Finnugor népek meséi/Karjalai-finn mesék/A mókus, a kesztyű meg a tű


Előző oldal: Miért hűséges a kutya az emberhez? « » Következő oldal: Nagyerejű Jaakko


A mókus, a kesztyű meg a tű

Karjalai-finn népmese:

Élt valahol, valamikor egy mókus, egy kesztyű meg egy tű. Elmentek egyszer az erdőbe. Nemsokára hármas úthoz értek. Megszólal a mókus, hiszen ő volt a legidősebb mindnyájuk közt.

- Menjünk külön-külön a három ösvényen, s aki valami kincsre bukkan, kiáltson a másik kettőért!

Ebben megegyeztek. Ment mendegélt a tű, és az ösvényen egy kis gyantás tönkre bukkant. Kiáltozni kezdett:

- Hé, hahó! Gyertek gyorsan, kesztyű húgom, mókus húgom! Gyertek! Kincsre leltem az ösvényen!

Odarohant hát a mókus meg a kesztyű.

- Nézzétek csak, micsoda pompás kis tönköt találtam!

- Hát te csakugyan csodálatos kincsre bukkantál! Az ilyen tönknek az erdőben se szeri, se száma.

Mérgükben jól elnáspángolták a tűt. Azután mentek tovább, ki-ki a maga ösvényén. A tű hamarosan egy tengerszemhez ért. Tüstént kiáltozni kezdett:

- Hé, hahó! Gyertek gyorsan kesztyű húgom, mókus húgom! Gyertek! Csodálatos kincsre leltem!

Odarohant erre a mókus meg a kesztyű.

- No, most meg mit találtál?

Feleli erre a tű:

- Egy tengerszemet.

Erre aztán megint elhegedülték a nótáját, alaposan elnáspángolták, s közben szüntelenül ezt hajtogatták:

- Kincset találtál: tengerszemet! Kincset találtál: tengerszemet!

Ezután megint elváltak, s ki-ki haladt a maga ösvényén.

A tű nemsokára egy mocsárhoz ért. Látja, hogy rénszarvasok ropogtatják jóízűen a friss füvet.

A tű odalopózkodott a legnagyobb rénszarvashoz, és elrejtőzött egy fűszálon. A rénszarvas bekapta a fűszálat, s vele együtt a tűt is elnyelte. A ravasz tű befúródott a rénszarvas gyomrába, s a rénszarvas kidőlt az élők sorából. Ekkor előugrott a tű, és kiáltozni kezdett:

- Hé, hahó! Gyertek sebesen, kesztyű húgom, mókus húgom! Gyertek! Pompás kincset találtam!

A kesztyű meg a mókus zsörtölődve így válaszolt:

- Torkig vagyunk már veled! Mindig az orrunknál fogva vezetsz bennünket. Biztosan megint csak egy kis fatönköt találtál!

De a tű csak tovább kiáltozott:

- Hé, hahó! Gyertek gyorsan, kesztyű húgom, mókus húgom! Pompás kincset találtam!

A kesztyű meg a mókus duzzogva így válaszolt:

- Torkig vagyunk már veled! Mindig az orrunknál fogva vezetsz bennünket. Biztosan megint csak tengerszemet találtál!

A tű harmadszor is így kiáltott:

- Hé, hahó! Gyertek gyorsan, kesztyű húgom, mókus húgom! Pompás kincset találtam!

Végre odaballagott a kesztyű meg a mókus. Kérdik a tűtől:

- No, micsoda kincset találtál megint?

- Ledöftem egy rénszarvast, itt fekszik a zsombékon.

Bezzeg most nem győzték dicsérni, simogatni a kis tűt. Ez aztán csakugyan pompás kincs volt. Lenyúzták, feldarabolták a rénszarvast, aztán eszükbe jutott, milyen jó volna belőle falatozni. Csakhogy nem volt üstjük.

Ekkor a tű így szólt a mókushoz:

- Neked éles karmaid vannak, hasíts le egy darabka nyírfaháncsot a fáról, valahogyan összemesterkedünk belőle egy kis üstfélét, és megfőzzük benne a húst.

A mókus lehántotta a nyírfa háncsát, a tű meg kis üstöt varrt belőle. Kész volt az üst.

- Az ám, de nincs vizünk! Hol kerítünk vizet az erdőben? - szólt a kesztyű meg a mókus.

A tű erre is megfelelt:

- Hát a tengerszem, amit találtam, mire való? Van abban elegendő víz!

Szaladt is már a mókus a vízért.

- Az ám, de nincs fánk! Mivel rakjunk tüzet?

A tű erre is megfelelt:

- Hiszen találtam egy jó gyantás tönköt!

Elmentek a tönkért, és nekiláttak a főzésnek.

A húst megfőzték, jól belaktak belőle, a maradékot meg hazavitték.

Máig is azt eszik, ha el nem fogyott azóta.


Előző oldal: Miért hűséges a kutya az emberhez? « » Következő oldal: Nagyerejű Jaakko