„Kertészet/Emlősök/Európai őz” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
KeFe (vitalap | szerkesztései) a Új oldal, tartalma: „Kategória:Kertészet{{Kert-főcím}}{{TOC right}} {{Forrás| |'''Magyar Wikipédia:'''|[[w:{{SUBPAGENAME}}|{{SUBPAGENAME}}]]|2011. március 1., 06:31 (CE…” |
KeFe (vitalap | szerkesztései) aNincs szerkesztési összefoglaló |
||
1. sor:
[[Kategória:Kertészet]]{{Kert-főcím}}{{TOC right}}
Az '''európai őz''' (röviden gyakran csak '''őz''') [[Európa]] nagy részén és [[Kis-Ázsia|Kis-Ázsiában]] fordul elő, [[Korzika]], [[Szardínia (Olaszország)|Szardínia]], [[Írország]] és [[Kelet-Európa]] keleti határa kivételével. Előfordulási területe a vadászat és más emberi hatások következtében a 19. század végén és a [[20. század]] elején a mainál sokkal kisebb és elaprózott volt. Elterjedési területe ma a mediterrán országokban növekszik, részben természetes úton (új élőhelyek elfoglalása), részben betelepítés és repatriálás következtében.
Az őz [[Magyarország]] teljes területén előfordul. Az alföldi területeken a jelenlegi sűrűséget az [[1960-as évek]] második felében és az [[1970-es évek]]ben érte el. Korábban inkább a domb- és hegyvidéki, erdősültebb területeken éltek nagyobb állományai.
Capreolus capreolus 2 Jojo.jpg
== Elnevezések ==
Az őz hímje a ''bak'', nősténye a ''suta'' és a fiatal egyedeinek neve a ''gida''.
== Élőhelye ==
Az [[őz]] az erdős sztyeppék és a kis erdőfoltokkal tarkított mezőgazdasági területek szarvasféléje. Kedveli azonban a nádasokat, magas füves bozótosokkal tűzdelt térségeket is. Az [[erdő]]k közül a nyitott, táplálékban gazdag, felújuló jellegűeket kedveli (vágásterületek, erdőtüzek utáni foltok). Az emberi hatások a történelmi időket tekintve az őznek kedveztek, például a zárt erdők kitermelése, szűz területek feltörése és a gyepesítés, intenzív mezőgazdálkodás. A viszonylag vékony hótakarót és a rövid hóborítást igényli. Elterjedésének északi határa a hozzávetőleg 30 cm magasságú tartós hótakaró vonalával esik egybe. A hegyvidékeket nem kifejezetten kedveli, 2400 méternél magasabban ritkán fordul elő.
== Táplálkozása ==
[[Fájl:Capreolus capreolus male p.jpg|thumb|right|180px|Őzbak]]
Az őz elterjedési területének egészét tekintve mintegy 1000 [[Növények|növényfajt]] fogyaszt. A táplálékfajok mintegy 25%-a fás szárú, 55%-a [[kétszikűek]]ből és 15%-a [[egyszikűek]]ből tevődik össze. Az északi és alpesi területeken a [[gombák]] és [[zuzmó]]k fogyasztását is leírták. A téli, táplálékhiányos időszakban [[fenyőfélék]] tűleveleit is eheti. Az őz táplálkozására a nagyfokú válogatás a jellemző, a nagy energiatartalmú, magas víztartalmú és könnyen emészthető táplálékokat kedveli. Kis bendője és az emésztő csatornán való gyors áthaladás miatt gyakran, de kis mennyiségeket kell ennie. Rendesen a nap 24 órája során 5-7 alkalommal táplálkozik, a köztes időben rendszerint elfekszik és kérődzik. Legaktívabbak az esti és hajnali [[szürkület]] idején. A táplálék összetétele az évszakok és az egyedi szokások szerint is változhat, de a pillanatnyi elérhetőség erősebben befolyásolhatja az összetételt. Télen a rendelkezésre álló táplálék fogyásával a fogyasztott növények változatossága csökken, ami miatt az anyagcsere sebessége és a táplálékfelvétel is csökken. Tavasszal az anyagcsere ráta, az energiaigény és az emésztési folyamatok is növekszenek. Ősszel a koncentrált táplálékok (termések, magvak és gyümölcsök) fogyasztása emelkedik, összefüggésben a téli zsírtartalékok felhalmozásával.
== Szaporodása ==
[[Fájl:Raadyr.jpg|thumb|220px|Őzgida]]
A bakok első életévük végére válnak ivaréretté. Ennek ellenére kicsi a valószínűsége, hogy többségük 3 éves kora előtt részt venne a szaporodásban. Ennek oka, hogy az őzbakok territoriálisak és kevés bak képes 3 éves kora előtt territóriumot foglalni. A territórium birtoklása és annak minősége meghatározza, hogy egy-egy bak a párzási időszakban hány sutával párosodhat. Az őzbakok március és október-november között aktívak ivarilag, de az üzekedési időszak július-augusztusra korlátozódik. A suták többsége 14 hónapos kora körül válik ivaréretté, de számos adat bizonyítja, hogy kedvező táplálkozási körülmények között már életük első telére ivaréretté válhatnak. Az őz monoösztruszos faj, az ösztrusz jellemzően 36 óra időtartamú. Az őz az egyetlen szarvasféle, amelynek embrionális fejlődése nem folyamatos. A termékenyülést követően a magzati fejlődés megáll a morula stádiumban, amikor az embrió a méhbe jut. A magzat csak december végén, januárban ágyazódik be és az embrionális fejlődés csak ezt követően folytatódik. Ezt a késleltetett beágyazódásnak nevezett jelenséget nem a fotoperiódus szabályozza, hanem a blasztociták fejlődése. A késleltetett beágyazódás miatt az vemhesség ideje 264 – 318 nap között változhat. A gidák április és július között születnek meg, nagy többségük május-júniusban. A kifejlett őzsuta jellemzően 2 gidát ellik, de előfordulhat 3, sőt nagyon ritkán 4 gida is. Az 1 gidát ellő suták általában a fiatal és idős egyedek közül kerülnek ki, illetve az élőhely gyenge minőségét vagy a túlnépesedést (sűrűségfüggő szabályozás) jelzi az 1 gidás suták magas aránya. A megszülető gidák súlya 1-1,7 kg, teljesen kifejlett pettyes szőrzettel és látással jönnek világra. A születés utáni néhány napban gyakorlatilag védtelenek, ilyenkor éri őket a legtöbb ragadozók okozta veszteség. Az őzsuta gidáit néhány hónapig szoptatja. Az első hónapban naponta ötször szophatnak, a másodikban 2-4 alkalommal, majd ezt követően 1-2 alkalommal. A tejtermelés augusztustól kezd csökkenni és kora őszre teljesen elapad. Ritkán előfordul, hogy decemberig eltart a suta tejtermelése. A gidák az elválasztáskor már teljes egészében növényi táplálékokat fogyasztanak. Az őzgidák növekedése gyors, 2 hetes korukra születési súlyukat akár meg is duplázhatják, őszre a kifejlett testtömeg 60-70%-át érik el.
== Megjelenése ==
Az európai őz testhossza 95-140 [[centiméter]], [[farok|farka]] nagyon rövid, mindössze néhány centiméter, tömege Közép-Európában 15-30 [[kilogramm]]. A bakokat kis [[agancs]]uk alapján egyértelműen fel lehet ismerni. Meredeken emelkedik ki a homlokból, és az igazi szarvasokénál kevésbé irányul hátra, inkább felfelé. Eltekintve az Európába betelepített [[indiai muntyákszarvas|muntyákszarvastól]] és a Kínából idekerült [[víziőz]]től, nagyon finom alkatú, kecses testével, vékony, hosszú lábával és hosszú, karcsú nyakával az őz a szarvasfélék legkisebb európai képviselője. Fara felé enyhén nehezedő teste lehetővé teszi, hogy könnyedén bujkáljon a bozótban és az aljnövényzetben.
Az őz tömege és testméretei, valamint agancsképződése szoros összefüggésben állnak a helyi adottságokkal és a gondozással. Az átlagértékek tehát nem jellemzik egészen jól a tényleges viszonyokat. Amikor az őz megkapja téli bundáját, színezete szembetűnően megváltozik, a vörhenyesbarna nyári bundát szürkésbarnára cseréli fel. Ilyenkor a combok hátulsó felén lévő „tükör” csaknem egészen [[fehér]]nek tűnik, míg nyáron sárgásfehér alapszínű. Az állat rövid farkát a tükör szőrzete szinte teljesen eltakarja. Alkalmilag feketés példányok is előfordulnak, fehérek ([[albínó]]k) nagyon ritkán. A gidák gyerekruhája fehér és fekete foltokkal mintázott, bundájuk később világosvörös-barnás színűre változik. A sutának a bakkal ellentétben nincs agancsa.
=== Agancsképződés ===
A fiatal bak homlokán először többnyire egy kicsi, kívülről gyakran alig látható dudor, csap fejlődik, ezt télen ledobja. Az első igazi agancs egy körülbelül 10 centiméter hosszú nyárs, amely néha már el is ágazik, ezt a fiatal állat télen veti le. De csakhamar megindul az új agancs fejlődése az úgynevezett ''rózsatő''ről. Az agancs tavasz végéig nő, szőrös bőrrel fedett (dancsos), ezért sokkal vaskosabbnak és erősebbnek néz ki, mint amilyen valójában. A növekedés befejeztévela vérerekkel átszőtt háncs (barka) összezsugorodik és felszakadozik. A bak ezután kezdi letisztítani az agancsát (a fiatal bakoké még [[június]]ban is barkás lehet), a bokrok ágait csapdossa vele, a fatörzsekhez dörzsöli vagy a talajba döfködi. Az egész úgy néz ki, mintha a tisztítandó agancs rendkívül csiklandozná a bakot, és időnként már szinte őrületbe kergetné. A teljesen kifejlett agancsszárnak általában három ága van ''(hatos)''. Az egyik előreirányul, a középső meglehetősen egyenesen felfelé, a harmadik nemritkán csaknem derékszögben hátrafelé. Ha az agancsnak több ága van, az már kivételesnek számít. Az agancs ritkán magasabb 30 centiméternél, de azért jól láthatóan az állat felmeredő [[fül]]ei fölé emelkedik. A fiatal bakok agancsának ''gyöngyözöttsége'' gyengébb, mint az öregebbeké. Az agancs burjánzása vezet az úgynevezett parókás bakokhoz. Ezek agancsa többé-kevésbé formátlan, erősen barázdált tömeggé nő. Idősebb korban az őzbak is „visszarak”, de nem olyan erősen és feltűnően, mint a [[gímszarvas]]. A hatos agancs villássá fejlődhet vissza, emellett bütykösebbé válik, és veszít a hosszából is. Vannak bakok, amelyeknek vékony agancsa csaknem párhuzamosan áll, másoknál ismét a korábbitól eltérő forma alakulhat ki. Az agancs ágainak biológiai jelentősége, mint más szarvasféléknél is, abban rejlik, hogy amikor a vetélytársak harcolnak egymással, az ágak összeakadnak, és megakadályozzák a komolyabb sérüléseket, amelyek még a győztes bak számára is komoly következményekkel járnának.
== Életmódja ==
Az őz nyáron jellemzően magányosan, vagy kis családi csoportokban él, például suta a gidáival. ősztől tavaszig azonban kisebb nagyobb csapatokat formálnak. A nagyobb csapatok összetétele folyamatosan változik. Erdei területeken 4-8 egyedből, nyílt mezőgazdasági területeken 40-90 tagból álló csoportok is kialakulhatnak A csoportképzés mértéke az élőhely jellegétől (fedettség és táplálékforrások) és az állomány sűrűségtől is függ. A tél folyamán a nyílt területeken a táplálékban gazdagabb részeken koncentrálódnak. A vadászati és vadbiológiai irodalom megkülönböztet „erdei” és „mezei” őzet, melyeket [[ökotípus]]nak is szoktak tekinteni. A kettő közötti különbségnek azonban genetikai okát nem lehet kimutatni. Valószínű, hogy a környezethez való rugalmas alkalmazkodás (viselkedés), illetve a jobb táplálékellátottság (nagyobb testméretek és szaporodás) az oka. Az őz szabad területen mintegy 10 évig is elélhet. Állat- és vadaskerti adatok alapján 15-17 év lehet a legnagyobb élettartam.
== Ellenségei ==
[[Fájl:Reh.jpg|thumb|220px|Őz portré]]
Ahol előfordul, a [[hiúz]] és a [[farkas]] a legveszedelmesebb ragadozói. Gidakorban jelentős veszteségeket okozhatnak a [[vörös róka|rókák]], és ahol előfordul, a [[vadmacska]]. Főleg télen szintén nagy kárt okozhatnak az őzállományban a kóbor kutyák. Ilyenkor az őzek különösen érzékenyek a zavarásra energetikai kiszolgáltatottságuk következtében.
== Természetvédelmi helyzete ==
A magyarországi [[természetvédelem]] az őzzel semmilyen szempontból sem foglalkozik. Magyarországon természetvédelmi oltalom alatt nem áll. Védelmét a [[vadászat]]i szabályozás biztosítja a [[vadászidény]]eken és az engedélyezett vadászati módszereken keresztül. A Berni Egyezmény III. Függeléke szerint védett faj.
== Őzgidákat veszélyeztet a kirándulók jóindulata ==
„Az egy-két hetes gidák még gyengék ahhoz, hogy a turisták közeledtére anyjukat követve elmeneküljenek. Veszély eseten ezért tökéletes rejtő színükben bízva lelapulnak az avarba, és úgy várjak, hogy anyjuk visszatérjen hozzájuk. Sajnos a kirándulók egy része tudatlanul árvának hiszi az így egyedül talált állatot, és megsimogatja, vagy legrosszabb esetben magával viszi, hogy felnevelje. A fogságban a gidák azonban csak a legritkább esetben maradnak életben, a nagy [[stressz]] és az [[tej|anyatej]] speciális összetevőinek hiánya miatt néhány hét vagy akár nap alatt elpusztulnak.”<ref name="Greenfo13111">Greenfo.hu [http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=13111 cikke] ([http://www.webcitation.org/5Fv4oDhbT permalink]) árvának hitt őzgidákról</ref>
Ha nem is viszik el a gidát, „a visszatérő anyaállat az idegen szagot megérezve már valóban sorsára hagyja gidáját, a fogságban pedig rövid idő alatt elpusztulnak”<ref name="Greenfo13111" />.
{{források}}
| |||