„Így éltük át a háborút” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Terckvart (vitalap | szerkesztései)
Terckvart (vitalap | szerkesztései)
183. sor:
 
=== Utazás Dorogról Szegedre ===
 
:Március 2-án tehát útnak indultunk: édesapánk, édesanyánk, Rózsika néni és a négy gyerek (korunk szerint Imre, György, József és Anna). Én voltam a legidősebb (14), húgunk a legfiatalabb (6).
 
:Elindultunk a vasút mellett Leányvár felé. Így némileg rövidítettük az utat, de a legfőbb ok az volt, hogy a Bécsi utat járőrök vigyázták. Apánk el akarta kerülni a velük való találkozást, így a vasúti töltés északi oldalán, mélyedésben haladtunk.
 
:Rózsika néni a legszükségesebbeken kívül kezében hozta egy nagyon kedves dunnáját. Api még az indulás előtt figyelmeztette:
 
:- Rózsika, ne hozza! Egy kilométer után el fogja dobni. (Mindig érdekesnek véltem, hogy apám magázta, ő viszont tegezte.)
:- Elbírom, nem olyan nehéz - válaszolta. De Apinak lett igaza, habár nem egy, hanem talán két kilométer után dobta el a dunnát.
:Ebben a menetben az egyetlen üdítő látvány Susu húgunk volt. Ő természetesen nem szállított batyut. Kezében kedvenc nagy, sárga macója volt, az egész utat ő bírta legjobban, vidáman futkosott mackójával.
 
:Leányvár felé haladva az út és a vasút közötti területen rengeteg lótetemet láttunk.
 
:Leányvár után utolért bennünket egy lovas kocsi. Ötven év körüli, nagybajuszú orosz katona volt a kocsis, amint meglátott minket - prrr! -, megállította lovát. Piliscsabáig hajtott, addig el is vitt minket. Közben - amennyire lehetett - barátságosan beszélgettek Apival. Piliscsabán megtudtuk, hogy a klotildligeti apácazárdában lehet szállást kapni. Ez valóban így volt.
 
:Talán dél lehetett. Hallottuk, hogy időről időre vonat indul Óbudára, ezért kértünk és kaptunk szállást. A kolostor minden elképzelhető pontján fekvőhelyeket létesítettek. Sokan voltunk és nemcsak szállást, de élelmet is kaptunk, például sárgaborsó-főzeléket, amit hónapok óta nem láttunk már. Maradhattunk, amíg szükségünk volt a szállásra.
 
:Nem akartunk szükségtelenül itt időzni, de nem lehetett tudni, mikor indul a vonat. Állandóan figyelni kellett. Naponta indult szerelvény, de nem volt menetrend. Ha megérkezett Óbudáról, rövid idő után ment is vissza. Amint meghallottuk a zaját, füttyét, azonnal indultunk, de két alkalommal is lekéstük. Előfordult az is, hogy az állomáson vártunk órák hosszat, de akkor meg nem jött. E három sikertelen kísérlet alapján tudom kiszámítani, hogy 6-án reggelig tartózkodtunk Piliscsabán.
 
:Ekkor aztán - újra gyalog - folytattuk utunkat. Amíg várakoztunk, esett egy kis hó, így most kb. 5 cm-es hóban gyalogoltunk a Budapest felé vezető úton.
:Sietni - miattam - nem lehetett. A közel 20 km-es utat így is megtettük koradélutánig. Hogyan meneteltünk? Elől ment apánk, nyomában két öcsémmel. Mindig együtt indultunk, de én nem tudtam a tempójukat tartani, ezért a menet eleje és vége között folyamatosan nőtt a távolság. Édesanyám mindig velem volt, Rózsika néni és húgom hol előbb, hol hátrább a két csapat között. Amikor a távolság már 50-60 méternyire nőtt, az első szakasz leállt, nekitámaszkodtak egy kilométer- vagy kerékvetőkőnek, és türelmesen várva pihentek. Mihelyt utolértük őket, feltápászkodtak és folytattuk utunkat. Ez így ment egészen addig, míg fel nem lázadtunk. Hiszen így éppen az nem pihent (én), akinek erre leginkább szüksége lett volna. Attól kezdve javult a helyzet, de az igazságos egyensúly soha nem jött létre. Nem kell veszekedésre gondolni, csak korholó beolvasások hangzottak el ilyenkor.
 
:Áthaladtunk Pilisvörösváron, a falu másik végén megláttunk egy sorompót, amit orosz katonák őriztek egy százados parancsnoksága alatt. A város szélén ma is ott áll az a nagy épület, Buda felé haladva az út jobb oldalán, melynek a falu felőli sarkánál volt fölállítva a sorompó. A szikár, szigorú arcú parancsnok végignézett minket. Api oda ment, elmondta, hová tartunk, kevés az ennivalónk. A kapitány röviden felelt valamit, és mehettünk tovább. Itt is megmutatkozott, mennyit ér a nyelvtudás. Valószínűleg itt kezdődött a fronthoz tartozó terület, azért állítottak sorompót. Néhány helyen láttuk is, hogy oroszok felügyelete alatt magyar férfiak és nők árkokat ástak. Tőlük, amennyire csak lehetett, igyekeztünk távol maradni.
 
:Délután két óra tájban értük el azt a helyet, hol ismét keresztezi egymást a budai út és a vasút. Közelében van egy kis kápolna, körülötte a hegyoldal emelkedésének magasságában terméskőből képzett árokszerű mélyedés. Ez szélvédett helyet biztosított a pihenésre, evésre. Megkönnyebbülten szabadultunk meg terheinktől. Ezeket használtuk fel puha ülőhelyként.
 
: