„Star Wars Galactic Battlegrounds szkriptek/Az első lépések” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
140. sor:
Miközben Nedeczky Veronika azzal kezdi az ELTE-n a számítástechnikai előadásait, hogy a számítógép egy buta gép, ami csakis azt tudja végrehajtani, amit mondunk neki, nem pedig azt, amit akarunk, hogy megtegyen. Na igen, és tegyük hozzá: ez még a legjobb eset. Néha még az előbbit sem.
 
=== Jótanácsok ===
 
==== Az haszontalan(?) biztonsági mentésekrűl ====
Előfordulhat tervezés közben, hogy belegabalyodunk valamibe, vagy véletlenül törlünk valamit (pl. kopott már egy kicsit az egerünk, és kijelöli azt is, amit nem kellene). Mindig, de legalábbis amíg nincs elég tapasztalatunk a tervezésben, tartsunk meg két-három biztonsági mentést a régebbi szkriptváltozatból. Ez nemcsak akkor tehet jó szolgálatot, ha elrontunk valamit, de ennek okára nem jövünk rá; hanem pl. akkor is, ha eszünkbe jut, hogy a tervezési folyamat E fázisánál ugyan úgy léptünk tovább, hogy a legek legrémévé tettük a CP-t (a legrémesebb, legrettenetesebben pusztító légierővel, ami csak elképzelhető), de mi lenne, ha ... ha mondjuk építene közben pár hajót is?
 
==== Pöpec/tré AI-t írtam, ezért/mégis tudatni akarom a világgal! ====
 
Neked találták ki a [http://swgb.heavengames.com/ Star Wars Galactic Battlegrounds Heaven] c. oldalt. Regisztráció esetén feltölthetsz térképeket, modokat, AI-kat stb. De letöltőoldalként sem utolsó! Jó szórakozást hozzá!