Kertészet/Tünethatározó/Feketefenyő

Tünethatározó - Feketefenyő

◄ Kertészet Növényvédők Tünethatározó Növénybetegségek Rovarok Kártevők Szexferomon csapdák Munkanaptár Permetezési javaslat Permetezési napló Permetlé töménysége

A feketefenyő károsítói

Gombabetegségek

Erdeifenyő tűelhalás

Kórokozó: (Sclerophoma pithyophila)

Tápnövény: erdeifenyő, feketefenyő.

Tünetek: elsősorban erdeifenyőn, de esetenként feketefenyőn is előfordul. A fertőzés nyáron következik be, a tünetek pedig röviddel a fertőzést követően megjelennek. Az idős és fiatal erdei- és feketefenyő állományokban egyaránt megtalálható. A hajtásvégeken, az 1 éves tűleveleken fertőz. A tűlevelek a csúcstól kezdenek el barnulni. A koronában mindenhol előfordulhat. A tűk alsó harmada sokáig zöld marad. Az első tünetek megjelenése július-augusztus.

Feketefenyő hajtáspusztulás

Kórokozó: (Sphaeropsis sapinea)

Tápnövény: feketefenyő.

Tünetek: a feketefenyőn (Pinus nigra) hajtás és tűelhalás okoz. A tűleveleken, a tobozokon és a hajtásokon figyelhetők meg a gomba termőtestei. A 20–30 évnél idősebb állományokban károsít. Az ágak végén, az új hajtásokat fertőzi. Jellegzetes tünet a rövidebb, vöröses tűk, pamacsos hajtásvégek kifejlődése. Az egész tűlevél egyöntetűen vörösödik. A koronában mindenütt előfordulhat. Májustól júliusig fertőz, a tűlevelek teljes kifejlődéséig.

Erdeifenyő tűkarcgomba

Kórokozó: (Lophodermium pinastri)

Tápnövény: erdeifenyő, feketefenyő csemeték.

Tünetek: fiatal és idősebb állományokban, karácsonyfa telepeken is fertőz. Elsősorban idősebb (1–3 éves) belső tűleveleken jelentkezik. A lombozat szürkül, a tűleveleken vörösesbarna foltok keletkeznek, amelyek erős fertőzés esetén összefolynak, az egész tű elvörösödik, fekete harántcsík képződik rajta. A fertőzött elhalt tűk normális méretűek. A fertőzés ideje május-június-július, az új tünetek szeptember–októberben jelennek meg. A március végére megvörösödött tűk többnyire június elejéig lehullanak.

Fenyőilonca

Kórokozó: (Rhyacionia buoliana)

Tápnövény: erdei- és feketefenyő.

Tünetek: kis hernyó eleinte a tűlevél hüvelyeit fogyasztja, majd a rügybe fúrja magát, és itt telel át. Tavasszal a rügyeket rágja. A hajtások meggörbülnek, ún. postakürt jön létre. Tavasz a fő károsítási időszak.

Fenyődarázs félék

Fenyőrontó darázs

Kórokozó: (Neodiprion sertifer)

Fésűs fenyődarázs

Kórokozó: (Diprion pini)

Tápnövény: erdei- és feketefenyő.

Tünetek: a nagyobb kártételt Magyarországon a fenyőrontó darázs okozza. A lárvák a másodéves tűket teljesen lerágják, csak a tűcsonkokat hagyják meg. A fésűs fenyődarázs olykor az első éves tűket rágja le. Jelentős növedékbeli veszteséget okozhatnak, egyes fák pusztulását okozhatják. Április-május, ill. augusztus-szeptemberben okoz kárt.

Fejlődés: a fésűs fenyődarázs 2, a fenyőrontó darázs 1 nemzedékes.

Nagy fenyőormányos

Kórokozó: (Hylobius abietis)

Tápnövény: valamennyi fenyőfajon károsít.

Tünetek: a kártételt a bogarak rágása okozza a fenyőcsemeték kérgén, gyökérfőjén. Károsíthatja a fiatal hajtásokat is, ami gyantafolyást, a fa legyengülését és teljes pusztulását okozhatja. A lárvák az elhalt fában fejlődnek. Egész tenyészidőszakban károsít.

Szúfélék

Hatfogú szú

Kórokozó: (Ips sexdentatus)

Nagy fenyőháncsszú

Kórokozó: (Myelophilus piniperda)

Betűzőszú

Kórokozó: (Ips typographus)

Rézmetsző szú

Kórokozó: (Pityogenes chalcographus)

Firkáló fenyőszú

Kórokozó: (Polygraphus polygraphus)

Tápnövény: erdei-, fekete-, luc- és vörösfenyő fajok.

Tünetek: a törzs vastag kérgű részében károsítanak. Gyakori és veszélyes kártevők, a legveszélyesebbek a hatfogú szú, nagy fenyőháncsszú. A hatfogú szú rossz termőhelyen élő fákon károsít. Nagymértékű károsításánál a faanyag kékülése felgyorsul.

A nagy fenyőháncsszú alacsony egyedszám mellett is károkat okozhat. A kéreg alatt rág, majd a friss hajtásokon, melynek következtében az ágak lekonyulnak, letörnek, télen pedig telelő rágást is folytat a gyökfőben.

A vékonyabb ágrészekben elsősorban a rézmetsző szú károsítása a gyakoribb.

Lucfenyveseink leggyakoribb és legveszélyesebb kártevői az betűzőszú, rézmetsző szú, firkáló fenyőszú. A betűzőszú a vastag ágakon, törzseken rág, a másik két faj a vékonyabb ágakon és a koronában fordul elő.

A kártétel ideje áprilistól többnyire szeptemberig tart.

Fenyő-takácsatka

Kórokozó: (Oligonychus ununguis)

Tápnövény: ciprus, hamisciprus, vörösfenyő, boróka, fekete- és erdeifenyő, lucfenyő, puszpáng, japánciprus, cédrus

Tünetek: száraz környezetbe ültetett örökzöldek egyik leggyakoribb és legjelentősebb kártevője. A szívogatás hatására a tűleveleken sárga apró pontok jelennek meg, majd a tűlevelek lehullanak. Szövedék borítja a károsított leveleket.

Fejlődés: soknemzedékes. A fás részeken telel. A lárvák kelése április elejétől várható.

◄ Kertészet Növényvédők Tünethatározó Növénybetegségek Rovarok Kártevők Szexferomon csapdák Munkanaptár Permetezési javaslat Permetezési napló Permetlé töménysége

Szirmai J.: Kajszi vírusbetegsége. In Magyar Bor és Gyümölcs. 1948. 7–8. o.
Husz B. – Klement Z.: A csonthéjas gyümölcsök vírusos mozaik betegsége. In Az Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaságtudományi Karának Évkönyve. 1950. 83–94. o.
Szirmai J.: Kajszi vírus a faiskolában. In Kert és Szőlő. 1950. 10. o.
Szirmai J.: Almafa-mozaik és cseresznye vírus előfordulása a gyümölcsfákon és a faiskolai csemetéken. In Agrártudomány. 1951. 458–460. o.
Richter G. – Szatala Ö. – Nagy B. – Milinkó I.: Növényvédelmi Zárszolgálati Kézikönyv. Budapest: Mezőgazdasági. 1952.
Szirmai J.: Vírusbetegségek térhódítása a fás növények körében. In MTA Agrártudomány. 1955. 121–123. o.
Németh M.: A gyümölcsfák vírusbetegségei elleni védekezés lehetőségei. In Mezőgazdasági Világirodalom. 1960. 85–96. o.
Németh M.: A gyümölcsfa vírusbetegségek hazai terjedése. In Kertészet és Szőlészet. 1960.
V. Németh Mária: A gyümölcsfák vírusbetegségei. Budapest: Mezőgazdasági. 1961.
Dobray Ené – Eperjesi I. – Galambosi B. – Seléndy Sz. – Timon B. – Tóthné R.E. – Válas Gyné – Zatykó L. – Zatykóné D.E. – Zolai J.: Házikerti kézikönyv. [Budapest]: Mezőgazdasági. 1985. ISBN 963-231-656-8
Dr. Bálint György: Gyümölcsöskert. Budapest: Mezőgazdasági. 1986. ISBN 963-232-264-9