Darázsfajok
A hétköznapi értelemben vett darazsak néven rendszerint a társas redősszárnyú-darazsak vagy valódi darazsak (Vespidae) családjába tartozó hártyásszárnyúakat nevezzük. RendszerezésszerkesztésA családba az alábbi alcsaládok tartoznak:
MegjelenésükszerkesztésNéhány centiméteres, sárga-fekete csíkokkal mintázott rovarok, melyek nyugalomban szárnyaikat hosszában összehajtva tartják a test kétoldalán. Euszociális állatok, fullánkjuk és mérgük van, közeli rokonai a méheknek. Fészkeiket faodvakban, földi lyukakban, vagy akár épületekben (pl. padláson) építik. A nőstények, melyek képesek a reprodukcióra, a szaporodási időszak végén bújnak ki a sejtekből. ÉletmódjukszerkesztésA kolóniában egy királynő és sok (akár több ezer) dolgozó él. Közvetlen környezetünkben leggyakrabban a kecskedarázzsal találkozunk. A darázscsalád igen mozgalmas életet él napközben, de szürkületkor behúzódnak a fészekbe, s ott éjszakáznak. Az embert is megtámadhatják, mivel veszélyeztetve érzik magukat általa. Ha megpróbáljuk elhajtani, hadonászunk, csak rontunk a helyzeten. A legveszélyesebb hazai rovarfaj a lódarázs (Vespa crabro), fészkének megbolygatására a kolónia életveszélyes támadással reagál. Nem minden darázs él társadalomban. Vannak ugyanis magányos darazsak. Ők termetre kisebbek, mint közösségi társaik, és fészküket elsősorban növények száraiba építik ki. A kialakított fészekbe megbénított rovarokat hordanak, és ezekre petéznek rá. A később kikelő lárvák ezekből táplálkoznak. Forrás: Rovarirtaslap.hu SzaporodásukszerkesztésTavasszal felébrednek és elkezdik a fészeképítést. Ezek lehetnek 10 – 80 cm nagyságúak, s egy-egy fészekben több ezer darázs is tartózkodhat. A fészkek sejtek sorozatából állnak és mindegyik sejt egy petét kap az új királynőtől. A lárvák másfél hónap alatt nőnek munkára, harcra kész dolgozókká, nagyjából július hónapra. A darazsak több utód generációt hoznak a világra a telep élete alatt, mivel egyre nagyobb és nagyobb a dolgozó nőstények száma. A dolgozók növelik a fészek nagyságát, újabb sejteket adnak hozzá, etetik a lárvákat. DarázscsípésszerkesztésA darazsak csípésükkel, fullánkjukon keresztül juttatják a méreganyagot áldozatukba, így az emberekbe is. A csípés során bejutott méreganyag bekerül a kötőszövetbe, mely gyulladást okoz. A darázscsípés helye megduzzad, fájdalommal, viszketéssel párosul. Amennyiben a rosszullét jele mutatkozik azonnal forduljunk orvoshoz. A darázscsípés egyes emberekre nézve igen veszélyes, van akinél olyan allergiás következményekkel jár, ahol csak az orvosi segítség mentheti meg a pácienst. Különösen veszélyes a szemen vagy nyakon ért darázscsípés. Azonban a darazsakra is számos veszély leselkedik. A méreganyag legnagyobb részét acetilkolin, valamint alacsony (hisztamin, dopamin, szerotonin, kinin, noradrenalin), továbbá nagy molekulatömegű anyagok, így enzimek (kolineszteráz, foszfolipáz-A és -B, hialuronidáz, proteáz) és poliszacharidok alkotják. A méreganyag toxicitása a rovar táplálékától is függ, a fehérjét fogyasztóké a legmérgezőbb. A darázscsípés tünetei: Enyhe tünetek (egyetlen darázs csípése):
Súlyos tünetek (többszörös darázscsípéskor):
Életveszélyes állapot (többszörös darázscsípéskor vagy allergia esetén):
ÉrdekességszerkesztésEgy kutatás szerint a keleti lódarázs (Vespa orientalis) kültakarójába ágyazott xantopterin segítségével a fényt elektromos energiává alakítja, ami megmagyarázza, miért aktívabbak ezek a darazsak magasabb fényintenzitásnál. A fényenergia hasznosításának pontos biokémiai mechanizmusát még nem sikerült felderíteni, jelenleg ez egy aktív és fontos kutatási terület (Plotkin et al., Naturwissenschaften (2010) 97:1067–1076).[1][2] [3] ForrásokszerkesztésJegyzetekszerkesztés
|