Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
62. sor:
== A Cymbalum Mundi önálló élete és értelmezése ==
 
A szöveg fordítójaként több kritikai és egy modernizált kiadás többszörös újraolvasása után Richard Cooper véleményét tudom elfogadni. A Cymbalum Mundi rövidsége mellett is bonyolult, de egységes mű, egyetlen szerző alkotása, amelyet a király, a Parlament, a katolikus egyház szellemi központja a Sorbonne megsemmisítésre ítélt, és két évszázadra sikeresen ki is vont a forgalomból. Olyannyira, hogy a XVI. században egyetlen kivételként Pièrre de L’Éstoile (c.1540-1619) láthatta, és esetleg olvashatta a kis írást, aki szerint, a szerző aljas ember, amint az a megvetendő könyvből kitűnik<ref>''L’auteur Bonadv[37enture] des Périers homme méchant et [athée] comme il ap[paraît] par ce déte[sta]ble livre Cymbalum Mundi'', Idézi: Calvié p. 9.</ref> (ford. Ú. N. J).) Ugyanakkor Max Guana kritikai kiadásának előszavában felhívja a figyelmet arra, hogy bár a legutóbbi időkig a kutatók megerősítik Ferenc király ítéletét, azok, akik olvashatták a szöveget kezdettől fogva megosztottak.<ref>'''38'jusqu’à des temps très récents, la grande majorité des critiques confirment le jugement du rois François, les avis de ceux qui semblent avoir pu lire le texte étaient partagés dès l’origine'', 35. jegyzetet P. 12-13.</ref>
 
A protestáns Zébédé és később Kálvin<ref>Calvin, '''39'Adversus fanaticam et furiosum sectam Libertinorum qui se Spirituales vocant'', 1545, p. XXVI- XXVII.</ref> (aki a magukat spiritualistáknak mondó libertineket azzal vádolja, hogy kétértelmű szövegeikben Istent csalónak tekintik), majd Henri Estienne után, aki Des Périerst besorolja az ”ateisták” sőt a „trisatheisták”<ref>François Berriot, p. 646. Henri Estienne, '''40'Apologie pour Hérodote'' c. művére hivatkozik.</ref> közé, az ellenreformáció jeles személyisége Martin Mersenne véleménye határozza meg a Cymbalum Mundi-ról kialakított véleményt másfél századra. Szerinte majdnem mindenki azt állítja, hogy a Cymbalum Mundi ateista írás, és nem véletlenül írták a címlapra piros tintával, hogy az írás azt sugallja, hogy nincs Isten.<ref>[41]Quaestiones in Genesim 1623: ''„Dixit insipens in corde suo: Non est Dieu”'' (Calvié: p. 10)</ref> Ezt a véleményt Pièrre Bayle is sajátos humor kíséretében megerősítette a szöveg ismerete nélkül: Soha nem láttam a Cymbalum Mundiját, amely, mint mondják, nagyon hitetlen munka, majd Mersennre hivatkozva folytatja: Lehetséges, hogy valaki ateizmust vagy epikureizmust hirdet fikciókkal teli ártatlan munkákban, és ezt a trükköt azért alkalmazza, hogy legyen kibúvó, ha üldöznék. És hozzátette, hogy úgy találom, hogy a protestánsok nem kevésbé dühösek a Cymbalum Mundira, mint a katolikusok.<ref>Idézi: Calvié, p. 10-11: '''42'„Je n’ai jamais vu son Cymbalum mundi qui est dit-on, un ouvrage très-impie... , il est possible qu’un homme seme l’Athéisme, ou l’Épicurisme dans les ouvrages badins, et pleins de fictions, et que l’on serve de cette ruse afin que si l’on étoit poursuivi, l’on eût des échappatoires” ...je trouve que les Protestants ne sont pas moins en colère contre le Cymbalum mundi que les Catholiques.”'' (P. Bayle, Dictionnaire historique... revu par Mr. DesMaizieux, Amsterdam, Compagnie des Libraires, 1734)</ref> (fordFord. Ú. N. J).)
 
Maradt tehát az ítélet: a Cymblum Mundi ateista, hitetlen, de legfőképpen ártalmas felforgató mű.
 
Némi változást a megítélésben az 1538-as a Prosper Marchand által 1711-ben majd 1732-ben kiadott kötet és a hozzájuk csatlakozó tanulmány hozott. Eszerint az írás „nagyon kellemes stílusú és zseniálisan szerkesztett alkotás. … Az egész műben finom és szellemes szatírát érzékelhetünk, ...és kevés alkotást találhatunk a korban, amelynek stílusa ennyire tiszta lenne, és amelyben annyi művészet és zsenialitás rejlene. Majd kétségbe vonja Mersenne ítéletét, aki szerint Bonaventure Des Périers a pogány istenek álarcában az ...Egy Istent kíséreli meg teljesen megsemmisíteni, és nevetségessé tenni mindent, amit vallásunk kapcsán hiszünk.<ref>'''43'...fort agréablement écrit et fort ingénieusement composé...En effet, on y remarque, en général, une satyre fine et délicate...et nous voyons peu d’ouvrage du même temps, dont le stile soit aussi épuré, et dans lesquels il entre autant d’art et de génie.” Majd kétségbe vonja Mersenne ítéletét, aki szerint Bonaventure Des Périers: „...sous le voile de divinités payennes...se soit efforçé d’anéantir absolument le premer Étre, et tourner en ridicule tout ce que l’on croit de la religion.'' Idézi Calvié: p. 11-12.</ref> (Ford. Ú. N. J).) Voltaire is abszolút magabiztosan mások alapján alkotta meg ironikusan kétértelmű véleményét, anélkül hogy olvasta volna a szöveget. Öngyilkos lett, tehát bűnös volt, tehát nem hitt Istenben, tehát kis könyve, amelyet senkinek nem volt türelme végigolvasni, az ateisták katekizmusa volt.<ref>'''44'„...Il s’était défait lui-même, donc il était coupable, donc il ne coyait pas en Dieu, donc son petit livre, que personne n’avait pourtant la patience de lire, était le catéchisme des athées.”'' Calvié, p. 15.</ref> (Ford. Ú. N. J).)
 
A forradalom, Napóleon és a restauráció lényegében elfeledtette a művet és az általa keltett vitát. De azért nem teljesen. Éloi Johanneau császári cenzor az anagrammák és álnevek megfejtésének szakértője, és több XVI. századi szerző (Montaigne, Rabelais, Charron) kiadója, megfejtette és publikálta a Cymbalum Mundi anagrammái egy részét, elsősorban az ajánlásban szereplő két nevet: eszerint Thomas Du Clévier név Hitetlen Tamásnak, Pierre Troyan pedig Hívő Péternek felel meg. Ezen felül megerősítette azt a véleményt, hogy a Cymbalum Mundi keresztényellenes szatirikus allegória. Véleménye szerint Origenész Contra Celsum c.<ref>45''Contra Celsum Kelszosz ellen''; [Magyar fordítást, előszót, jegyzeteket, névmutatókat készítette Somos Róbert, Budapest : Kairosz, 2008. 659 p. (Catena : fordítások, 1587-2599) ISBN 978 963 662 1964</ref> művére támaszkodva igazolni lehet a párhuzamokat Jupter és Isten, Mercurius és Krisztus között. Nyomdokain haladva Charles Nodier 1831-ben, miközben átvette Johanneau véleményét,<ref>[46]''.... cette allégorie impie est si claire, quelle ne vaut presque pas la peine d’être explquée”'' Charles Nodier: ''Notice littéraire sur Bonaventure Des Périers'', in: Revue de Paris 1831, citée par Lorent Calvié, p. 158</ref> amely szerint főként a második dialógus áttetszően tiszta istentelen allegória, amely nem szorul magyarázatra (ford. Ú. N. J.), ugyanakkor eleve elhárítja azt a később felmerülő interpretációt, hogy pusztán a már mindenki számára avult mesének tekintett antik mitológia paródiája lenne.<ref>47Louis Delaruelle: ''Étude sur le problème du Caymballum mundi'', in. RHLF, XXXII, 1925, p. 1-41.</ref> Állítja, hogy, ma már bizonyított, hogy Desépiers munkája valóban megérdemelte a hitetlenség vádját, amellyel a százada illette.<ref>48''„Il est donc prouvé, aujourd’hui que l’ouvrage de Despériers méritait réellement le reproche d’impiété qui lui a été adressé par son siècle.”''(Calvié pp. 137-172.)</ref> (Ford. Ú. N. J). Ezt a véleményt, amely szerint a Cymbalum valójában keresztény ellenes, ha nem is ateista - erősíti meg Félix Frank is az általa szerkesztett kiadásokban.<ref>[49]''„…le Cymbalum est au fond antchrétien, sinon athée”'' Félix Frank, 1858, 1872, 1925.</ref> Megdöbbentő ugyanakkor Louis Lacour talán unitárius jellegű szövegmagyarázatának keserű iróniája. Szerinte a Cymbalum mundi egyáltalán nem istentelen könyv abban az értelemben, ahogy az emberek általában használják (a szót), vagyis hogy egy könyv nem ismer el sem istent, sem törvényt. Egyedüli bűne, hogy „nagy hibák vannak benne és sok eretnekség, vagyis felforgatja a keresztényekbe táplált hitet; de a keresztények túl jól neveltek ahhoz, hogy bűnnek tekintsék, ha valaki nem az ő véleményüket követi; legfeljebb megégetik. Ember ennél emberségesebben nem is bánhatna az ellenségével.”<ref>50''„ ...le Cymbalum mundi n’est point un livre impie dans le sens où ce mot a toujours été employé par tous les peuples, c’est-à-dire un livre qui ne reconnoisse ni dieu ni la loi réligieuse. Son seul tort est de contenir „de grands abus et hérésies”, c’est-à-dire de bouleverser les idées reçues des chrétiens; mais les chrétiens sonts gens de trop bonne société pour faire un crime à quelq’un de n’être pas de leurs avis; tout au plus le brulent-ils. On ne serait traiter plus humainement son ennemi.”'' Idézi Laurent Clavié Louis Lacour 1856-os kiadásának LXVIII-LXX. oldaláról, pp. 22-23.</ref> (Ford. Ú. N. J.) Majd, miközben az iróniát felerősíti parafrazálva a krisztusi kereszténységnek a műben megjelenített ellentmondásait, felteszi a kérdést: Istentelen könyv az, amely így beszél? És mert tagadja Krisztus igazságát, azt akarja ezzel mondani, hogy egyáltalán nincs Isten és nincs vallás? A következtetést is megfogalmazza: távol áll Bonaventure Des Périerstől a gondolat, hogy tagadja a teremtő Isten jelenlétét, műve vele van tele, de olyan istennek szeretné látni, aki megszabadult azoktól a nyelvi képektől, amelyeket az ember-gyermekek saját képükre alkottak róla.<ref>'''51'„Est-ce un livre impie qui parleroit de la sort? Et parce qu’il nie la vérité de Christ, veut-il dire par cela qu’il n’y a point de Dieu, qu’il n’y a point de religion? ..”„Loin de Bonaventure Des Périers la pensée de nier la présence d’un Dieu créateur, son oeuvre est pleine de lui, mais il le veut débarassé des langues dont les hommes enfants l’ont enveloppé à leur image”'' Ibid</ref> (Ford. Ú. N. J.)
 
A XX. század első felében a hitetlenség tézise volt az uralkodó. Az írás vallási és politikai szempontból egyaránt elitélt szellemiségéről pozitívan először Abel Lefranc szólt 1928-ban,<ref>'''52'Rabelais et les Estiennes: Le procès du Cymbalum mundi de Bonaventure Des Périers'', in. RSS XV 1928.</ref> majd Lucien Fèbvre<ref>[53]''Une Histoire obscure. La publication du Cymbalum mundi'', in. RSS XVII, p.1-41<br />
''Origène et les Persiens ou l’énigme du Cymbalum mundi'', Paris, Droz, 1942. Conclusion : ''„Sens le discours vrai, le Cymbalu Mundi devint un prodige”'' p. 128. ''„Introduction à la vie libertine.”'' ''...Le livre d’un précurseur'' p. 131 ''…Le Cymbalum mundi est l’oeuvre d’un libre esprit, Dedalus, qui vole de ses ailes, librement, où il veut.'' p. 131.</ref> 1942-ben megjelent könyvében. Fèbvre így ír: A Cymbalum mundi egy szabad szellem alkotása, Dedalus, aki szárnyakon repül szabadon, ahová csak akar. (Ford. Ú. N. J.) Vagyis a filozófiai racionalizmus előfutárát láthatjuk a műben. Alig foglalkozik a „divatos” témákkal, mint a lélek halhatatlansága, az isteni gondviselés, a csodák, vagy a fátum kérdésével. A hangsúlyokat máshová teszi. Számára a természet rendje öröktől való, amibe Isten képtelen beavatkozni, mint ahogy az egyének sorsába sem. Központi kérdése az inkarnáció, vagyis Jézus istenségének a problémája és tagadása. A ''Cymabalum Mundi'' filozófiáját Fevbre Johanneauval egyetértésben Celsustól eredezteti, aki a kereszténységet Platonból kiindulva bírálja, aki szerint Celsus ''Igaz szó'' c. műve nélkül a Cymbalum Mundi elképzelhetetlen csoda lenne. Végkövetekeztetése: Jean Bodin Heptaplomeres-ével összehasonlítva, amelyet a libertin teológia summájának tekint, a ''Cymbalum Mundi'' nem más, mint bevezetés a libertin létbe, vagyis egy előfutár könyve.
 
Sajátos fordulat következett be a XX. század közepén. Az egyházak és a politika által évszázadokon keresztül gyalázatosnak, veszélyesnek, felforgatónak minősített műben többen elkezdték keresni az ideológiailag semleges, majd a katolikus ortodoxia számára elfogadható vonatkozásokat. Felerősödtek a filológiai berkekben az írás ateista értelmezését kétségbe vonó, ugyanakkor a korhoz kötöttséget hangsúlyozó konjunkturális szövegmagyarázatok. Erre egyebek között a mű megsemmisítése, a kiadó meghurcolása majd újraéledése, valamint a szerző és a nyomdász megőrzött anonimitásának ténye adott legitimitást.
 
Elsőként V.-L. Saulnier<ref> V. – L. Saulnier: '''54'Le sens du Cymbalum mundi de Bonaventure Des Périers'', BHR, XII, 1955, p. 43-69 et 137-171.</ref> kísérelte meg átalakítani a korábbi értelmezéseket, azon az alapon, hogy a Clévier „u”betűje„u” betűje tulajdonképpen „n” és így Thomas/Tamás nem „Hitetlen” hanem „Felvilágosító vagy Megvilágosító”, ami azt jelentené, hogy a keresztény hit emberek általi hamis gyakorlatát tárná fel Hívő Péter számára. De hiszen Péter utódja csalhatatlan! Neki nincs szüksége felvilágosítására. Szerinte Tamásnak kellene eljutni a hitbeli meggyőződéshez, holott ő a kihívó. A nehézséget Saulnier és vele egy időben Étienne Gilson<ref>[55]Étienne Gilson: ''De la Bible à François Villon'', Paris, Vrin, 1986. (1955-ös tanulmány újranyomása)</ref> úgy oldja meg, hogy Des Périers nem a kereszténység bírálója, hanem a XVI. sz. húszas, harmincas éveire jellemző és Maguerite de Navarre környezetében jelentős, a hitvitáktól elforduló (és így az egyházak kérdését zárójelbe tevő) individualizált, azaz bensőségesen átélt vallásosság, egyfajta „keresztény humanizmus” szószólója. Ezt vallja ''Cymbalum Mundi'' kritikai kiadásában P. H. Nurse is 1958-ban, aki szerint szellemiségében nem valamiféle ateizmusról beszélhetünk, hanem Kempis Tamás által indított ”új devóciós” irányzatról, amely a csendes, befelé forduló meditációban véli elérhetőnek a ''Biblia'' lényegének megérzését, megértését.<ref>[56]Maurice Sève: ''Délie'', 2. tízes versszak</ref> Az isteni kegyelem a belső vizsgálat és megvilágosodás eredménye, hisz Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít (Pál: I. levele a Korinthoszbeliekhez: 8./1.). A francia Briçonnet Kempis Tamáshoz hasonlóan Pál apostolt követve a bűn egyetemességét hangsúlyozza: Minden ember kivétel nélkül bűnös, és érdem nélkül, hit által lesz igazzá. (Pál levele a rómabeliekhez, v. 29).<ref>'''57'''Mindkét idézet: Károlyi Gáspár református Bibliájából.</ref> Ezért a szentírás megértésének igazi kulcsa annak szelleme és nem a betűje. Szerinte Isten lényegét tekintve láthatatlan, megérthetetlen, felfoghatatlan. Egyfajta „megvilágosodás” misztikus tana ez, amellyel Kálvin is szembeszegül. Az egyház reformját az egyház egységének megőrzése mellett képzelik el az „előreformátorok,” közöttük Marguerite de Navarre, Briçonnet, és Des Périers is. De 1521-ben Luther kiátkozásával a reformok egyházszakadásba torkoltak, és ez nem volt a korai humanisták célja. Briçonnet óvatosságra inti I. Ferenc húgát, és a teológiai viták következményének tartja az elhatalmasodó erőszakot.
 
1521 után maga Erazmus is elítéli saját írásaiban a békés reformokat lehetetlenné tevő gondolatokat. 1530 és 1540 között egyre több humanista ellenzi Luther radikális gondolkodását. Később Bucerrel együtt<ref>58André Séguenny: ''Miért gyűlölte Bucer a spiritualistákat?'' (Ford. Balázs Péter), in. André Séguenny, ''Teológia és filozófia között, Spiritualisták a 16. században'', Szeged, 2008, p.161-172</ref> Kálvin is egyenesen az „illuministák”,<ref>59Plotin filozófiájára épülő neo-platonista misztikus doktrina.</ref> azaz a későbbi spirituális libertinek elődjét látta a műben, a hit olyan szatíráját, amely közelebb van az agnoszticizmushoz, mint a szkepticizmushoz. A ''Cymbalum Mundi'' erről az előreformációs értelmiségi közhangulatról tanúskodna, és magyarázná a reformátorok kigúnyolását. De ne feledjük: ez az értelmezés alapvetően a második dialógusra épül, miközben – egyebek között – az első dialógusban az inkvizíció rémét vetíti fel, a harmadik dialógusban a bűnbocsátó levelekre utal, nem is beszélve arról, hogy a mű négy dialógus egysége. Az 1983-as kiadás előszavában vele vitatkozva Michael E. Screech azt írja, hogy számára a ''Cymbalum Mundi'' mindig is teljesen ortodox műnek tűnt és tűnik.<ref>60''„Le Cymbalum Mundi me paraît toujours … comme il paraissait à la Sorbonne … un livre tout-à-fait orthodoxe”'' Nurs: p. 3.</ref> Érveit a király napi politikai érdekeire alapozza.
 
Szerinte és követői szerint nem Luther és Bucer kigúnyolása, hanem Drarig, azaz Girard Roussel személyét ért támadás bosszantotta fel a királyt, akinek akkor került a kezébe a kis mű, amikor az udvar Moulins-ben (ma Bourbon megye) tartózkodott. Bizalmasaival elolvastatta, és mivel istentagadó eretnek írásnak ítélték, elküldi levelét a parlament elnökének. Jean Morin, aki Lizet börtönéből a kancellárhoz fordul segítségért, megírja, hogy elárulta a szerző nevét. A parlament a katolikus hitre veszélyes és felháborító tévedésekre hivatkozva súlyos ítéletet hoz, de kikéri a Sorbonne véleményét is, ám a teológusok nem találnak a műben semmiféle antikatolikus eretnekséget, de ettől függetlenül károsnak és megsemmisítendőnek ítélik. Felségsértésről sem lehet szó, mert az más procedúrát feltételezett volna. Ráadásul a Cymbalum Mundi II. Dialógusának az aréna homokjában turkáló három filozófus anagrammja protestáns vezető személyiségeket fed: Rhetulus = Luther, Cubercus = Bucer, de talán a bizonytalanabb olvasatú Drarig is. Jó lehetőség arra, hogy reformáció ellenes ortodox katolikus szöveget lássunk a műben, hisz annyi bizonyos, hogy a könyvecske megjelenésének idején a király Melanchton közvetítésével megpróbált a német lutheránusokhoz közeledni, amit akkori környezete: Marguerite, Navarre királynője és Jean Du Bellay is támogatott. Screeche szerint, ebben a periódusban minden látszat ellenére Marguerite de Navarre, Jean Du Bellay és a kétes Girard Roussel, akit a Sorbonne ortodox teológusai veszélyes evangélikusnak tekintettek, (és akit 1555-ben egy fanatikus katolikus meggyilkolt) visszaszerezték az ideológiai fölényt az udvarban. Drarig-ban a király által különösen pártfogolt Girard Rousselt Oleron új eszmékre fogékony püspökét vélték felismerni, így I. Ferenc ellentmondást nem tűrő módon, de ugyanakkor óvatosan reagált. Girard Roussel lett volna a közvetítő Melanchton irányában? Ha mindez igaz, a király helyzete azért volt kínos, mert eddig egyetlen esetben avatkozott közvetlenül cenzúra-ügybe: 1533-ban felszólította a Sorbonne minden karát, hogy jelentsék ki: soha nem volt szándékukban cenzúrázni húga, Marguerite: ''La Miroire de l’âme pécheresse'' (''A bűnös lélek tükre'', ford. Ú. N. J.) c. könyvét, amelyet e-nélkül súlyosan elmarasztalhattak volna. Most a Parlament kapott egy utasítást, amelyet sem teljesíteni, sem megtagadni nem lehetett. A Sorbonne segített. Screeche szerint: a „Plakát ügy”<ref>'''61'''1534-től, a „Plakát ügy” (Affaire des Placards) kapcsán a reformáció nyílt franciaországi fellépése következtében kiéleződtek az ideológiai konfliktusok. Sokak, köztük Jean Calvin, Clément Marot és Rabelais is külföldre menekültek.</ref> (1534) óta vallási tekintetben kiszámíthatatlan király egyaránt becsukatott ortodox katolikus teológusokat és lutheránusokat; ez esetben a megfélemlített Sorbonne felmentett egy a lutheránusokat kigúnyoló és később Kálvin szerint is felforgató eretnek szöveget, miközben azért megadta a királynak, ami a királyé. Hisz abban mindenki egyetértett, hogy a ''Cymbalum Mundi'' kártékony, felforgató írás. 1535 és 1539 között csak ezt a könyvet vádolta eretnekséggel. Így, a nemzetközi könyvforgalom és az esetleges kéziratos terjesztés ellenére az eredetit hosszú időn keresztül jóformán senki nem láthatta, nem olvashatta.
 
Azt is tapasztalhatjuk, hogy amint újra a közönség látókörébe került a szöveg, harc folyik ideológiai értelmezése körül, hisz a mű irodalmi értékét Voltaire elégedetlen ideológiai-esztétikai ítélete óta senki sem kérdőjelezte meg. A vita valójában a mű által hordozott mondanivaló körül forog, és új elemekkel gazdagodott az elmúlt évtizedekben.
88 ⟶ 89 sor:
Az ezredforduló körül néhány modern kutató éppen ennek az ellentmondásnak a feltárására tesz kísérletet.
 
Ilyen például Yves Délègue (1995) könyve. Szerinte az igazi kérdés nem az, hogy miből táplálkozik a mű, hanem az, hogy miben eredeti. És eredetiségében mennyiben érinthet minket ma? Yves Délègue a Cymbalum Mundi kiadásának előszavát azzal a mondattal kezdi, hogy vállalni kell a személyes döntést: A Cymbalum Mundi magával vitte titkainak kulcsát.<ref>[62]''”Il faut en prendre son parti: le Cymbalum Mundi a emporté avec lui la clef de ses mystères.”''</ref> De ez nem jelentheti azt, hogy az ellentétes vélemények tömegében hallgatásra lennénk ítélve. Yves Délègue nyomán ezt a kérdést teszi fel Max Gauna 2000-ben publikált kritikai kiadásában és főként Laurent Calvié a Cymbalum mundi modern francia nyelvre átírt szövegének bevezetőjében is: „Miért dühödött fel I. Ferenc, hogy kiadták húga egyik pártfogoltjának ezt a művét? Talán mert ezt a pamflet olyan társadalmi és politikai mondanivalót is tartalmazott, amely kendőzetlenül jelent meg Phlégon, Trigabus, Hylactos, de még Mercurius szavaiban is?”<ref>'''63'”Et pourquoi François I-er s’affusqua-t-il donc que fut publié l’ouvrage d’un des protégés de sa soeur? Peut-être parce que ce pamhlet se doublait d’une critique sociale et politique, qui apparaît sans le moindre voile dans les propos de Rigabus, de Phlégon, d’Hylactor et même de Mercure”'' p. 32.</ref> –Talán- Talán a változások szükségességére ráébredt uralkodó osztály egészének azon igénye, hogy az új körülmények között is megőrizze a „kommunikáció” feletti hatalmát, és Bonaventure des Périers műve ezen a ponton vétkezett? Talán ez magyarázza azt is, hogy mindmáig folyik a vita arról, hogy a ''Cymbalum Mundi'' hallgatásra (belső meditáció) vagy bohóc álarcában vérfagyasztó humorral lázadásra buzdít?
 
== A Bachhanáliáktól a Szaturnáliákig ==