Olvasónapló/A szevillai borbély
Középiskolai dolgozatok
Gioacchino Rossini vígoperája 3 felvonásban. Szövegét Beaumarchais után C. Sterbini írta.
Szereplők szerkesztés
- Gróf Almaviva (tenor)
- Doktor Bartolo, orvos (basszus)
- Rosina, gyámleánya (szoprán) koloratúr
- Figaro, borbély (bariton)
- Basilio, zenemester (basszus)
- Berta, Rosina nevelője (mezzoszoprán)
- Fiorillo, a gróf szolgája (bariton v. tenor)
- Őrtiszt (bariton)
- Ambrosio, Bartolo szolgája
- Jegyző
- zenészek, rendőrök, szolgák
Cselekmény szerkesztés
Történik: Szevillában, a XVIII. században. Az I. felvonás Bartolo háza előtt az utcán, a II. és III. felvonás Bartolo otthonában.
I. felvonás szerkesztés
Egyik szevillai ház erkélye alá pirkadatkor muzsikusokat vezet Fiorillo, Almaviva gróf szolgája. Azért fogadta fel őket, hogy gazdája szerelmes szerenádját kísérjék, amelyet doktor Bartolo gyámleányának, Rosinának ad.
A dal elhangzik, de válasz nem jön. Mit tehet mást a gróf, szélnek ereszti a muzsikusokat, akik a bőkezű fizetségért oly hangosan hálálkodnak, hogy majd felverik az egész környéket.
Figaro, a borbély éppen üzlete felé tart. Már a szomszéd utca hangzik a jókedvétől. Belép, bemutatkozik. És jókedvében még gitárját is megpengeti a sok öndicsérethez.
A gróf már régen ismeri a fickót, örül tehát a találkozásnak, mert reméli, hogy a ravasz kópé most is segítségére lesz. Ez, miután megtudja, hogy a gróf szándéka tisztességes - nőül akarja venni Rosinát -, készséggel áll rendelkezésére.
De most hirtelen elrejtőznek, mert Bartolo doktor indul útnak éppen. Ugyanis nősülési ügye a körmére égett - motyogja az orra alatt - s ő ma végre házasságra lép... gyámleányát, a szépséges Rosinát akarja feleségül venni.
Mit tegyen hát akkor Almaviva? Figaro tanácsára először is új dalba kezd.
A szerenádban Lindorónak nevezi magát, és megvallja szerelmét. A leány boldog válasza nem is késik, de egy ijedt sikollyal félbeszakad. Nyilván megzavarta valaki.
Itt nincs idő gondolkodásra, huzavonára. Gyorsan kell cselekedni, hogy megelőzzék a doktort. - Lesz pénz, amennyi csak kell - biztatja a gróf Figarót, kinek e szóra ugyancsak mosolyra szalad a szájaszéle.
- Nem is tudja, mi mindenre vagyok képes, csakhogy Ön elérje a célját, kedves signor Lindoro! - hunyorgat rá Figaro... Ez a szó: pénz, annyira szívhez szóló!
Első tanácsa: Ma új ezred érkezik Szevillába, a gróf öltözzék hát álruhába mint káplár és „Beszállásolási jeggyel Könnyedén a házba jut”.
Azután: színleljen részegséget, mert hisz a gyám nem fog majd gyanúba egy pityókás katonát... A grófnak tetszik a terv, már indulófélben van, amikor eszébe jut, hogy nem is tudja, merre van Figaro boltja - pedig már onnan a térről látni -, s a vidám borbély mutatja is.
II. felvonás szerkesztés
Szoba Bartolo doktor házában. - Rosina szerelmes...
Nagy titokban az íróasztalhoz ül és levelet ír.
Lepecsételi a levelet és azon töri a fejét, hogyan küldje el? A mogorva öreg Bartolo éberen őrzi gyámleányát, de bármennyire is vigyáz, nem tudja megakadályozni, hogy a fürge borbély be ne surranjon házába, amint az épp most is megesett. Az érkező Bartolo elől azonban Figarónak gyorsan el kell tűnnie - hát el is rejtőzik.
A gyámot Basilio zenemester figyelmezteti a veszélyre: Rosina ismeretlen, titkos imádója a városba érkezett, tehát valamiképpen gyorsan gyűlöltté kell tenni a leány előtt, különben füstbe megy a ravaszul kieszelt házassági terv. A zenemester azt tanácsolja, hogy keltsék rossz hírét a széptevőnek. Mindjárt el is mondja, hogyan kell valakit befeketíteni, jóhírétől, becsületétől megfosztani:
- A rágalom - suttogja Basilio -
Figaro kihallgatja a cselszövők tanácskozását, és rögtön elárulja Rosinának, hogy gyámatyja még ma feleségül akarja venni. De elárulja neki azt is, hogy az a fiatalember, akivel ő kora reggel itt az erkély alatt beszélgetett, szerelmes egy gyönyörűséges leányba, akinek a neve: Ro...si...na - betűzi ki.
Rosina boldog.
Figaro most csak pársoros levélkét, biztatást kér tőle, s a fiatalember - Lindoro - máris itt terem... De hisz a levél készen van már, árulja el Rosina a borbélynak és az már viszi is az útjára.
Bartolo azonban meglátta ám, hogy Figaro éppen most szaladt le a lépcsőn, meg hogy tintás Rosina ujja is... és a tollat ugyan miért hegyezte ki? - kéri tőle számon gyámatyai szigorral. Majd döh9sen kirohan az üres szobából - mert gyámleánya közben faképnél hagyta.
Nagy zajjal, dörömböléssel, „részegen” tör be a házba a káplárnak öltözött Almaviva.
Tántorogva lobogtatja beszállásolási céduláját a doktor orra előtt. Rosina is bejön. Boldogan tudja meg, hogy a káplár - Lindoro, ki egy kis szerelmes levélkét igyekszik a leány kezébe ügyeskedni, míg a doktor az íróasztalfiókban a hivatalos írás után kutat. Meg is találja: „Doktor Bartolo mentes minden katonai beszállásolástól”.
A gróf mégsem tágít, s az italos hadfi szerepében egyre nagyobb botrányt csap.
Mikor Figaro megérkezik, nagy szörnyűködéssel látja, hogy a „káplár” kivont karddal éppen körbe kergeti a doktort a szobában.
Minden hiába. Már az egész ház a feje tetején áll s a nagy zenebonára az őrség is bekopogtat. Börtönbe akarják vinni a garázda katonát, de mikor az megsúgja az őrség vezetőjének igazi rangját s nevét, az őrtiszt és emberei tisztelgésbe merevednek.
A nagy felfordulás után most mindenki panaszkodik.
III. felvonás szerkesztés
Almaviva gróf másodízben énekmesternek öltözve kopogtat be Bartolo doktor házába. Nagy szertartásosan, mély tisztelettel köszönti a házigazdát.
A nagy, díszes üdvözlésnek szinte alig akar vége szakadni. Végre aztán közli az álruhás gróf, hogy Don Basilio, Rosina énekmestere beteg, s őt, Don Alonsót, a tanítványát küldte maga helyett. A doktor bizalmatlan, de „Don Alonso” agyafúrt. Elmeséli, hogy ő és gróf Almaviva egy fogadóban aludtak, s véletlenül kezébe került egy kis levélke, amelyet Rosina küldött Lindorónak. Oda is adja neki, s most már a bizalmatlan doktor sem gyanakszik és behívja Rosinát.
Kezdetét veheti az éneklecke. És a doktor még kedvenc áriáját is elénekli, hogy bemutassa, milyen szépek is voltak a régi dalok.
Ekkor állít be Figaro borotválni.
Váratlanul megérkezik az igazi énekmester, Don Basilio is. Kellemtlen, megrökönyödött, sőt veszedelmes percek.
A fiatalok azonban sürgősen ráfogják a zenetanárra, hogy - sárgaláz gyötri. Ő ugyan nem érez semit, mikor azonban Almaviva „egy kis gyógyszerrevalót” csúsztat a markába és mind azt suttogják, magyarázzák, éneklik, kiabálják a fülébe, hogy „hamar ágyba!”, Don Basilio rájön, hogy valóban beteg és nem kéreti magát tovább: igen, ő megy.
Búcsúztatják is sorjában mind nagy serényen.
Végre kituszkolták. Rosina és az „énekmester” újra a zongorához ülnek. Figaro is fenheti a borotváját.
A két szerelmes most sem maeadhat kettesben. Bartolo tapodtat sem tágít, s Figarónak ott kell megborotválnia a zongora közelében. Ravaszul olyan szappanhabot ver, hogy a doktor szemébe, orrába, fülébe, szájába is jut bőségesen. Az árgusszemű öregember azonban így is észreveszi, hogy az „énekmester” és Rosina nemcsak énektanulással foglalkoznak. Felfedezi, hogy Don Alonso álruhájában a szerelmes udvarló lopakodott be a házába. Nyomban kki is dobja az ál-énekmestert.
Berta, a gazdasszonya, kárörömmel csúfolódik a póruljárt vén bolondon.
Bartolo most már haladéktalanul nyélbe akarja ütni házasságát Rosinával. Tüstént útnak indítja tehát a visszatért Basiliót, majd - hogy biztos legyen a dolgában - maga megy a jegyzőért. Előbb azonban még Rosinát akarja szerelméből kiábrándítani. Megmutatja neki a kezébe került levelet - melyet a lány Figaróval küldött el Lindorónak. Végül „leleplezi” Lindorót: csak azért adja a szerelmest, hogy Rosinát a dúsgazdag Almaviva gróf kezére játssza. Látva gyámleánya kétségbeesését, diadalmasan siet el a jegyzőért.
Kint az utcán esőcseppek szemetelnek.
Majd megindul a záporeső, cikáznak a villámok.
Mikor aztán szűnik, az erkélyen lámpafény imbolyog. Figaro, s vele a gróf, Rosinát keresik. A lány csak most tudja meg, hogy Lindoro és Almaviva gróf egy és ugyanazon személy.
- Csak még néhány perc és örökre az én imádott nőm leszel - öleli át Almaviva menyasszonyát. Itt a pillanat, hogy induljanak s megszöktessék Rosinát a gyámja börtönéből.
De rémülten veszik észre: az erkély alól valaki elvitte a létrát, éppen most, mikor Basilio érkezik vissza. Magával hozza a jegyzőt, akiért az öreg doktor az imént menesztette el. A ravasz borbély azonban azonnal feltalálja magát. Rosinát mint unokahúgát mutatja be a jegyzőnek, akit ő gróf Almavivához akar férjhez adni. Tanúk: Basilio, az énekmester és Figaro, a borbély.
A zenemester tiltakozni próbál, de a gróf értésére adja: választhat egy ékköves gyűrű és pisztolyának golyója között. Basilio hamar kész a felelettel: inkább a vagyont érő ékszert kéri.
Mire a doktor visszaérkezik - a jegyző már össze is adta Rosinát és Almaviva grófot. Bartolo kénytelen gazdasszonya vigasztalásával beérni.
Figaro vidám mosollyal kíván boldogságot a szerelmeseknek.
