Pataki Márta

A forradalom, Napóleon és a restauráció lényegében elfeledtette a művet és az általa keltett vitát. De azért nem teljesen. Éloi Johanneau császári cenzor az anagrammák és álnevek megfejtésének szakértője, és több XVI. századi szerző (Montaigne, Rabelais, Charron) kiadója, megfejtette és publikálta a Cymbalum Mundi anagrammái egy részét, elsősorban az ajánlásban szereplő két nevet: eszerint Thomas Du Clévier név Hitetlen Tamásnak, Pierre Troyan pedig Hívő Péternek felel meg. Ezen felül megerősítette azt a véleményt, hogy a Cymbalum Mundi keresztényellenes szatirikus allegória. Véleménye szerint Origenész Contra Celsum c.<ref>45</ref> művére támaszkodva igazolni lehet a párhuzamokat Jupter és Isten, Mercurius és Krisztus között. Nyomdokain haladva Charles Nodier 1831-ben, miközben átvette Johanneau véleményét,<ref>[46]</ref> amely szerint főként a második dialógus áttetszően tiszta istentelen allegória, amely nem szorul magyarázatra (ford. UÚ. N. J.), ugyanakkor eleve elhárítja azt a később felmerülő interpretációt, hogy pusztán a már mindenki számára avult mesének tekintett antik mitológia paródiája lenne.<ref>47</ref> Állítja, hogy, ma már bizonyított, hogy Desépiers munkája valóban megérdemelte a hitetlenség vádját, amellyel a százada illette.<ref>48</ref> (Ford. Ú. N. J). Ezt a véleményt, amely szerint a Cymbalum valójában keresztény ellenes, ha nem is ateista - erősíti meg Félix Frank is az általa szerkesztett kiadásokban.<ref>[49]</ref> Megdöbbentő ugyanakkor Louis Lacour talán unitárius jellegű szövegmagyarázatának keserű iróniája. Szerinte a Cymbalum mundi egyáltalán nem istentelen könyv abban az értelemben, ahogy az emberek általában használják (a szót), vagyis hogy egy könyv nem ismer el sem istent, sem törvényt. Egyedüli bűne, hogy „nagy hibák vannak benne és sok eretnekség, vagyis felforgatja a keresztényekbe táplált hitet; de a keresztények túl jól neveltek ahhoz, hogy bűnnek tekintsék, ha valaki nem az ő véleményüket követi; legfeljebb megégetik. Ember ennél emberségesebben nem is bánhatna az ellenségével.”<ref>50</ref> (Ford. Ú. N. J.) Majd, miközben az iróniát felerősíti parafrazálva a krisztusi kereszténységnek a műben megjelenített ellentmondásait, felteszi a kérdést: Istentelen könyv az, amely így beszél? És mert tagadja Krisztus igazságát, azt akarja ezzel mondani, hogy egyáltalán nincs Isten és nincs vallás? A következtetést is megfogalmazza: távol áll Bonaventure Des Périerstől a gondolat, hogy tagadja a teremtő Isten jelenlétét, műve vele van tele, de olyan istennek szeretné látni, aki megszabadult azoktól a nyelvi képektől, amelyeket az ember-gyermekek saját képükre alkottak róla.<ref>'''51'''</ref> (Ford. Ú. N. J.)