Olvasónapló/A Walkür
Középiskolai dolgozatok
Richard Wagner a "Nibelungok gyűrűje" c. zenedráma-tetralógiájának második része 3 felvonásban. Szövegét Richard Wagner írta.
Cselekmény
szerkesztésTörténik: I. felvonás Hunding otthonában, II. felvonás vad sziklás hegyvidéken, III. felvonás egy sziklahegy ormán, mitológiai időkben.
I. felvonás
szerkesztésTombol a vihar.
Hunding erdei hajlékának gerendáit egy hatalmas kőrisfa törzséhez ácsolták hozzá.
Siegmund halálosan kimerülve keres menedéket az erdei házban. Leroskad a tűzhely mellé. A távollevő Hunding asszonya, Sieglinde részvéttel fordul az ifjú felé. és itallal üdíti fel.
Alig látták meg egymást, máris vonzalom támadt közöttük.
Sieglinde szelíden kérdezi:
- Balvégzet üldöz,
Bárhova fussak
De téged ne érjen baj!
Az asszony azonban nem engedi távozni:
Nem hozhatsz úgysem te bajt e házra,
Alig hangzott el szava, mikor kitárul az ajtó: Hunding, a ház ura érkezett. Sötéten áll meg a küszöbön. Ősi szokás szerint azonban eleget tesz a vendégbarátságnak, asztalához ülteti az idegent. Villámló pillantása felismeri asszonya és az idegen hasonlatosságát. Nevét és származását tudakolja. Az ifjú elmondja, hogy "Wolfe" fia. Ketten voltak testvérek: egy leány és ő. Egyszer, míg atyjával vadászaton jártak, megrohanták házukat. Mire apa és fia visszatértek erdei útjukról -
A hős tanyát
A tűz dúlta fel,
A tölgy, a büszke, elhamvadott.
És ott feküdt vérben
Délceg anyám
És nyomtalanul eltűnt
A húgom is:
Ily vészt zúdíta ránk
Azóta ő és apja egyre csak vándoroltak. Wölfingeknek, farkasfiaknak hívták őket. Egy napon azután altűnt atyja is.
- De fegyvereit mi harcon vesztette el?
Siegmund folytatja történetét: Egy leánnyal találkozott, akit rokonai férjhez akartak kényszeríteni. Ő pártjára kelt és a viadal során megölte a leány fivéreit. Ekkor azonban rátört a felbőszült rokonság. Ő a leányt és magát védelmezte, amíg csak bírta, de amikor szétzúzták pajzsát és eltörték dárdáját, a támadók kioltották a leány életét és neki menekülnie kellett.
Hunding most már tudja, ki vetődött házába. Éppen ellene hívták vérei bosszúra, de megkésett:
A házamban itt lelem.
E ház megvéd, Wölfing,
Ma még.
Még az éjjel itt lehetsz:
De éles fegyverrel
Szállj síkra holnap.
Majd rárivall asszonyára: mi dolgod itt?
Az asszony férje parancsát követve, elindul a hálóhely felé. Mielőtt azonban eltűnne a vendég szeme elől, megáll, még egyszer megfordul, Siegmundra emeli tekintetét, majd pillantásával a kőrisfa törzsére mutat.
Hunding észrevéve Sieglinde tétovázását, parancsoló intéssel kiküldi az asszonyt, majd fegyvereit veszi s indul maga is.
Az ifjú egyedül marad - fegyvertelenül ellensége házában - és felrémlik előtte, hogy atyja valaha kardot ígért neki, mely megsegíti őt a veszedelem pillanatában.
A tűzhely lángja közben elparázslott. Az utolsó fellobbanó zsarátnok azonban vakító fényt vet a kőrisfa törzsére és megvilágít egy kardmarkolatot, melyre az imént már Sieglinde pillantása esett.
Az asszony később férje oldaláról visszalopódzik:
Mert fűszert itattam vele;
Ő azonban nem akar menekülni: "Melletted az üdv!"
Sieglinde erre elmondja, hogy mikor őt Hundinghoz kényszerítették, egy agg vándor tért be a mennyegzői házba. Az idegen a kőrisfához lépett és kardját markolatig döfte a fatörzsbe. Majd ezt mondta: "Azé legyen a fegyver, aki ki tudja rántani." A legerősebbek próbálkoztak azóta, de egyiküknek sem sikerült a kardot megmozdítani. Sieglinde ebből már tudta, ki volt a vendég és kinek szánta a kardot.
Most már tudja Siegmund is, hogy őt illeti a kard és a nő.
A tavaszi szél feltárja az ajtót. S a holdfényes májusi erdő varázsa szól be hozzájuk. Siegmund maga mellé vvonja Sieglindét.
Nézik egymást önfeledten.
...Ha Wälse volt az apád, akkor tied a kard, s Siegmund legyen neved.
A férfi megragadja a kard markolatát. És életéről mond le inkább, mint szerelméről. Nothung, így nevezi a kardot és kirántja a fa törzséből.
Magához ragadja az asszonyt, és egymást átölelve rohannak ki a tavaszi holdfénybe, testvéri nászra.
II. felvonás
szerkesztésVad, sziklás táj...
Wotan, az atyaisten, legkedvesebb lányát, Brünhildét, a walkürt szólítja fel, hogy Siegmund és Hunding viadalában segítse győzelemre Siegmundot. A walkürök, Wotan és Erda gyermekei, intézik a harcok és harcosok sorsát s viszik a Walhallába az elesett hősöket.
Brünhilde örömmel fogadja a parancsot.
Jő a haragvó Fricka, Wotan felesége, a házitűzhely őristene. A Wälsung-ikrek násza meggyalázta a házasságot. Hunding kérte őt, hogy álljon érte bosszút. És Fricka követeli Wotantól, hogy bűnhődjenek.
Wotan azonban azt várja tőle, hogy a vágy és a szerelem nevében áldja meg Siegmund és Sieglinde nászát. Fricka felháborodva tör ki: Már semmit sem ér az örök isteni törvény, mit te magad írtál, mióta él két wälsungi fattyad? De...
Ám Wotan arra vágyik, mi nem volt soha még. Egy hős kell, kit nem köt isteni törvény és nem véd isteni kéz. Kit nem köt a szerződés, melyet ő Fafnerrel kötött -, gondolja. Csak az lesz képes a nagy tettre, mit az istenek vágynak, de tiltja nekik a sors. Fricka azonban átlát a csalfaságon:
- De hiszen ember csak tőled nyerhet hősi erőt.
- Én nem pártfogoltam, a szenvedés edzette meg őt.
- Akkor ne védd most se hát. Vesszen a kard, mit te isten a fiadnak adtál.
Wotan keserű és kedvetlen lesz.
- Vesszen a Wälsung és a walkür is hagyja el őt - követeli Fricka. S Wotannak meg kell esküdnie, hogy kívánsága teljesül.
Brünhilde látja atyjának szörnyű vívódását. Kérleli: "Nem szólsz, csak önmagadhoz, hogyha hozzám beszélsz." És Wotan kedvelt lányának feltárja legtitkosabb gondolatait. Erda megjósolta, hogy elvész a Walhall, az istenek uralma, ha Alberichhez visszakerül a világhatalmat jelentő gyűrű, amelyet most a sárkánnyá változott Fafner őriz rejtekében, ki azt az istenek várának felépítéséért kapta Wotantól. És az isten maga nem veheti el a kincset, mert ő, a törvény legfőbb őre, nem szegheti meg az óriásokkal kötött szerződést. De már Siegmund karjával cselekdve iskijátszaná a szerződést, amint azt Fricka rá is bizonyította.
Wotan kénytelen megváltoztatni parancsát és Brünhilde ellenkezésére szörnyű haragra lobban:
Lázadni mersz?
Ezt mered te, aki lényem
Vak eszköze vagy?
...Féld e kart, hogyha sujt!
Mint a pelyhet a szél,
Úgy elsöpörlek,
Ha most utamba állsz!
.................................
Siegmund vesszen!
Sieglinde rémképektől gyötörve rohan le a szikla-fennsíkra; összeesik, Siegmund, aki párviadalra készül Hundinggal, ölébe vonja alélt szerelmesét. Az asszony rémlátásában már a közeledő ordast, Hundingot látja.
A virrasztó ifjú előtt, míg húga ájult álmára vigyáz, megjelenik Brünhilde, a hősi halál hírnöke és megjósolja, hogy Hunding fegyvere diadalmaskodik, neki el kell buknia. De lelkét várja a megdicsőült hősök fellegvára - a Walhalla. Siegmund azonban a túlvilágon is szerelmesét akarja látni:
A szívbéli húgom,
Hogy fent üljünk
- Sieglindének tovább kell élnie - feleli a walkür. De Siegmundnak, ha Sieglinde nem követheti oda, nem kell a Walhalla. Brünhildet megindítja a hűséges szerelem. Elhatározza, hogy megszegi Wotan parancsát és győzelemre segíti Siegmundot.
Felhangzik a bosszúszomjas Hunding kürtjének szava. Az ellenfelek összecsapnak. Brünhilde pajzsa védi az ifjú hőst, ki éppen döntő csapással készül lesújtani Hundingra. Ekkor szörnyű haragra gyúlva, maga Wotan is megjelenik és lándzsájával ketté töri a Nothungot. Fia így fegyvertelen marad és elesik ellensége kardjától.
Wotan haragjától Hunding is holtan rogy össze. Brünhilde felszedi a kettétört Nothung darabjait, magával viszi Sieglindét és menekül.
III. felvonás
szerkesztésSziklás hegyen gyülekeznek a walkürök, Wotan leányai.
Brünhilde oltalmat kérve hozza Sieglindét testvérei közé, de a walkürök félve atyjuk haragjától, nem nyújtanak védelmet a menekülőknek. Brünhilde gyorsan határoz: bevárja Wotant. Egyedül küldi el tehát az asszonyt: - Fuss, rejtőzz el az erdő mélyén, ahol Fafner, a sárkánybőrt öltött óriás barlangban őrzi Alberich ércgyűrűjét. Ezt a helyet biztosan elkerüli Wotan. Dacolj a bajjal, mert tudd meg:
a hőst rejti, ó, nő
A megszületendő gyermek örökségét, a viadalban kettétört Nothungot is átadja Sieglindének.
S hordozza majd,
Oh halld; fiad lészen az,
Sieglinde most már élni akar.
De az ormon fekete felhők tornyosulnak. A walkürök szikláját félelmetes vihar ostromolja. Villám hasít végig az égen s a mennydörgésből Wotan szava hallatszik: Brünhilde!
Féktelen haragját nem enyhíti a walkürök könyörgése sem. Nem bocsátja meg legkedvesebb lánya engedetlenségét. A walkürök hiába rejtik Brünhildét, Wotan előtt meg kell jelennie.
Az atya isten kimondja az ítéletet: megfosztja lányát isteni kiváltságától, titokzatos erejétől. Brünhilde álomvarázsban pihen majd, míg egy földi ember érte nem jő és fel nem ébreszti, hogy asszonyává tegye.
Brünhilde a földre roskad. A walkürök ijedten hagyják el a sziklát a haragvó Wotan parancsára. Atya és leánya egyedül maradnak.
Brünhilde menti engedetlenségét:
Siegmund nevét
Hogy hű legyek.
Így csak azt tette, amit atyja tenni akart, ámde a sors Wotant arra kényszeríti, hogy kivesse szívéből, ami legkedvesebb neki.
Wotan döntése megmásíthatatlan.
Brünhilde térden állva kérleli:
Tart le rabként
S egy gyáva jött-ment
Megejthet könnyen:
Csak egyet kérek,
Óh halld meg,
Mit aggodalmam sugall!
Az álmodót zárd el
Oly félelmes sánccal,
Hogy csak egy bátor,
Nagyszívű hős
Lelhessen rám
Tűz lobogja körül e sziklát!
Az atya, az isten szíve megenyhül lánya könyörgésén. S Wotan búcsúzik: "hogy a gyáva fusson e szirtről. És csak az jusson eléd, ki nem rab, mint én - az isten." Mély álmot bocsát rá, befedi a nagy acélpajzzsal, melléje helyezi dárdáját, fejére helyezi sisakját. S mély szomorúsággal örökre búcsút vesz tőle.
Aztán a tűzistent hívja. Felcsap a láng s lassan körülveszi Brünhilde sziklaágyát.
Wotan:
Ne jusson e tűzön át.
A lángtenger elborítja a sziklát.