„Heraldikai lexikon/Bíbor” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Madboy74 (vitalap | szerkesztései)
KeFe (vitalap | szerkesztései)
aNincs szerkesztési összefoglaló
1. sor:
{{Heraldika}}<!-- A CÍMERDOBOZ KEZDETE -->
<div class="keretjobb" style="width:55%; border:1px; background-color:#ebf9fe">
<big>Névváltozatok: biborszínűbíborszínű (Nagy Iván X. 456.), bíborpiros (Biblia, Mózes II. 26:31.), ciklámenszínű, bissus: biborbíbor (1395 k. Beszt. szój. 694., TESz I. 295.), kirali biborbíbor: sicut purpura regis (Döbrentey kódex 1508. 481., kiadása: Nyelvemléktár XII. 481.; NySz I. 228.), barson (1395 k. Beszt. szój., TESz I. 254.), bársony (Fényes I. 175.), bársony festék: purpurissum, purpursfarbe, purpurisso (NySz I. 835.), violaszinviolaszín festő: violarius (C.; NySz I. 836), violaszínű (Bertényi új m. 46.; Apor Péter 103.), ibolyaszinibolyaszín (Nagy Iván IX. 507.), lila színű, ibolyaszín (Mika, 1893.), lila, violaszínű (Új Idők lexikona X. 2556.), hu la: purpur (TESz I. 254.), halvány rózsaszín (Nagy Iván X. 181.), <br>
<br><br>
fr: pourpre, r. fr: porprin, en: purpure, r. en: plumby, porprin, de: Purpur, cs: purpur, šarlat
9. sor:
<!-- A CÍMERDOBOZ VÉGE -->
 
A '''bíbor''' a kiegészítő [[színek (heraldika)|színek]] közé tartozó [[heraldika]]i színezék. Skarlátvörös vagy vöröseslilavöröses-lila szín, melyet az ókortól különféle [[földközi-tenger]]i [[puhatestűek]]ből nyertek (Murex brandaris, M. truncatus, Purpura zapillus és P. aperta).
 
A lila színt (la: purpura) a Murex nemzetségbeli [[bíborcsiga|bíborcsigák]] testéből nyerték ki. Híres volt a [[fönícia]]i [[Tyr]] városában előállított festék. A színe az előállítás módjától függően különféle árnyalatú lehetett, de vérvörösként írták le. Ez volt az [[ókor]]ban egyedül ismert gyorfestésigyors festési módszer, melynél a [[tóga|tógát]] akárhányszor ki lehetett mosni anélkül, hogy a színe kifakult volna. [[Plinius]] leírása ellenére nem teljesen világos, hogyan készítették. Több bíborfajtát a császári családnak és a főhivatalnokoknak tartottak fenn. Amikor a 7. században Tyrt az [[arabok]] foglalták el, a gyártás [[Bizánc]]ban folytatódott, ahonnan az uralkodói udvarokat és az egyházat festett selyem és gyapjúkelmékkel látták el. [[Konstantinápoly]] 1453-as eleste után ez megszűnt és 1456-ban a [[Pápa (egyházfő)|pápa]] elrendelte a helyettesítését a [[bíbortetű]]vel a [[bíboros]]ok és [[érsek]]ek ruházatának elkészítésénél. Úgy tűnik, hogy a bíbor jelentése ekkoriban változott kárminvörös árnyalatú színről vérvörös árnyalattá, míg a modern bíbor a vörös és a kék keveréke.
 
== A bíbor a heraldikában ==
18. sor:
Ritka volt a középkori [[címertan]]ban, de egyes korabeli heraldikai írók nem tettek különbséget a bíbor és a [[vörös]] között. Egyesek még azt is vitatták, hogy egyáltalán valódi színről van-e szó, noha már a 13. századi francia és angol [[címerkönyv]]ekben is megjelent. Általában a [[korona (fejék)|koronák]] és [[sisak]]ok béléseinél, [[címersátor]]nál, illetve a [[címerpalást]]nál a használják. A német heraldikában a címersátor neve néha bíborbaldachin (de: Purpurbaldachin).
 
A [[címertan]]ban a bíbor különféle árnyalatai használatosak. A 15. század elejéig a szürke és a barna közt elhelyezkedő szürkésbarna árnyalatként írták le. A későbbi heraldikusok úgy vélték, hogy ez az árnyalat az eredeti szín kifakulásának az eredménye a címereslevelekencímeres leveleken, de különféle 15. századi traktátusok világossá teszik, hogy a bíbort a négy másik szín (vörös, kék, zöld, fekete) egyenlő arányú keverékének tartották. A 16. században az ókori kultúra terjedésével már a [[róma]]i bíborra gondoltak a szó említésekor.
 
A német heraldikában a Purpur kárminvörös árnyalat, a cseh heraldikában vöröseslilavöröses-lila, míg máshol inkább lilás színt értenek rajta. Ismert a püspöklila (la: purpura, en: Imperial Purple) címertani alkalmazása, sőt használatos az indigóba átmenő változata is. [http://hu.wikibooks.org/wiki/Leon_c%C3%ADmere León címerének] bíbor mezője (legalább 1245-től) inkább szürkés árnyalat. A [[nemheraldikus színek]] közé tartozó árnyalatok, mint a bíborkarmazsinbíbor karmazsin, sötétbíborsötét bíbor (en: Murrey), bíborvörös (la: amaranth), karmazsinvörös, stb. a bíbor egy-egy változatának tekinthető.
 
A magyar heraldikában ritka a bíbor [[mező]] vagy [[címerábra]]. Hevenesi szerint bíbor volt az Apor család <ref>Nagy Iván I. 57.</ref> és Nagy Iván szerint a Csekonics család [[címer]]ének [[mező]]je;<ref>Nagy Iván III. 126.</ref> bíbor mezű a Joseph család címerében az egyik levágott kar;<ref>Nagy Iván V. 356.</ref> a Török család [[sisakdísz]]én az egyik szarv bíborral és ezüsttel vágott<ref>Barna-Sümeghy 208. l.</ref> és jobbról "ezüst-biborbíbor" színű a boosfalvi Horváth család [[sisaktakaró]]ja. Meskó József 1804-es bárói diplomája szerint a négyelt pajzs 2. és 3. mezője bíbor színű, de a gyakorlatban vöröset használtak.<ref>G-H Hlas 1992/1-2. 23.</ref>
<!-- A TÁBLÁZAT KEZDETE -->
{| {{széptáblázat}}
63. sor:
== Előállítása ==
 
Az ókorban a tüskés bíborcsiga (Murex brandaris) mirigyének váladékából állították elő. A régi monda szerint a tengerpajtontengerparton egy kutya beleharapott egy csigába és a pofája piros lett. Egy föníciai pásztorlány, aki ezt látta egy darab szövetet is belemártott a festékbe és az is beszíneződött. Kr. e. 1100-ban a föníciai Tyros városában valóban virágzásnak indult a bíbor előállítása, melynek kereskedelméből nagy hasznot húztak. Az újabb leletek alapján azonban az előállítását már Kr. e. 1400-ban is ismerték a föníciai Sarepta városában.
 
Az idősebb Plinius szerint nagy fém- (valószínűleg ón-) kádakban tíz napig hevítették, és a kivonathoz sót adtak. A színárnyalatot vizelet hozzáadásával lehetett változtatni. Egyetlen gramm festékhez 12 ezer csigára volt szükség. Drágasága és színe miatt a méltóság és a tekintély jelképe lett, ezért az uralkodók sajátították ki maguknak és csak a legelőkelőbb személyek és hivatalnokok kiváltsága volt a bíborszínű ruházat viselése. A [[császár]]oknak, [[király]]oknak, az egyházban a [[pápa (egyházfő)|pápáknak]] (cappa, camaura, manlila), elsősorban azonban a [[bíboros]]oknak volt fenntartva.
69. sor:
A tudósok Plinius leírása alapján megpróbálták rekonstruálni az előállítását és úgy találták, hogy a folyamat akkor lesz sikeres, ha hamuzsírt (kálium-karbonát) adnak hozzá kb. 12-es pH értéken. (A legjobb eredményt nátrium-hidroxid hozzáadása és a 14-es pH-érték elérése adta, de erre az ókori kézművesek nem voltak képesek.)
 
Gyártását titokban tartották és a Római Birodalom bukása után ez feledésbe merült, majd a 15. században kezdték újra előállítani. ÚjrafelfedezésérőlÚjra felfedezéséről William Cole 1685-ös cikkéből értesülünk, mely a Brit Királyi Társaság folyóiratában jelent meg. Cole egy olyan ír férfi után kutatott, aki állítólag finom skarlátszínű anyaggal festette a szöveteket. Leírta a munkafolyamatot is, mely szerint az elkészített oldatba mártották, majd a napon szárították meg. A fény hatására színük a sárgástól a sötétzöldig, zöldeskékig, kékig, vörösig és sötétvörösig változott.
 
A festék [[kémia]]i összetételét csak 1909-1912-ben sikerült megfejteni Paul Friedlander, német kémikusnak, aki megállapította, hogy a bíbor az indigó brómderivátuma. A lelőhely és a [[csigák|csiga]]fajok szerint három fő bíborfajta létezett: vörös (afrikai mediterráneum), lila (Itália) és csaknem fekete (Atlanti-óceán). Ezenkívül hét árnyalata van: világosvörösvilágos vörös, ametiszt, lila, skarlát, vérvörös, kékes és feketés, mely a legszebb volt, mert a napfény beesési szögétől függően a kéktől a lilán át a vörös árnyalatáig változott.
 
== A szó etimológiája ==
78. sor:
A szó valószínűleg a latin ''purpura'' 'bíborcsiga, bíbor(szín), bíborszínű kelme', görög πορφύρα (ugyanaz) szóból ered,<ref>TESz I. 295. l.</ref> ami az előállításának módjára utal.
 
Az 1260-70-es évekig a francia ''purpure'' eredeti neve ''bis'', néha ''gris'' vagy ''brun'', azaz egy szürkésbarna árnyalatú szín volt. A bis kifejezés akkor tűnt el, amikor a purpure jobban elterjedt és annak helyébe lépett. A középkori franciában a ''pourpre'' vagy ''porpre'' kelmefajta volt, nem szín. A kelmét különféle színűre festették, és a heraldikán kívüli középkori források és irodalmi művek említik a "porpre vermeille" (vörösbíbor), "porpre noire" (sötétbíborsötét bíbor), "porpre verte" (bíborzöldbíbor zöld), "un vert mantel porprin" (zöldkárminzöld kármin palást), " pourpre sanguine" (vérvörös karmazsin), "écarlate blanches" (fehér karmazsin) stb. kifejezéseket. Idővel a bis és a porpre szinonímákszinonimák lettek és végül a porpre vagy purpure a bis helyébe lépett. A ''porpre bise'' és változatai előfordulnak különféle középkori irodalmi művekben is: [[Sándor-regény]] (Roman d'Alexandre),<ref>IV.: porpre bise (1680.), marbre bise (1650.), porpre vermeille (1680.)</ref> [[A rózsa regénye]] (Le roman de la rose)<ref>Tome I.: porpre robe (1075.), porpre sarrazinesche (1177.), ne brune ne bise (1209.),</ref> [[Chrétien de Troyes]]: Le Conte du Graal ([[Perceval]]),<ref>pierre bise (372d.3033), une porpre vox desore (372e.3077)</ref> [[Tristan]] (Béroul),<ref>bise (916.), porpre bis (2736.)</ref> stb.
 
'''A bis árnyalatai'''
96. sor:
 
[[színek]], [[vörös]], [[színjelölési módszer]], [[vonalkázás]], [[nemheraldikus színek]]
 
[[Kategória:Heraldika]]