„Heraldikai lexikon/Őstábla” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
61. sor:
Az őstáblához hasonló módszert az állatok (versenylovak, kutyák, macskák) törzskönyvének összeállítására is használnak, újabban pedig az állatkertek közti fajmegőrző tenyészprogramokban használják különféle veszélyeztetett állatfajoknál a beltenyésztés elkerülésére és a genetikai változatosság fenntartására.
 
A múltban különféle őstáblákat (próbákat és igazolásokat) használtak a származás igazolására. Ezeknél előírták, hogy az adott személy apai és anyai ágon is igazolja a száramazását, ha valamilyen hivatalt akart betölteni, magasabb rangra akart emelkedni vagy valamilyen rendbe akart belépni. Ilyenek voltak a nemességi igazolások bizonyos típusai, a kamarási próba (vagy ősfa), a máltai próba (vagy ősfa), az erdélyi próba stb. Ezen próbák és igazolások mind az őstábla egy-egy változatát képezik. Gyakran az ősök címereit is feltüntetik benne. A náci Németországban bizonyos hivatalok betöltéséhez igazolni kellett az árja származást. A vizsgálatot az őstábla mintájára hajtották végre és gyakran őstáblának nevezték.
 
Az őspróbák táblázatos összeállítása csak a 16. században vette kezdetét (azonban így is a legrégibb genealógiai táblák közé tartozik). A nemesség bizonyos generációra visszamenő igazolását férfi és női ágon egyes egyházi lovagrendek (máltai, calatrava, alcantara, montesa stb.) már a 12. században is előírták. A lovagi tornákon, a 12. századtól még csak 4 nemesi őst kellett kimutatni, amit az élő családtagok, a családi emlékezet és tanúk segítségével is könnyen össze lehetett állítani. A 15-16. századtól egyes próbáknál általában 16 ősre kiterjedő próbát írtak elő egyes intézmények tagságának elnyeréséhez, amihez már levéltári és egyéb forrásokat is fel kellett használni. Ezen szigorúság miatt egyes nemesi családok a 15-16. században elkezdték összegyűjteni családi értesüléseiket és családi könyvek (de: Stammbuch, la: stemmatographia) formájában összeállítani. Ekkor alakult ki az őstáblák mai formája is, amikor apai és anyai ágon fokozatosan haladunk visszafelé. A kor szempontjai szerint helyes összeállításuk módszertanával Gatterer is foglalkozott, aki magyarázó szöveget és forráshivatkozást fűzött az táblán szereplő személyekhez.
 
Magyarországon az őstáblákat először a nemesi családoknál kezdték használni, melyekre a birtokbereknél, a {{Hl|nemesség igazolása|nemesség igazolásánál}} és az {{Hl|őspróba|őspróbáknál}} volt szükség. Ezeknél szükség volt a bonyolult rokonsági kapcsolatok kimutatására. Ezért a 16. századtól kezdve számos genealógiai tábla és őstábla, latinul deductio jött létre, mint amilyen {{Hl|Rajcsányi Ádám}} kéziratos műve is. Ezek általában bekerültek a családi vagy megyei levéltárba, ahol ma is kutathatók. Ekkoriban jöttek létre olyan őstáblák is, melyek hivatalos célt szolgáltak és részei lettek például a bírósági peranyagnak. Megemlítették ezeket a temetésen elmondott {{Hl|halotti beszéd}}ekben is. Az ősök ismeretének vágya egyes családokban a családi krónika, az {{Hl|ősgaléria}} létrehozásához és a díszes családfák összeállításához vezetett.