„Így éltük át a háborút” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Terckvart (vitalap | szerkesztései)
Terckvart (vitalap | szerkesztései)
26. sor:
 
:A harcok után, 21 óra tájban már teljes csend volt, csak távolról hallatszottak lövések. Mi 22 óra tájban haza is látogattunk, lakásunk egy-két kisebb sérüléstől eltekintve ép volt. Tulajdonképpen már haza is költözhettünk volna, mégis - a biztonság kedvéért - az éjszakát az óvóhelyen töltöttük, csak másnap délelőtt tértünk vissza otthonunkba.
 
:Karácsony másnapján, dél tájban Api erős kocsizörgést hallott az esztergomi útnak a karbidgyár és erőmű közötti szakaszáról, mely akkor sárga keramitkockákkal volt lefedve. Kiállt a ház elé és feszülten figyelt, mert sejtette, hogy most valami számunkra nem jó fog következni. Sejtése beigazolódott. A kocsisor a vasúti sorompóhoz érkezett, akkor látta meg. Oroszok voltak. Remélte, hogy tovább mennek Esztergom felé, de nem ez történt. Bekanyarodtak a Borbála-telephez vezető útra. Akkor abban reménykedett, hogy balra fordulnak. Jobbra vették az irányt. - Hátha mégsem jönnek be utcánkba - gondolta. Ez is fordítva történt.
 
56 ⟶ 57 sor:
 
:Keletről nyugati irányban haladva a következő épületek álltak itt: plébánia, Kövecs-lakás, Láng-lakás, iskola. A másik oldalon: Sulyok-Vámosi-lakás (ikerház), Nagy Sándor lakása, Nagy Gyula-Nádai János-lakás (ikerház), Kovács-Edelényi-lakás (ikerház). Ezekből az óvóhelyre költözők: Dr. Hóka Imre plébános, Turányi László káplán, s velük kellett lennie plébánosunk házvezető nagynénjének is, de erre - érdekes - nem emlékszem biztosan; Kövecs-család (a háztartási alkalmazottal és menekültekkel együtt 11 fő); Láng-házaspár; Nagy Gyuláné és legkisebb fia; Nádai Jánosné kisfiával és szüleivel (4 fő); Kovács-család (5 fő). Nem költöztek az óvóhelyre Sulyokék, Vámosiék (róluk utólag tudtam meg, hogy március 22.-ig saját pincéjükben bújtak), Nagy Sándor és Edelényiék. Lakásuk alatt betonpince volt és ott vészelték át a frontot. Ez így 27 fő, de a papok váltották egymást, először a plébános, később káplánja volt velünk. Egyikük a kórházban látta el a papi teendőket. Így tehát utcánkból 26 fő bújt meg az óvóhelyen. A brikettgyár környéki házakból jött a Környei-, Horváth-, Pötös- és Jekkel család, együttes létszámuk 12 fő volt. Ezen túl emlékszem még egy Szabó nevű családra, kik a patak és a rét (ma Jubileumi tér) között laktak, ma már nem tudom, hányan voltak.
 
:Kapcsolódva az alapnak tekintett frontvonal-leíráshoz, írok néhány mondatot a front azon részéről, mely minket közvetlenül érintett. Valamivel előbb írtam a Borbála-telep első házairól. E házak pincelejárói - külön álló épületek - a templom felé néztek. Itt helyezkedtek el a német lövészek (golyószórók, géppuskák) utcánk északi oldala házainak kerítéseitől 130-140 méternyire. Ez a távolság mindkét oldalról jól áttekinthető volt. Feltételezésem szerint a németek legközelebbi támpontja az a házcsoport volt, melyet Chorin-telepnek neveztek, de nyugdíjas házakként emlegettük. Kelet felé haladva a homokbánya mély gödrének nyugati oldalához jutunk el (ma Palatinusz-tó), az ott álló házak - tudomásom szerint - német megszállás alatt voltak.
 
:Az orosz vonalat nem törekszem folyamatosan leírni, csak egyes pontjait jelölöm meg: Szénlepárló, vasúti sorompó, szénosztályozó - csak feltételezem, hogy a kötélpálya töltőállomásán is lehetett állásuk -, brikettgyár ‘A’ üzem, Szénoltár. Az utóbbi kettő között nem feltételezhetünk állandó állásokat, mert arra a tájra jártak vízért a felnőttek, és ott nem láttak ilyet. A patakon átvezető Trenka-híd orosz ellenőrzés alatt állt. Ismét csak feltételezem, hogy a homokbánya nagy gödrét megkerülve a Pataksor vonalában érték el Sátorkőpusztát. (Később lesz szó a málenkij robotról, melyben édesapám is részt vett, és oda is, vissza is ezen az úton közlekedett.) Ezt támasztja alá az a bejegyzés is, melyet Dr. Csiffáry Nándor egy térképvázlaton kérésemre megtett.