„Heraldikai lexikon/Herceg” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
33. sor:
A frank birodalom felbomlása után Németország területén öt törzsi hercegség volt. A bajor hercegség keleti feléből kialakult az osztrák hercegség (1156) és a stájer határgrófságot is hercegséggé alakították (1180). A többi (törzsi) hercegség fokozatosan szintén egyre kisebb hercegségekre és más tartományokra bomlott. (1180-ban a szász hercegség nyugati részén létrejött a westfáliai hercegség és a kölni érseknek jutatták, majd 1235-ben a szász hercegségből kivált a brunswicki hercegség.)
A hercegi hatalom azáltal is tovább hanyatlott, hogy a császár és a pápa küzdelmei során a fejedelmek is a hercegekhez hasonló jogokat (regálékat) szereztek. 1232-től minden fejedelem tartományúr (dominus terrae) lett. A hercegek csak magasabb rangjuk által különböztek tőlük. A hercegségek felbomlásával és a fejedelmek hercegi rangra emelésével új hercegségek alakultak ki, melyek a westfáliai béke után, valamint főként a német-római birodalom felbomlásával teljesen önállóak lettek. Egyes német hercegségeket Napóleon nagyhercegi és királyi rangra emelt és ezek ezt a címet a restauráció után is megtartották. Az osztrák hercegek főhercegi rangra emelkedtek. A 19. században a tartományurak nagyon ritkán adományoztak hercegi címet is, ami nem járt együtt földbirtokkal.
Franciaországban a frank birodalom felbomlása után, a 10. században a hercegi cím még nem volt örökletes, hanem a király adományozta. 943-ban Nagy Hugó, frank herceg begszerezte a burgundiai hercegséget, majd az akvitánia hercege címet is, de uralmát ott nem ismerték el. Fiai közül Kapet Hugó 987-ben Franciaország királya lett, miáltal a frank hercegség megszűnt. A 14. században szokás lett, hogy a király fiainak új hercegséget létesített. Így jött létre 1344-ben az Orleans-i, 1360-ban az Anjou hercegség. IX. Károly 1566-os ediktumában kimondták, hogy egy tartományt hercegi, márki, grófi rangra csak a királyi hatalommal való inkorporáció és únió keretén belül fognak emelni. A 18. századtól élethosszig tartó hercegi címeket is adományoztak. 1789 előtt háromféle hercegi cím létezett Franciaországban: 1. pair-hercegek (a korona fő hűbéresei), 2. (örökös) hercegek (pairi rang nélkül), 3. élethossziglani hercegek. A forradalom megszüntette a hercegi címeket is, de Napóleun ezeket felújította és egyes tartományokat, valamint városokat hercegséggé tett (pl. Dalmácia, Raguza).
Magyarországon az Árpád-korban hercegnek (dux) nevezték a királyi család azon hercegeit, akik Magyarországon, Horvátországban vagy Erdélyben részfejedelemséget kaptak. Magyarországon a középkorban csak elvétve viseltek hercegi rangot (Türje nembeli Dénes lovászmester [1235-42] 1241-45 között horvát, dalmát, szlavón bán és kormányzó hercegi címmel; Lajk, havasalföldi vajda fogarasi herceg 1368-ban Nagy Lajos adomámyából, Újlaky Miklós, Corvin János liptói herceg, hunyadi gróf, majd Szlavónia fejedelme, herceg Odescalchi Lívius 1689-ben birodalmi herceg, 1697-ben magyar honfiúsítása szerémi herceg címmel és a Szerém vármegye örökös főispánja címmel). Ezen személyek szinte kizárólag uralkodó családok tagjai voltak. Később a hercegi rangemelések birodalmi hercegi címre szóltak (pl. Perényi Imre nádor 1515, II. Apaffi Mihály fejedelem). Egyes területeket a közbeszédben szintén hercegségnek neveztek, mint pl. a munkácsi vártartományt, melynek zálogjoga 1588. október 20-án szállt át Rákóczi Zsigmondra, vagy a Sáros vármegyei makovicai uradalmat, melyet ugyanő 1601-ben vásárolt meg. Közjogilag kétféle hercegi cím volt Magyarországon: a királyi herceg (megszólítása királyi fenség) és az örökletes hercegek (megszólításuk főméltóságú, Batthyány-Strattmann, Esterházy, Odescalchi stb.). Az első magyar hercegi címet 1885. április 3-án Bécsben Ferenc József adományozta herceg Thurn und Taxis Egon alezredesnek, majd 1911. június 21-én Lainzban Festetics Taszilónak. Magyar hercegi rangot kapott még gr. Batthyány-Strattmann László 1915-ben és gr. Lónyay Elemér 1917-ben. Az Esterházyak hercegi ágában minden családtag herceg, a Batthyány-Strattmann és a Festetics családban viszont csak az elsőszülöttek. A többiek grófi címet használnak.▼
▲Magyarországon a középkorban csak elvétve viseltek hercegi rangot (Türje nembeli Dénes lovászmester [1235-42] 1241-45 között horvát, dalmát, szlavón bán és kormányzó hercegi címmel; Lajk, havasalföldi vajda fogarasi herceg 1368-ban Nagy Lajos adomámyából, Újlaky Miklós, Corvin János liptói herceg, hunyadi gróf, majd Szlavónia fejedelme, herceg Odescalchi Lívius 1689-ben birodalmi herceg, 1697-ben magyar honfiúsítása szerémi herceg címmel és a Szerém vármegye örökös főispánja címmel). Ezen személyek szinte kizárólag uralkodó családok tagjai voltak. Később a hercegi rangemelések birodalmi hercegi címre szóltak (pl. Perényi Imre nádor 1515, II. Apaffi Mihály fejedelem). Egyes területeket a közbeszédben szintén hercegségnek neveztek, mint pl. a munkácsi vártartományt, melynek zálogjoga 1588. október 20-án szállt át Rákóczi Zsigmondra, vagy a Sáros vármegyei makovicai uradalmat, melyet ugyanő 1601-ben vásárolt meg. Közjogilag kétféle hercegi cím volt Magyarországon: a királyi herceg (megszólítása királyi fenség) és az örökletes hercegek (megszólításuk főméltóságú, Batthyány-Strattmann, Esterházy, Odescalchi stb.). Az első magyar hercegi címet 1885. április 3-án Bécsben Ferenc József adományozta herceg Thurn und Taxis Egon alezredesnek, majd 1911. június 21-én Lainzban Festetics Taszilónak. Magyar hercegi rangot kapott még gr. Batthyány-Strattmann László 1915-ben és gr. Lónyay Elemér 1917-ben. Az Esterházyak hercegi ágában minden családtag herceg, a Batthyány-Strattmann és a Festetics családban viszont csak az elsőszülöttek. A többiek grófi címet használnak.
==Rangjelölő eszközök==
| |||