„Címerhatározó/Wolphard címer” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
Pipi69e (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
30. sor:
Valószínűleg Wolphard István építkezései során, az 1580-as évek elején keletkezett a tulajdonos csillagászati érdeklődésének egy további bizonyítéka is. Az épület délre néző emeleti homlokzatán, eredeti helyén található egy kőből faragott napóra. Karcsú féloszlopocskákkal alakított kerete egy másik kolozsvári faragvánnyal, a Híd-kapu előtti híd 1580-ban faragott, Báthory Kristóf címerével díszített emléktáblájával, illetve egy, a városfalakból a Múzeum kőtárába mentett építési felirat töredékével rokonítja, így mindenképpen Wolphard István építkezéseihez tartozik. Az elmúlt években falkutatás [21] igazolta, hogy eredeti helyén áll, s az is kiderült, hogy fölé még egy másik, ugyancsak kőbe faragott napóra, egy szkaphosz (gör. teknő, dézsa) volt beállítva. Minthogy ennek az ókoriak által is ismert „műszernek” a kőtömbbe mélyített félgömb alakú felületére vetett árnyék pontosabban képezte le az égbolt jellegzetes helyeit, segítségével a síkvetületű napóra torzításait is helyesbíteni lehetett. [22] Tudós megrendelője azonban valószínűleg nem érte meg, hogy csillagászati megfigyeléseihez ezt is használhassa: halálát a városban dúló 1585–1586-os pestisjárvány okozhatta, építkezései pedig félbemaradtak. A szkaphosz szinte felismerhetetlenné csonkított maradványait már az épület első vakolásakor eltakarták. Az említett falkutatás során nem sikerült azonosítani a nyomait annak a folyosónak sem, amely elengedhetetlen volt e műszer megközelítéséhez, s amely az épület homlokzatának az akkori kinézését is meghatározta volna. Persze nyomait a jelenlegi, modern emeleti folyosó építése is eltörölhette. Csak egy egyszerű ajtó kőkerete került elő az 1993-as falkutatás során a ház keleti oldalán, [23] amely, egy lépcső közbeiktatásával, esetleg a folyosóra is vezethetett, persze lehetett egyszerűen a kőépülethez ragasztott gazdasági épület padlásának a bejárata is. Kétségtelen azonban, hogy a most felfedezett kisebbik napóra által szolgáltatott adatokat csak közvetlen közelről lehetett volna leolvasni. Wolphard István életében a zodiákus-terem boltozata sem készült el, valószínű, hogy csak a két lakószint külső falai épültek meg. Egyik triglifes ajtókeretén (1579) a fentebb említett Seres Jánosnak vagy fiai egyikének a kőfaragójegye látható. Noha kétségtelen, hogy a kőfaragó az 1541-es keretet vette mintául, meglepő, hogy mennyivel gyengébb minőségűek az itt ismét megjelenő, metopé-dom-borművé alakított maszkok. Jól tükrözik nézetünk szerint azt a rohamos hanyatlást, amely a reformáció képellenességéből adódóan szinte kitörölte a figurális ábrázolás hagyományát és gyakorlatát az erdélyi művészetből. A Wolphard István által elkészíttetett faragványok, így a zodiákus-jegyekkel díszített gyám- és boltzáró kövek is csak később, utóda építkezései révén kerültek, az eredeti program egyszerűsítésével, a helyükre, s programjának az értelmezésére sem nyílt volna lehetőség, ha Kakas István nem építteti be a kimaradt két csillagképet, a Vízöntőt és a Nyilast ábrázoló gyámköveket az emeleten. Így kerültek ezek az épület modern átalakításakor a Múzeumba.
 
Fejedelmi tisztviselő és diplomata volt pályája delelőjén a ház soron következő tulajdonosa, zalánkeményi [[Címerhatározó/Kakas címer|Kakas]] István. Családja Belgrád elestét (1521) követően a török hódítás elől menekült a Szerémségből Erdélybe, atyja, András már tehetős polgára volt Kolozsvárnak. Kakas István 1560-ban született Kolozsváron, 1575-től a bécsi, 1582 és 1585 között a páduai és bolognai egyetemen tanult, ahonnan mindkét jog doktoraként, a korabeli Erdélyben egyedülállóan magas jogi képzettséggel tért haza. Kolozsváron feleségül vette Barát Zsófiát (mh. 1594), Wolphard István özvegyét. Házassága révén lett az általunk vizsgált ház tulajdonosa. Közéleti szereplése már túllépett szülővárosa határán. Pályáját Báthory Zsigmond fejedelem udvarában kivételesen alapos jogi képzettsége, nyelvtudása, katolikus vallása és – nem utolsósorban – a jezsuita rendhez fűződő szoros kapcsolatai egyengették. A fejedelemség jogügyi igazgatásában betöltött tisztségei mellett valószínűleg peregrinációs tapasztalatai, szónoki tehetsége, tárgyalókészsége és nyelvtudása is közrejátszott abban, hogy 1593-ban és 1595-ben Lengyelországban és Angliában képviselte hazáját fejedelme követeként, 1599-ben pedig Báthory András nevében tárgyalt Prágában. Erdélyt Mária Krisztierna kíséretében hagyta el, második, tiroli feleségével, Susanna Römerrel, a fejedelemasszony udvarhölgyével együtt. 1602-ben, immár II. Rudolf császár megbízatásából Szilézián, Lengyel- és Oroszországon keresztül Perzsiába, Nagy Abbasz sah (1586–1628) udvarába vezetett követséget. A Kaszpi-tenger partján, Lahijanban, a mai Iránban érte a halál 1603-ban.
 
Saját, kolozsvári ingatlanai mellett gondja volt a Wolphard-ház elkezdett bővítésének a befejezésére is. Építkezéseit első házasságának éve (1590) és egyetlen, évszámos ajtókeretének 1590-es évszáma keltezi; két további elegáns, rusztikus ajtókeretét csak címere, illetve monogramja segítségével azonosíthatjuk. Valószínűleg ő boltoztatta be az addig konyhának használt utolsó földszinti helyiséget is, amely a zodiákus-teremmel azonos ablakot s az építtető monogramjával díszített törtszemöldökű keretet kapott. Korábbi, hatalmas kürtőjű kemencéjét elbontották, nyomaira csak a mélyen átégett, vastag kátrány- és koromréteggel borított hátfala és a kürtőjébe vezető kő ajtókeret utalt a falkutatás folyamán. Ehhez és a fentebb már említett, Wolphard István által eltervezett folyosóra nyíló ajtóra keskeny lépcső vezetett fel a ház végében. A gyámkövekre támasztott új boltozatnak volt a „záróköve” [24] az a levélmaszkos faragvány, amely a modern időkben a portálé fölött állott. [25] <small>[Az 1993-as falkutatás során kibontott zárókőnek az építőtelep raktárából lába kelt, azóta lappang. A maszkot körülölelő levéldísz leginkább Wolphard István építkezésének egy címeres zárókövére emlékeztet, amely a Múzeumba került. Így elképzelhető, hogy korábbi faragvány, esetleg éppen a zodiákus-terem eredeti, Wolphard István által faragtatott zárókövének az utólagos felhasználásáról van szó.]</small>