). Az ondótartályokban tárolódnak a párzótárs hímivarsejtjei, a mirigyek pedig táplálják azokat.
A járulékos mirigy páros szerv, mely apró, fehér csövekből épül fel. Kivezetőcsövük a csökevényes tojócső lemezei között nyílik, feladata a petetok (ootheca) falának képzése.
A vagina alatt költőtasak nyílik, ami egy köztakaró-visszatűrődés, egy vakzsák, ami a torig visszahúzódik. Falát cuticula borítja, sok körkörös és hosszanti izma van és sűrű a tracheahálózata.
A külső ivarszerveket alulról a nagy felületű subgenitalis lemez fedi el. Legfelül paraproct lemezek vannak, rajtuk találhatók a cercusok és közöttük nyílik az anus. A paraproct lemezek alatt találhatók a valvulák (a párzásban, a peterakásban, a peték újrafelvételében van szerepük) amelyek a tojócső (ovipostor) elcsökevényesedett maradványai. Közöttük nyílik a járulékos mirigy kivezetőcsöve, alattuk a hüvely nyílása, a vagina alatt pedig a költőtasak nyílása található.
A fehér, apró, gömb alakú herék (testis) a 7. potrohszelvény tergitjéhez rögzülnek. A spermiumok valószínűleg folyamatosan érnek meg a herékben. Az ondóvezető (ductus deferens) a járulékos mirigy tövéhez juttatja a hímivarsejteket, ismeretlen a funkciója. Széles kivezetőcsövébe torkollanak az ondóvezetők, ezért ondóhólyagnak (vesicula seminalis) is nevezik. Ez a páratlan ondókilövellő csőben (ductus ejaculatorius) folytatódik. Ehhez egy összetett csöves mirigy, a phallus-mirigy csatlakozik, ami spermatophorává alakítja a spermiumokat.
A külső ivarszervek felett láthatók a paraproct lemezek, a cercusok és az anus. Ezek alatt a horog formájú, aszimmetrikus külső ivarszervek találhatók. Oldalsó részeik, a paramerek a párzáskor történő összekapcsolódást biztosítják. Ettől medialisabban fekszik a hypophallus – ennek belsejében van a penis, rajta nyílik az ondókilövellő cső.
Éjjel aktívak; nappal falrepedésekben és egyéb rejtekhelyeken húzzák meg magukat. Többnyire magányosak, de időnként nagy csapatokban tűnnek fel. Mindenevők; táplálékukat éles szaglásukkal keresik.
A szaporodási időszak a fajtól és az éghajlattól függ. Petéiket mirigyeik megkeményedett váladékával körülvett petetokokban (ootheca), (kokon) rakják le — egy-egy ilyen petetokban 5–50 pete lehet. Egyes fajok magukkal cipelik a petetokot, mások pedig elevenen hozzák világra kicsinyeiket.
Epimorfózissal fejlődnek — ez azt jelenti, hogy a kikelő ivadék testszelvényeinek száma megegyezik a felnőtt állatéval (imágóéval), amelyre külseje és életmódja is hasonlít. A felnőtt méretet fokozatosan, külön fejlődő, szelvényszerző szakaszok beiktatása nélkül éri el.[2]
A peték kifejlődéséhez a hőmérséklettől és a levegő nedvességtartalmától függően rendszerint 5–10 nap kell. Az egészen fiatal csótányok fehérek, de néhány órán belül színt kapnak. Egy fiatal egyed rendszerint 1–1,5 hét után fejlődik felnőtt csótánnyá.
Termesztett gyümölcsök
Vadgyümölcsök
Déligyümölcsök
Gabonák
Zöldségfélék
Ehető gombák
Fűszerek
Gyógynövények
Fogyasztható növények
Dísznövények
Ipari növények
Festőnövények
Védett növények
Baktériumos betegségek
Gombabetegségek
Fitoplazmás betegségek
Peronoszpórafélék
A vírusos betegségekről
Vírusos betegségek
Nem fertőző betegségek
Férgek
Csigák
Rovarok
Lepkék
Kétéltűek
Emlősök
Adalékok
Csávázószerek
Gombaölő szerek
Gyomirtó szerek
Lemosó szerek
Rovarölő szerek
Talajfertőtlenítő szerek
Vadriasztó szerek
Egyéb szerek
Permetezési napló
Permetlé töménysége
Január
Február
Március
Április
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
Gyomnövények

Forrás: Magyar Wikipédia w:Csótányok

A Wikimédia Commons tartalmaz Csótányok témájú médiaállományokat.