Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
120. sor:
 
Bonaventure Des Périers Mercuriusa – miután szárnyacskákkal rendelkező, de mégis csak hús-vér tolvajként és az isteni bornál a hazait jobbnak ítélő emberként az inkvizíciótól menekülve ráadásul fogadósné hitetlensége miatt átkozódva visszakívánkozik az Olymposra, majd végignézi, és mérgezett iróniával végigélvezi egy korábbi csínjének következményeit, gátlástalanul becsapja földi analógját és társát Trigabust is. A harmadik dialógusban a főisten és a többiek akaratából visszakényszerülve a földre amolyan cinikusan hanyag szolgaként új terepet keres ötletei számára.
 
Ha általánosítani akarunk, azt mondhatjuk, hogy eddig az emberek és a hit viszonya valamint a vallások és az igazság birtoklása volt a mű középpontjában. A cinikus, de Mercurius egy korábbi földre szállásának eredményét karikírozó Trigabuson kívül Drarig esetleges kivételével a „filozófusok” reformátorok voltak.
 
=== Harmadik dialógus ===
'''Téma: Az egyházi és világi hatalmasságok hitelvesztése és reneszánsz fényűzése antik „felhőbe” burkolva és ütköztetve az úr - szolga viszony vulgárisan nyers allegóriájával'''
 
Mercurius Jupiter parancsára harmadszor tér vissza a földre felkutatni a könyvet. Csodálkozik, hogy a feleségétől rettegő főisten bosszúságában nem pusztította el vele együtt az egész földi világot. Felidézi, hogy a”Fehér szén” fogadóban lophatták el Jupiter Könyvét, Hirdetést ad ki a főisten nevében, hogy ha bárki is megtalálja, nyolc napon belül adja át az Akadémián erre váró Mercuriusnak tekintélyes borravaló fejében. Ellenkező esetben maga a
főisten jön a keresésére, és meg fogja találni éppen úgy, mint az asztrológusok, és keményen megbünteti a bitorlókat. Bosszantja hogy a saját ragyogásától elvakult „vén lüke kujon” nem tudta kiolvasni a könyvből, hogy el fogják lopni. Sejthető azonban, hogy „a vén lüke kujon” parancsát továbbító Mercurius sem fog több sikerrel járni. Ehhez képes csupán kellemetlenség, hogy a hol unatkozó, hol egymással is harcoló istenek és istennők által ajánlott „erkölcsi” tanácsok és utasítások átadását, vagy az általuk vágyott földi emberi kéz alkotta termékek megszerzését is megparancsolták neki.
 
Júnó szerelmi és abortuszreceptet küld Kleopátrának, és beszélő papagájt, szajkót, majmot, cibetparfümöt, nagyítót, ébenfából mankókat, és szex-olvasmányokat kér, mint a frissen megjelent Száz új novella, vagy Ovidius: A szeretkezés művészete. Minerva, a tisztesség istennője irodalmi és művészeti alkotásokat kér, valamint azt, hogy Mercurius figyelmeztesse a kilenc Múzsát, hogy tegyék lehetővé, hogy a művészek pénzhez jussanak, és ne kényszerüljenek Plúthosz<ref>[72]</ref> szolgálatába, ne marják egymást, és ne hazudjanak a pénzért. Inkább válasszák a hallgatás igazságát.
 
Később Mercurius találkozik Cupidóval, akit hidegen hagy Jupiter könyvének a sorsa, de elmondja, hogy két fickó (az inkvizíció emberei) mennyországba juttatási ígéretek fejében hasznosít egy csodálatos könyvet. Mercurius nem szeretné, ha uzsorások, szegénynyomorítók, csibészek, bűnözők szorítanák ki a könyvből a becsületes emberek nevét. Mecurius közli Venus Cupidónak szóló üzenetét, hogy győzze meg a Vesta szüzeket a szeretkezés öröméről. Üzen a francia lánykáknak is, hogy legyen több „igen” a tekintetükben, mint „nem” az ajkukon, de kéressék magukat, mert az igazi gyönyör a szavakban van. De, mivel Cupidót ez nem érdekli, inkább bemutatja Mercuriusnak a testi szerelem plátói elutasítása miatt az elveszett boldogságot elkésetten sirató Coeliát, a pásztorjátékok kedvenc kétarcú szereplőjét.
 
Miután az isteneket érdeklő földi kuriózumok kimerültek, saját maga teremti kuriózumot a istenek és az emberek számára: varázsszavai révén beszélni kezd Phlegon, Statius lovász lova. És mit is mond? – Azt, hogy az ember az állatokat gátlástalanul kizsákmányolja, mert nem tudnak beszélni, így egyenlő félként kezelni. A minden lében kanál Ardelio is csak a haszon lehetőségét látja a beszélő lóban. Statius még ezt sem érti: veri a lovát.
 
Mercurius nem avatkozik be. Jelenléte kimerült az emberek bolondításában. Sorsukon –felülről – semmit nem javított. Viszont a gyermekeiket megfojtó Vesta-szüzek/apácák viselkedésével szemben Vénusz és Cupido üzenete a vállalt reneszánsz testi szerelem dicsőítése. Ezt követelné Phlegon is, akinek a gazdája titokban bujálkodik az istállóban.
 
Mi lehet a következtetésünk? Egyrészt az, hogy semmi köze a főistennek A Könyvhöz, másrészt megvan az elvi lehetősége, hogy a ló, azaz a szolga vagy rabszolga egyszer talán megszólalhat.
 
=== Negyedik dialógus ===
'''Téma: A soha el nem érkező Szaturnáliák ünnepe'''
 
Az utolsó dialógus mintha teljesen új alapokról indulna. Mercurius eltűnik a színről; nem tudjuk, megtalálta-e a „valódi” felújítandó könyvet, de megmaradt egy kapcsolat a világunk és az istenek között a mitológiai (Diana által megbüntetett) vadász, Acteon nyelvét leharapott kutyák beszédkészsége révén, akik üzenetet hoztak a mélyből (Dél = Antipode inférieur) a magasban (Észak = Antipode supérieur) lakó emberek számára. De a Mercurius által megszólaltatott ló, és az emberi viszonyokról beszélő kutyák szorosan kötik ezt a dialógust a harmadikhoz, ugyanúgy, ahogy a turkáló hitújítók, köztük a társadalmi kérdésekben különösen cinikus Rhetulus és a vallástalan Trigabus témája az első dialógusban szereplő inkvizítorok (vagy besúgók), akik az ellopott Könyv segítségével pénzért megváltást ígérnek.
 
A szövegegység Anubishoz imádkozó Hylactor monológjával kezdődik, hogy találjon végre egy emberi nyelvén értő másik kutyát, mert nyomja a gyomrát nyomja mindaz, amit közölni akar a világgal, de ezt csak egy másik kutya hitelesítheti. Addig is, pótcselekvésként az embereket bosszantja, ijesztgeti a legkülönbözőbb trükkökkel, amelyek közül az üvöltésen kívül egyet emel ki: kicseréli a dúsgazdag Pygargus elrejtett kincseit kavicsokkal. Végül Gargilius falkájában rátalál Pamphagusra, aki szintén tud beszélni. Nagy örömmel nosztalgiáznak azokról az időkről, amikor Acteon falkájához tartoztak, de arról is, hogy Diana velük tépette szét szarvassá változtatott gazdájukat, és ők kettőjüknek jutott gazdájuk nyelve, mint ahogy azt a könyvekből Pamphagus tudja.
 
Hylactor el van ragadtatva a közszereplés lehetőségétől, Pamphagus azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy mit változtatna a kutyasorson, ha őt bearanyoznák. Egyébként sem kíván a nyomorult emberek múlékony kíváncsiságát kihasználva az emberek módján élni. Inkább elhallgatja képességeit.
 
Gargilius falkája viszatér, Pamphagusnak csatlakoznia kell, de az úton találnak egy levélcsomagot. Futtában ennyit tudnak elolvasni belőle:
 
''„Antipódusbeli Urak! Attól a vágytól hajtva, hogy emberi módon tárgyaljunk Veletek abból a célból, hogy megismerjük, hogyan éltek, és Ti is megtudhassátok hogyan élünk mi, a csillagok tanácsát követvén elküldtük hozzátok a Föld középpontján keresztül néhány emberünket; ám ti, amikor erről tudomást szereztetek, betömtétek a lyukat, ennél fogva embereink kénytelenek a Föld gyomrában maradni. Kérünk tehát Benneteket, legyetek szívesek utat nyitni nekik, különben annyi lyukat fúrunk a mi oldalunkról, hogy nem lesztek képesek betömni azokat. Tegyétek hát meg jó szándékból és felebaráti szeretetből azt, amit kényszerűségből kellene megtennetek nagy romlásotokra és szégyenetekre. Isten legyen Veletek! Hív barátaitok az Alsó Antipódusról.”''<ref>73</ref>
 
Abban a reményben, hogy még aznap (Szaturnusz<ref>[74]</ref> ünnepén, amikor az úr és szolga közötti viszony megfordul) találkozhatnak újra, és befejezhetik a levél olvasását, addig elrejtik egy piramis kimozdítható köve mögé. A találkozás azonban elmarad, így a levél sem érkezhet meg a címzettekhez. A mű nyitott marad. Nem lesz ötödik dialógus.
 
Abban kezdettől fogva szinte mindenki egyetért, hogy nagyon pesszimista alkotás van a kezünkben mind a vallások, mind az emberiség sorsát illetően, nem pedig egy fanyar humorral szórakoztató egyveleg. Ebben a dialógusban nem a holtak üzennek az élőknek, hanem a föld lakói egyik része a másiknak. Mit is? – Hogy feszültség van közöttük. És azt, hogy a Déli Pólusiak tárgyalni szeretnének, amit az Északi Pólusiak fizikailag megakadályoznak, ezért számíthatnak a bosszúra. Ez a jelen. A következmények megismerését azonban megakadályozza, hogy a piramis kövei közé rejtett levél teljes tartalmát az Északi Pólusiak, azaz mi soha nem leszünk képesek elolvasni. Még a hamis egyenlőséget biztosító Szaturnáliákra sem számíthat az emberiség, nemhogy a valóságos egyenlőségre. És ezért részben vagy egészben (pl. az izraelita), táplálkozó vallásokból táplálkozó keresztény vallások, azok ilyen-olyan leágazásai és a torz ötvözetek (iszlám) egyaránt felelősek. Nem ateista szöveget olvasunk, bár ezt is ígérheti, a megújítandó könyv ironikus címe, de sugallja minden tételes antropomorfizáló vallás hamis voltát, minden „könyvre” épített vallásét, amely a társadalom uraival együttműködve jólétet biztosít papjainak. Kerülő úton, a nyelv hatalmát hangsúlyozva az „ideológiamentes” mai „modern” kutatók is e problémára utalnak anélkül, hogy vállalnák.
 
== Jegyzetek és források ==