Egykor a lett helyesírás a német rendszeren alapult. A 20. század elején ezt leváltotta a mai, a letthez jobban alkalmazható változat. Napjainkban a lett ábécé 33 betűből áll:
A magánhanzgók hosszúságának jelentésmegkülönböztető szerepe is lehet (pl: ja - ha, jā - igen).
Az eltérő hangértékű betűk: ģ = magyar gy hang, ķ = magyar ty hang, ņ = magyar ny hang, ļ = lágyan ejtett l betű, a magyarból ez már eltűnt, de ilyen volt a pályaudvar és uszály szavakban is.
Az e és o betűket kétféleképpen ejtik, amit írásban nem jelölnek (kivéve néhány nyelvkönyvben egy alulpontozással).
Az e betűt ejthetik úgy mint a magyar e hangot (pl.: tu esi - te vagy, ejtsd: tu eszi), de úgy is mint egy rövid á hangot, tulajdonképpen egy nyílt e hang (pl.: es esmu - én vagyok, ejtsd: esz ászmu).
Az o betűt is kétféleképpen ejtik. A régebbi lett eredetű szavakban az o hang egyfajta uo diftongusként hangzik, kis á mellékhanggal (pl.: Ļoti patīkami - Örvendek, ejtsd: Ļuoti patíkami). Az újabb keletű jövevényszavakban pedig a magyarhoz is hasonló o hangként (mint monoftongus) ejtik (pl.: kino - mozi, ejtsd: kino).
A lett nyelvben a hangsúly szinte mindig az első szótagra esik, kevés kivételtől eltekintve (pl.: labrīt, labdien, paldies).
A lett nyelvben nincs névelő. Ugyanakkor megvannak a módjai a határozottság jelölésének, például melléknevek vagy sorszámok esetén (pl.: pirmajā stavā - az első emeleten, lielais zilonis - egy/a nagy elefánt).
