„Heraldikai lexikon/Címerjog” változatai közötti eltérés

 

A heraldikai jog az élő heraldika korában fejlődött ki, de inkább szokás-, mint írott jog. A címerjogi szabályok két csoportba oszlanak:

Kezdetben a lovagok, majd később a polgárok és a parasztok szabadon vették fel a címerüket, ezért arról nem rendelkeztek uralkodói oklevéllel. Címerüket a hagyomány és a szokásjog alapján viselték, melyet a közösség és az uralkodó is elfogadott. A 14. század közepétől az uralkodók kezdtek oklevélben kiállított és pecséttel megerősített címeres és nemesi leveleket kiállítani. Ekkor jöttek létre az [[Heraldikai lexikon/Adománycímer|adománycímer]]ek. Az első ismert címeradományományozó oklevelet Nagy Lajos állította ki 1369-ben Kassa számára. [[Károly Róbert]] király 1327-es [[címerjavítás|címerjavító]] oklevelében Doncs mester, zólyomi ispán részére elrendeli, hogy [[Heraldikai lexikon/Címer|címer]]ében az ezüst részeket aranyra cserélheti és ezt a [[sisakdísz]]én és a [[zászló]]ján is megteheti, de csak akkor, ha csatlakozik a királyi hadjárathoz. Elrendeli azt is, hogy amennyiben Doncs mester bármilyen lovaggal találkozik, aki hasonló címert visel, el kell azt tőle vennie. A magyar címereslevelek azt is részletesen leírják, hogy a megadományozott családok hol viselhetik a címerüket (lovagi tornákon, fegyvereken, épületeken, pecsétgyűrűkön, sátrakon, hintókon stb.).

 

 

Magyarországon sohasem alakult ki a címerek olyan fokú kultusza, mint nyugaton. [[Werbőczy István]] szerint a címereknek semmi jogi jelentőségük nincs, nem kellékei, csak díszei a nemességnek.