Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
KeFe (vitalap | szerkesztései)
KeFe (vitalap | szerkesztései)
78. sor:
== Felküldés ==
 
Minden kezdet nehéz, és nehogy azt hidd, hogy másoknak(akik nem számítástechnikával foglalkoznak), könnyebben megy. Az aláírásod beállítását, még gyakorolnod kell: nekem is furcsa, hogy az ASCII karakterek (alt+szám) jelenik meg az aláírásodban, nem tudom hogy lehetne javítani. De próbáld meg hogy a *-tól jobbra lévő minden karaktert törölj ki, és a vitalapodon lévő szögletes zárójelek közötti szöveget a lapról (szerkesztésre megnyítás nélkül másolod be).
 
Köszönöm a javításokat, én mindíg kapkodok és ebből adódóan még betű hiányok és többletek is elő szoktak fordulni. Ez utóbbi az új klaviatúrámnak is köszönhető, mert a régihez képest kalapáccsal kell ütni a betűket, (kemény billentyűzet,és még néha akad is).
 
Üzeneted megvan és jó helyre küldted. A gratulációt köszzönöm, ne tulajdoníts neki nagy jelentőséget, csak szerkesztőtársaim javítani kívánták a kedélyállapotomat, lelkesedésemet.
 
Allapokra bármikor szükséged lehet, de ha készítesz ilyet, akkor valahová rögtön tegyél egy rá mutató linket. Én az userlapomra, vagy az userlapom alatti egyik allapra gyűjtöm őket.