„Így éltük át a háborút” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
237. sor:
:Közben állandóan kérdezősködtünk a vonatokról. Valahol a Fehérvári úton tudtuk meg, hogy Budafok-Hárosról indulnak már személyvonatok. Délután két óra tájban értünk oda, s milyen szerencsénk volt!!! (A felkiáltójelek jelentősége hamarosan kiderül.) Megtudtuk, hogy 15 órakor személyvonat indul Adony-Pusztaszabolcs felé. Ez is valami, onnan majd csak továbbutazunk valahogy. Megváltottuk a jegyet és beültünk a vonatba. Szüleink már az óvóhelyre magukkal vittek otthonról minden pénzt, ezt most is valahol a kabátbélésükben őrizték.
=== ''Kéjutazás'' ===
:''A most következőknek külön kis alcímet adok, melyet nem én találtam ki, hanem Rózsika néni - később, mikor már beszélgettünk utazásunkról. A következő 17 óra történetét nem lehet ennél találóbban jellemezni.''
:''Egészen kényelmesen utaztunk. Nem vettük le a télikabátot, de nem volt hideg, jól zártak az ajtók, az ablakok épek voltak. Sok ember utazott a vonat'''ban''' (szándékosan emelem ki a ragot, mert a vonat tetején senki sem tartózkodott).''
:''A két állomás egymástól 42 km-re van, mégis este 8 órakor érkeztünk meg a célállomásra. Hogyan jött ki ez a rekordsebesség? Valószínűleg az állomásokon állhattunk sokat, mert nem emlékszem arra, hogy ennyire alacsony átlagsebességgel ment volna a vonat. Amíg világos volt, láttuk a kilométeres szakaszokon kirakott üres lőszeresládákat a töltés mentén. A villany- és telefonvezetékek leszakadva, összetekeredve a földön hevertek.''
:''Amikor kiszálltunk, a vasútállomáson ahhoz is kevés volt a hely, hogy batyuinkat a kőre helyezzük. Nagy nehezen sikerült, így hát nem kellett állnunk. Api rögtön a továbbutazás lehetőségeit kereste. Megtudta, hogy éjféltájban egy tehervonat indul Bátaszékre. Ez ugyan nem a pécsi, hanem a szekszárdi vonal, de így is örültünk. Apánk kezdő tanítóként errefelé is dolgozott, jól ismerte a vidéket. Várakoztunk, ettünk, szundikáltunk.''
:''Este 11 óra felé déli irányból vonat érkezett. Jajveszékelés, sírás hallatszott kintről. Megtudtuk, hogy Sárbogárd környékén a németek lőtték a vonatot, bár nem hallottunk súlyosabb bajokról. Később tudtuk meg: ez volt az az idő, amikor a németek a Dunántúlon még egyszer vissza tudták szorítani az orosz vonalat, éppen ezen a vidéken. Nyilván a vasútvonaltól már lőtávolságnyira voltak. Ismét volt min gondolkodni! Mi lesz Sárbogárdnál? Sok ember akart dél felé utazni. A családban nem is merült fel, hogy ne utazzunk tovább. Egyszerűen nem láttunk más lehetőséget, csak a továbbutazást.''
:''Éjfél előtt szóltak a vasutasok, hogy fel lehet szállni a tehervonatra. Közelről láttuk aztán, hogy milyen vonat ez. Végig alacsony oldalú, tető nélküli vagonok álltak ott, a rakomány pedig egy tömeg ágyúroncs. Keresztben-hosszában feküdtek a lövegalkatrészek drótokkal egymáshoz és a kocsi különböző pontjaihoz kötözve. A teljes sötétségben már az is nagy teljesítmény volt, hogy közéjük bejusson az utazni vágyó. Hát még az elhelyezkedés! Ha le akartam ülni, előbb jól körül kellett tapogatóznom, nehogy egy drótra helyezzem az alsó felemet. Ezen a luxuskocsin csak egyenként lehetett elhelyezkedni. Amíg itt tartózkodtunk, senki nem látta, hol ülnek a többiek. Feltételezem azért, hogy húgom anyánkkal együtt volt. Csak hang után tájékozódtunk egymásról.''
:
| |||