OpenOffice.org a gyakorlatban/Writer/Ötödik fejezet

Apache : OpenOffice

Ötödik fejezet

Képek beillesztése és formázása

A „Beszúrás” menü „Kép” pontjában van lehetőségünk képeket illeszteni a dokumentumba. Először egy nem is kicsi technikai megalapozás következik, a gyakorlatias olvasók ugorjanak bátran két menüpontot!

Alapvetően a képeknek két fajtája létezik: vektorgrafikus és pixelgrafikus képek.

A vektorgrafika

Miért éppen vektorgrafika? A kérdésre azzal válaszolhatnánk, hogy azért, mert a kép elemeit matematikai vektorok írják le. Ez így szép, csak a hétköznapi ember nem igazán van otthon a vektorelméletben. Tehát megpróbálom ennél egyszerűbben megfogalmazni: a rajz minden egyes elemét egyenesek és görbék építik fel. Több egyenes természetesen alkothat egy mértani alakzatot is, például: téglalap, kör, ellipszis stb. A zárt alakzatoknak lehetséges kitöltést is adni, gondoljunk itt arra, hogy például ha rajzolunk egy kört, akkor megmondhatjuk a programnak, hogy azt szeretnénk, a kör belseje legyen piros.

Ezt az elméletet egyébként Philippe Bézier francia matematikus dolgozta ki (adalék, hogy a módszert az autógyártásban karosszériaelemek tervezésére javasolta). Az elmélet lényege: minden egyenest meghatároznak a végpontjaik, a görbéket pedig a végpontokon kívül úgynevezett töréspontjaik, valamint az ezekhez tartozó segédpontok. Az alábbi rajzon látható, hogy mit kell érteni végponton és segédponton:

A folyamatos fekete vonal a rajzolt görbe, a szaggatott vonalak csak akkor látszanak, ha megfogjuk valamelyik végpontot (természetesen nyomtatásban sem látszanak). Mint a képen látható, töréspontot nem kötelező felvenni, csak akkor kell használni, amennyiben szükség van rá.

A vektorgrafikus programok ilyen szempontból felfoghatóak objektumos rajzolóprogramnak is, ugyanis a kép objektumok (egyenesek, görbék) sokaságából épül fel. Ennek számos előnye és hátránya is van. Előnyei: a vektoros kép korlátlan méretben nagyítható és kicsinyíthető minőségromlás nélkül. Ez nagyon fontos szempont a tervezőirodák szempontjából (gondoljunk itt az építészekre, gépészeti tervezőkre, nyomdászokra). Mivel a képet leíró matematikai vektorok viszonylag egyszerűen leírhatók, ezért általában a vektoros rajzok sokkal kisebb méretűek, mint a velük összemérhető pixelgrafikus grafikák.

A vektorgrafikus kép nagyságát alapvetően a benne lévő ún. „csomópontok” száma határozza meg. Csomópontnak minősül minden végpont és töréspont is. Egy bonyolultabb grafika könnyen lehet több megabájtos is, sőt akár a több száz megabájt nagyságú állomány is elképzelhető (gondoljunk például a digitális térképekre).

Fontos megjegyezni, hogy a kép mérete nem függ a nagyságától. Tehát a fenti példára utalva, a két kép mérete teljesen egyforma is lehet.

Ennyi előny mellet természetesen szót kell ejteni a hátrányokról is: mivel minden objektum határozott körvonalakkal bír, elmosódott, bizonytalan szélű objektumok ábrázolása csak nagy nehézségek árán oldható meg. Ezért van az napjainkban is, hogy tipikusan a fotók (fényképek) esetében szinte kizárólag pixelgrafikus formátumokkal találkozunk. Egy fotón nagyon kevés határozott körvonal van, alapvetően foltokból épül fel a kép (fekete-fehér és színes fotónál egyaránt.). Ezen kívül különböző fotótechnikai trükkökre sincs lehetőség vektoros formátum esetén (például: elmosás, élesítés stb.).

Természetesen a vektorgrafikus programok készítői is tisztában vannak ezekkel a nehézségekkel, ezért minden vektoros rajzolóprogram képes a saját formátumú rajzot legalább egy pixelgrafikus formátumba exportálni (átalakítani). Sajnos ez egyirányú folyamat, innen tökéletesen visszaalakítani vektorosra már nem lehet.

A Pixelgrafika

A pixelgrafikus képek az egyes képpontokat egymás mellett sorokban, és egymás alatt oszlopokban helyezik el (ún. mátrixban). A alábbi ábra szemléltet egy pixelgrafikus képet:

A rácsozatot csak a szemléletesség miatt rajzoltam a képre. Jól látható, hogy a képek kis négyzetekből (képpontokból) épülnek fel. Emiatt a kialakítás miatt használja a szaknyelv a bitmap kifejezést erre a formátumra.

Mielőtt azonban elmélyedünk a pixelgrafika rejtelmeiben, nem árt tisztázni néhány elméleti fogalmat, aminek az ismerete nélkülözhetetlen a megértéshez.

Képfelbontás

A képfelbontás a képpontok távolságát mutatja egy képen. Például egy képre azt mondják, a felbontása 300 dpi (dot per inch, képpont/hüvelyk), akkor ez azt jelenti, hogy a kép egy hüvelykjén (2,54 cm) 300 különálló képpont van. A dpi egyébként a pixelgrafikus formátumok szabványos mértékegysége. Ez az érték minél nagyobb, annál részletgazdagabb a kép. De vigyázat! A felbontás növelése négyzetes mértékben növeli a kép méretét! Ugyanis mivel a bitmap képek minden képpontot külön ábrázolnak (lásd a fenti példát), ezért a kép mérete (szélessége és magassága) alapvetően befolyásolja a fájl méretét. Minél nagyobb egy kép hossza és szélessége, annál nagyobb a tárolandó képpontok száma, ebből kifolyólag annál nagyobb a fájlméret. Lássuk ezt egy példán keresztül: ha egy kép felbontása 100 dpi, akkor a tárolandó képpontok száma 100x100=10 000. (Azért 100x100, mert a képszélességet szorozni kell a képmagassággal.) Ha a kép felbontását csökkentjük 50 dpi-re, akkor a tárolandó képpontok száma 2500. Látható, hogy ha a felbontás a felére csökken, akkor a fájlméret a negyedére esik vissza. Ugyanez sajnos felfelé is igaz, tehát ha a kép felbontását növeljük 200 dpi-re, akkor a tárolandó képpontok száma 40 000-re emelkedik.

Jellemzésképpen megemlítek néhány értéket, amit a gyakorlatban használnak: fekete-fehér rajz esetén 600-1200 dpi, fekete-fehér fotó esetében 150-200 dpi, színes fotó esetében 200-300 dpi.

Fontos: minden pixelgrafikus képnek van egy fizikai mérete (centiméterben) és egy felbontása (dpi-ben). Tehát egy képet pontosan úgy jellemezhetünk, hogy megadjuk a méretét (például: 6x9 cm) és a felbontását (például: 300 dpi).

Színmélység

Ez az érték azt mutatja, hogy a képet alkotó képpontok hány biten vannak ábrázolva. Közérthetőbben: egy képpont megjelenítéséhez hány bitre van szükség. Egy bites ábrázolás esetében az ábrázolható színek száma kettő (fekete vagy fehér).

Nyolc bit esetében egy-egy képpont 256 különböző színt vagy árnyalatot vehet fel (28=256). Jellemzően a szürkeárnyalatos fotók esetében használják ezt a formátumot, ugyanis az emberi szem a szürke árnyalataiból körülbelül 250-et tud megkülönböztetni. Így ezt a formátumot szokták grayscale (szürkeárnyalatos) néven is emlegetni.

Tizenhat bit esetén az ábrázolható színek száma valamivel több, mint 65 ezer. Ez szokott jellemzően lenni egy SVGA monitor színmélysége (lásd Win95 munkaasztal beállításainál, a monitor színmélységnél). Ekkor egy képpontot 16 biten (2 byte-on) ábrázolnak.

Huszonnégy bit esetében az ábrázolható színek száma 16,7 millió. Ennyi színt képes megkülönböztetni az ember szeme. Ehhez 3 byte szükséges. Ezt a formát használja a monitor az ún. true color (igazi színek) üzemmódban.

A nyomdászatban használják az ún. CMYK (C=cyan {kék}, M=Magenta {bíbor}, Y=yellow {sárga}, K=black {fekete}) színteret, aminek az ábrázolásához már 4 byte-ra (32 bitre) van szükség. Erre a formára szinte csak a nyomdászoknak van szüksége (de azoknak nagyon).

Pixelgrafikus képformátumok

BMP – "Bitmap file". Ez a fájlformátum főként a Microsoft Windowsban használatos bitmap-képek tárolására. Ez a fájlformátum különböző színmélységeket és felbontási fokozatokat támogat, és független a használt grafikus kártyától és annak grafikai kezelőprogramjától. A formátum 24 bites színmélységig tud képeket tárolni és a Windowsos grafikai alkalmazások túlnyomó része be tudja olvasni.

PCX - Eredetileg a "PC Paintbrush" (a mai Windowsos rajzprogram, a "Paintbrush" elődje) rajzprogram saját fájlformátuma volt, manapság egyike a Bitmap-képek legelterjedtebb szabványos formátumainak. A PCX fájlok különböző színmélységeket (illetve szürkeségi fokozatokat) támogatnak, ám legfeljebb 256 színre képesek. A lehetséges változatokat azonban gyakorlatilag minden olyan program értelmezni tudja, amelyik alapvetően képes a PCX formátumot olvasni.

TIF - Az úgynevezett TIFF-formátumot (Tagged Image File Format) főként a kiadványszerkesztéshez (DTP) dolgozták ki. Ez egy fontos adatátviteli formátum képfeldolgozással, szkennelt képek utómunkálataival stb. kapcsolatban. Sajnos a TIFF megnevezés különböző, gyártóspecifikus változatokat takar, melyek egymással nem száz százalékosan kompatibilisek, s ezért használatuk során problémák adódhatnak. A TIFF tetszés szerinti képméretet és színmélységet támogat 24 bitig. A TIFF-formátumban eredetileg sűrítés nélkül tárolták a képfájlokat, s ennek eredményeképpen nagyméretű fájlokat kellett kezelni. Ezért az LZW-eljárás (ez az LHA sűrítőprogramnak felel meg) szerint kidolgoztak egy adatsűrítési módszert a TIFF-formátumhoz. Ráadásul a Macintosh- és a PC-szabvány eltérően rendezi a képadatokat. Ha az adatokat más gépekre is át kell vinni, érdemes ezekkel a jellemzőkkel kapcsolatban kísérleteket végezni, így meghatározható, hogy az adott gépen lévő programrendszer milyen változatokat képes olvasni.

RIF - "Resource Interchange File Format" Olyan adatformátum, melyet kifejezetten két inkompatibilis program közötti képátvitelre fejlesztettek ki. Tetszés szerinti képméretet és színmélységet támogat. Ezt a formátumot azonban főként csak nagyobb (és drágább) grafikai programok csomagjában találhatjuk meg.

GIF - Ezt fájlformátumot eredetileg a CompuServe (egy on-line szolgáltatásokat kínáló cég) fejlesztette ki annak érdekében, hogy képadatokat (időjárási térképeket, fényképeket, Public-Domain képeket stb.) lehessen kereskedelemi szolgáltatásokon belül különböző számítógéprendszerekre átvinni. A GIF-formátumot (Grafics Interchange Format) ezért a legtöbb hardverplatform támogatja, ám legfeljebb 256 színű képek tárolására használható. Jogdíjköteles! Az Interneten használt egyik fő képformátum!

DIB - A DIB-formátum ("Device Independent Bitmap") olyan bittérképformátum, amelynek felépítése nagyon hasonlít a BMP-hez. A Windows 3.0 multimédiás bővítéseihez vezették be, mára már nagyrészt a Windows 3.1 szabványos része. A BMP-formátumhoz hasonlóan 24 bites színmélységig lehet benne képeket tárolni, és a formátum független a használt grafikus kártyától. A BMP-formátumhoz való nagymértékű hasonlóság következtében számos Windowsos grafikai program közvetlenül képes olvasni ezt a formátumot. Ha mégsem, a "Paintbrush"-hoz hasonló programok segítségével problémamentesen konvertálható.

RLE - A BMP, illetve a DIB-formátum változata, ahol a képfájl méretét az RLE (Runlength-Encoding) adatsűrítő eljárás segítségével csökkentik. Ezt az adatformátumot főként azok a grafikai programok támogatják, amelyeket a Windows 3.1 óta fejlesztettek ki, illetve módosítottak. Az RLE-formátumra egyéb tekintetben ugyanazok a paraméterek vonatkoznak, mint a BMP-re és a DIB-re. MSP - "Microsoft Paint", saját fájlformátum, melyet a Microsoft a Windows alatt futó Paintbrush-hoz és más grafikai programjaihoz fejlesztett ki. Az MSP fájlokra ugyanazok az előfeltételek és korlátozások vonatkoznak, mint a PCX-formátumra. Fontos korlátozás tehát, hogy ez a formátum csak 256 színt képes támogatni. Az MSP fájlokat a Windows Paintbrush programjával lehet PCX- vagy BMP adatállományokká átalakítani.

CLP - "Clipboard File". Ezt a fájlformátumot a Windows vágólapjával kapcsolatosan használják, amikor annak tartalmát fájlba kell elmenteni. A fájl tartalma azonban a beállított grafikai kezelőprogramtól és az aktív grafikai kártya üzemmódjától függ. Éppen ezért a CLP adatállományokat más számítógépeken csak akkor lehet beolvasni, ha azok teljesen azonos grafikus kártyával rendelkeznek, és ráadásul ugyanabban a grafikus üzemmódban futnak. A CLP adatállományokat ezért óvatosan érdemes használni, legfeljebb csak átmeneti adatcserére a saját számítógépünkön belül. A formátum felbontása és színmélysége az ismertetett elvek következtében a Windows grafikai meghajtóprogramjának aktuális beállításaitól függ. Ami a Windows képernyőjén megjelenhet, az CLP fájlban is tárolható.

TGA - Speciális grafikai formátum, melynek felépítése a TIGA-grafikuskártyák működéséhez igazodik. Ebben a formátumban nagyfelbontású, 24 bit színmélységű képeket, illetve más színmélységeket, mint például a "True Color" (32768, illetve 65536 szín) lehet tárolni. Ezt a formátumot számos komoly grafikai program képes olyan fájlformátumokba átalakítani, melyek ugyancsak támogatják az ilyen színmélységeket. Mivel a TIGA-grafikus kártyákat csak professzionális területen használják (ott is főként CAD és hasonló alkalmazások esetében), ez a fájlformátum - eltérően például az USA-tól - nálunk csak kismértékben terjedt el.

PCD - Photo-CD-specifikus fájlformátum, ennek segítségével tárolják a képeket a Photo-CD-n. Egy PCD fájl az adott képet akár 6 különböző felbontási fokozatban is tartalmazhatja. A PCD fájlon belül speciális, a Kodak által kifejlesztett, és szerzői joggal védett színkódolási és adatsűrítési eljárásokat használnak. A PCD fájlokat ezért csak megfelelő beolvasó és képfeldolgozó programok képesek megnyitni. Bár lehetőség van arra, hogy az egyes PCD fájlokat a Photo-CD-ről más tárolóeszközre, például merevlemezre vagy írható lemezre másoljuk át, a legtöbb Photo-CD-kompatibilis program ezeket a fájlokat csak akkor fogadja el, ha azok tényleg egy Photo-CD-ről lettek beolvasva. Ez a megszorítás a Kodak licensz-feltételeinek részét képezi - a gyártó így szeretné Photo-CD-jét és fájlformátumát védeni. Az olyan programok tehát, amelyek a PCD fájlokat más tárolóeszközökről is képesek beolvasni, valószínűleg nem rendelkeznek a Kodak hivatalos engedélyével és nyilvános alkalmazásokban nem használhatók

JPG - Olyan képek, melyeket a JPEG eljárással sűrítettek. Ezeket a fájlokat különböző felbontási fokozatban és 24 bites színmélységig lehet tárolni. A beállított sűrítési aránytól függően az adatsűrítés látható veszteségeket okozhat, ám a fájlok ennek eredményeképpen rendkívül kisméretűek. A képek beolvasásához és megjelenítéséhez azonban egy JPEG-dekomprimáló programra, illetve megfelelő rutinra van szükség egy adott grafikai programon belül. A JPEG-adatok kicsomagolása a számítógép teljesítményétől függően bizonyos időt igényelhet. Az Interneten használt másik fő formátum.

Képbeszúrás fájlból

A Hely mezőben kereshetjük meg azt a helyet, ahonnan képet kívánunk beszúrni. Ha több képünk van és nem tudjuk melyik is kell, akkor segíthet az Előnézet jelölőnégyzet, melyet bekapcsolva az ablak jobb oldalán megtekinthetjük a kiválasztott képet. Ha nem akarjuk a képet a dokumentumba ágyazni, akkor lehetőségünk van a Hivatkozás mezőt kipipálva csatolni a dokumentumhoz. Ilyenkor a dokumentumban csak egy hivatkozás lesz a kép tényleges helyére. Ha viszont elvisszük valahova a dokumentumot, vinni kell a képet is hozzá, különben nem jelenik meg a dokumentumban.

Képtár

A Képtár az OpenOffice.org beépített képeit tárja elénk, ezek közül tetszőlegeset beszúrhatunk a dokumentumunkba. Úgy tudunk beszúrni, hogy a kiválasztott képre kattintunk a jobb egérgombbal és a helyi menüből a „Beszúrás” pontot választjuk. A Képtár bezárásához a Műveletek eszköztár jobb szélső (Képtár nevű) ikonján kell kattintani.

Képek formázása

A képeket a legegyszerűbben a helyi menü segítségével formázhatjuk Ehhez jelöljük ki a képet úgy, hogy a bal egérgombbal egyszer rákattintunk. Ekkor kis zöld „fogantyúk jelennek meg a kép körül. Ha ezeket ez egér bal gombjával megfogjuk, akkor tetszésünk szerint nagyíthatjuk, kicsinyíthetjük és torzíthatjuk a képet. Ha arányosan akarjuk méretezni, akkor közben tartsuk lenyomva a SHIFT billentyűt.

„Elrendezés”: amennyiben több képünk van egymáson, akkor ennek a segítségével tudjuk a sorrendjüket megváltoztatni.

„Igazítás”: ebben a pontban lehet a képet vízszintesen és függőlegesen igazítani (függőlegesen csak horgony nélküli állapotban).

„Horgony”: itt adhatjuk meg, hogy mihez akarjuk „horgonyozni” a képet.

„Körbefuttatás”: a kép körülötti szöveg elhelyezkedését adhatjuk meg.

Kép menüpont

Az ebben az ablakban található fülek segítségével a kép minden tulajdonsága beállítható. A „Típus” fülnél a kép mérete, a horgony helyzete és a kép pozíciója az oldalon állítható be.

Ha véletlenül elméreteztük a képet, akkor az Eredeti méret gombbal térhetünk vissza a „kályhához”.

A „Beállítások” fülön nevet adhatunk a képnek (később erre kereshetünk esetleg, illetve a kép tulajdonságainak védelmét kapcsolhatjuk be, például a Pozícióban megakadályozhatjuk, hogy elmozdítsuk eredeti helyéről.

Itt határozható az is meg, hogy nyomtatáskor a kép megjelenjen-e a papíron (ez az alapértelmezés...)

A „Körbefuttatás” fülön részletesen beállítható, hogy a szöveg milyen módon ölelje körbe a képet, valamint a kép körül üresen hagyandó részt is beállíthatjuk. Ha a körülfutó szöveg hozzáér a kép széléhez az csúnya és nagyban rontja az olvashatóságot is.

A „Hiperhivatkozás” fülön a képhez rendelhetünk egy linket, ugyanúgy, ahogy az Interneten egy weblapon.

A „Kép” fül érdekessége, hogy vízszintesen és függőlegesen tükrözhetjük a képet.

A „Levágás” fülön meghatározhatjuk, hogy a kép mely részei ne látszódjanak, kvázi „levághatjuk” a széleit. Itt módosíthatjuk a kép méreteit akár százalékos arányban is.

A „Szegélyek” és a „Háttér” fülön a már korábban említett szegélyezést és háttérbeállítást végezhetjük el a képen is.

Felirat

Ebben a pontban feliratokat rendelhetünk a képhez, meghatározhatjuk a számozás módját, szöveget rendelhetünk hozzá és a felirat helyzetét is megadhatjuk. A későbbiekben e segítségével lehet például ábrajegyzéket készíteni.

Fájlok egyesítése

Az OpenOffice.org képes több fájl egyesítésére is. A „Beszúrás” menü „Fájl” pontjával egy másik OpenOffice.org dokumentumot szúrhatunk be a kurzor pozíciójához.