„Így éltük át a háborút” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
337. sor:
:Hónapokig Szegeden laktunk, s nem tudtunk semmit apám szüleiről. Ezért egyszer kerékpárral elindult Pécsre – kb. 400 km kerékpározás oda-vissza. Visszafelé jövet találkozott oroszokkal, kik egy stráfkocsin meg gyalogosan civil foglyokat kísértek. Megállították, fel kellett tennie a kerékpárt a platóra, s gyalogolhatott mellette. Egy útszéli erdő mellett haladtak el. Api lekapta hirtelen a biciklit, s uzsgyi, neki az erdőnek. Bokrok, fák között kanyarogva futott. Egy ideig lövöldöztek utána, de aztán nem foglalkoztak vele. Helyette megfogni valakit számukra egyáltalán nem volt nehéz feladat.
=== Záró sorok ===
:Menekültjeinkről is írok még valamit, hiszen pár hónapig hozzánk tartoztak.
:Ferencz volt a család vezetékneve. Az öregúr dohánygyári irodai vagy műszaki dolgozó volt Vásárosnaményban. Attól kezdve, hogy nálunk laktak, naponta vonattal járt Óbudára a dohánygyárba. Felesége háztartásbeli volt, lányuk – Médi – tanítónő, Dorogon kapott munkát, amíg a tanítás folyt. A háború után Óbudán, az Árpád-híd melletti dohánygyári lakások egyikében éltek. Apám ott meg is látogatta őket. Az ember soha nem tudja, miként alakul a sorsa. Ők voltak azok, akiknek a feje fölött akadt a fán a gyújtóbomba-sátor, baj nélkül végigélték a frontot. Aztán nyáron Médi lányuk a Római-, vagy Pünkösd-fürdőnél a Dunába fulladt.
:Mégsem ezzel a szomorú történettel fejezem be írásomat. Harminc évvel később, mikor én már csaknem 20 éve Hajdúnánáson laktam, ahol nyugdíjazásomig a zeneiskola igazgatója voltam, iskolánknak szüksége volt egy jó, de nem túlságosan drága zongorára. Egy budapesti zongorahangoló – Ehall Vilmos – ismeretsége révén ajánlott egyet, melyet ő megfelelőnek tartott. Először zongoratanárnő igazgatóhelyettesem nézte meg a hangszert. Hazatértekor elmondta véleményét, s mellékesen megemlítette, hogy a tulajdonos néni erősen németes akcentussal beszél, néha nem könnyű megérteni. Megtudtam azt is, hogy az Árpád-híd budai hídfője közelében lakik. Később én is elmentem kipróbálni a zongorát, aztán beszélgettünk:
:- Tetszik tudni, férjem a dohánygyárban dolgozott, azért lakom én itt. Ő már régen meghalt, lányom is. Mi úgy kerültünk ide Vásárosnaményból…..
:Ekkor ismertem fel beszédét, és azonnal emlékeztem mindenre.
:- …hogy Dorogra tetszettek menekülni – folytattam helyette.
:- Honnan tudja?
:- Onnan, hogy nálunk tetszettek lakni.
:- Maga a kántortanító fia?
:Később fia is megérkezett. Ő a háború idején katona volt, zászlós. Két vagy három alkalommal meg is látogatta családját nálunk. Akkor még mi, gyerekek tartottunk a géppisztolyt viselő tiszttől. Most, midőn ezt elmondtam neki, csodálkozott is:
:- Tőlem féltetek? Miért?
:Ki tudja ezt ma megmagyarázni?
:Sok mindenre visszaemlékeztünk akkor, nagyon kellemes délutánt töltöttünk együtt. A zongoraügyletet is lebonyolítottuk.
| |||