„Wittich Zsuzsanna írásai/Veszekedés Elleni Pirulák (VEP)” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Pipi69e (vitalap | szerkesztései)
Wittizsu (vitalap | szerkesztései)
Vészhelyzetben egy mosoly
155. sor:
- Na, ezt megtanulom! Hogy is kezdődik? <br>
- Sej, ha bármi rossz,...<br>
 
 
 
== Vészhelyzetben egy mosoly ==
 
Húúúú.<br>
Lassú, ünnepélyes léptekkel jövök a fölvirágozott aulába. Az óriási friss virágcsokrot, mint valami újszülött babát, tartom a karomban, jobbról és balról egy-egy ifjú ember, hiszen immár nem gyerekek többé, mögöttünk a felszabadult, meghatódott, megszeppent teljes nyolcadik dé. <br>
A többi osztályok már megérkeztek, itt állnak kettes sorokban, mindenki várja, hogy a dé is bevonuljon. „Köröttünk már az élet csörtetett.”<br>
Nagyjából minden negyedik évben átélem ezeket a felemelő perceket, többek között ezért is megéri tanárnak lenni.<br>
Néha persze azt gondolom, hogy na, most már elég.<br>
Például most, mikor a könnyes szemű szülők, nagyszülők éppen lecsendesednek, és telve vannak várakozással, amott meg feltűnik Simi anyukája. <br>
Simi anyukája hangos beszédű, veszekedős asszony, amúgy is óriási, büszkös keblét fodros virágos selyemblúz díszíti, meg egy csillogó gyöngysor; arcán az a „na most jól kitolok veled” kifejezés.<br>
Jött és jött feltartóztathatatlanul felém, úgy számoltam, egyszerre fogunk a közönség első sora elé érni.<br>
És ott nagy veszekedést fog csapni nekem. <br>
Sajnos a bosszúállás hajlama elborította benne a jóindulatot, meg minden egyebet, jaj, angyalok, gyertek, találjatok ki valamit, döntsétek össze az aulát, vagy ...<br>
Már csak két lépés, és.. <br>
- Na, most boldog a tanárnő, hogy így tönkretette a továbbtanulást a fiamnak ...<br>
A jobbomon álló szép szál legény megdöbbent, részvéttel nézett le rám, a balról álló nagylány csodálkozott. De nem sok idejük volt minderre, mert a segítség megérkezett. Bejött az elmémbe.<br>
Kimondódott a megfelelő válasz a számon.<br>
- Köszönöm, hogy ilyen kedves hozzám – mosolyogtam, mert átfutott az agyamon, hogy a szavakat nem hallják még az első sorban ülők sem, csak barátságos mosolyomat látják.<br>
- Tanárnő! Milyen magatartásjegyet...<br>
- Kedves igazán. Remélem, majd még találkozunk. Nagyon köszönöm.<br>
- Nem érti, mit mondok!?<br>
- De értem. Nagyon kedves öntől. Igazán köszönöm – mondom hervadatlan és immár őszinte mosollyal, mert érzékeltem, hogy nyert ügyem van. Az ifjak is elégedetten hallgatták a párbeszédet.<br>
Még dobtam egy „sok örömöt a nagyfiában”-t, aztán a legutolsó jövő-menők elsodorták Simi anyukáját, csak alig hallottam, amint méltatlankodott, duzzogott arrább.<br>
Végül visszaemelkedtem az ünnepélyes hangulatba.<br>
Jó kis gyakorlópálya volt. <br>
Ezt a taktikát megjegyeztem. Gyakorolom az óta is. Mindig beválik, ha valakit hatástalanítani kell, vagy ha veszekedő, kritizáló támadás ér. Csak mondok valami kedveset, mosolygok, és kész. Adott esetben egy ölelés is jár hozzá. <br>
A mosoly lett a legjobb fegyverem. Igaz, ma már nemigen használom, nincs rá szükség, nem bánt senki. <br>
Hála Istennek... <br>
 
== Add tovább, szamár a végállomás ==