„Szakácskönyv/Vadhúsok/Vaddisznó” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
KeFe (vitalap | szerkesztései)
323. sor:
Egy akkora edényt készítünk el, amelybe belefér a pácolásra kerülő hús és a páclé úgy, hogy a húst teljesen ellepje és a pácolás során, a húst forgatni tudjuk.
Egy jókora fazékba annyi vizet öntünk, amely elegendő, hogy az elkészült páclé a húst teljesen ellepje. Apró karikákra vágott fehér-és sárgarépát, gyökeret, vöröshagymát, fokhagymát, valamint egész fekete borsot, borókabogyót, babérlevelet teszünk a vízhez. A hús mennyiségétől függően ecettel, citromlével vagy tárkonyos ecettel ízesítjük. Nem kell túlzásba vinni!
Ezt a keveréket jól összefőzzük, ami azt jelenti, hogy a forrástól számítva 15-30 percig főzzük, majd hagyjuk teljesen kihűlni, ezután az adalékokkal együtt az elkészített edénybe, a pácolásra kerülő húsra öntjük. Ügyeljünk arra, hogy a húst jól ellepje, mert a kilátszó hús hamar romlásnak indul. A páchoz sót nem teszünk, mert a hús elveszíti eredeti színét. Hűvös helyen érleljük néhányegy napot, többször megforgatva-locsolva, hogy mindenhol egyenletesen érje a páclé és a fűszerek aromája jól átjárja.
Pácolás után, a húst lemossuk hideg vízzel, de ne áztassuk.