„Heraldikai lexikon/Genealógia” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
114. sor:
Az ismert magyar genealógiai irodalom Valkai Andrással kezdődik (''Genealogia regum Hungariae: A magyar királyok eredetekről.'' Kolozsvár, 1576), mely nemzetközi viszonylatban is a legkorábbi genealógiai tárgyú könyvek közé tartozik, noha bizonyos értelemben Anonymust és a középkori magyar krónikát is ide sorolhatjuk. Anonymus gestájában az uralkodó család és a főurak genealógiájával is foglalkozik, akik eredetét a kor szellemével egyezően, bibliai ősökig vezeti vissza, amivel a régi zsidó-keresztény hagyományok folytatója. A tatárjárást (1241) követő zűrzavarban az uralkodók a régi tulajdonosoknak új okleveleket adtak ki, melyeket tanúvallomásokkal erősítettek meg és ezek számos genealógiai adatot tartalmaznak. Kézai krónikája függelékében leírta a nevezetes nemesi családok eredetét. A 15. századból több kéziratos családfa-ábrázolás ismert. A peres iratokhoz később is számos esetben csatoltak kéziratos családfa-vázlatokat. A 16. században a magyar nemesség függetlenségi törekvéseit az uraklodóval szemben az ősökre való hivatkozással is igyekezett alátámasztani, melynek szerves része volt az ősgalériák létrehozása a kastélyokban és más képzőművészeti alkotások (pl. díszes családfák) alkalmazása. Ennek előfutára Hunyadi Mátyás (1440-1490) volt, aki magát és őseit neves olasz reneszánsz művészekkel festette meg.
 
A magyar egyetemeken és líceumokban a jogi oktatás keretén belül a genealógiai fogalmakat és ismereteket is tanították, hiszen ezekre elengedhetetlen szükség volt pl. a rokonsági fok megállapításánál, az örökségi, gyámsági, árvasági, vagyonjogi stb. ügyeknél. Magyar genealógiai nevezéktant tartalmaznak már az első magyar szójegyzetek és glosszák is, majd ezt később is számos mű összegezte. Latin-magyar-szlovák nevezéktant tartalmaz a ''Verborum in Institutiones grammatica contentorum in Ungaricum et Slavonicum translatio Secundum ordinem Alphabeticum'' című 1648-ban Nagyszombatban kiadott szótár, valamint latin-magyar-német-szlovák rokonsági szótárt tartalmaz Lycei Jánosnak a földesúri gazdaság igazgatásához, az urbáriumok és leltárak összeállításához segítséget adó műve, az ''Iter Oeconomicum, Duodena Stationum, quarum singulae in certas Digrassiones distribuuntur definitum Ac Ab Urbaria, et Inventaria diversissima'' (Nagyszombat, 1707, 1713. 285-301. l.). A rokonsági terminológia meghatározásával Werbőczi is foglalkozott. A szépanya meghatározása például így hamgzik nála: „Az en annyamnac az annya ennekem szep avaģ nagy anyam.” A rokonsági rendszerek fa-alakú sémájának rézmetszete megtalálható Hermann Busenbaum, német jezsuita szerzetes művében – a nagyszombati kiadások közül a harmadi kiadásttól (1725) kezdve. (Hermann Busenbaum: ''Medulla Theologiae Moralis...'' Nagyszombat 1679, 1693, 1725, 1742, 1753-54. )
A magyar egyetemeken és líceumokban a jogi oktatás keretén belül a genealógiai fogalmakat és ismereteket is tanították, hiszen ezekre elengedhetetlen szükség volt pl. a rokonsági fok megállapításánál, az örökségi, gyámsági, árvasági, vagyonjogi stb. ügyeknél.
 
Az első magyar genealógiai munka 1674-ben jelent meg, mely az Esterházyakat dicsőíti, azonban már korábban is számtalan kéziratos munka készült egyes nemesi családokról. Az Esterházyak egyébként Fraknóban nagyszámú festményből álló ősgalériát hoztak létre. A magyar főurak szolgálatában számos külföldi genealógiai író állt (mint pl. Calin de Marienberg), akik egyes esetekben latinul megírták uruk családjának genealógiáját is, mások munkái pedig (mint pl. Bucelliné) közkézen forogtak, melyeket a későbbi genealógusok (mint pl. Nagy Iván) is idéztek. Saját családja genealógiáját 1702-ben Mikola László írta meg. Ezt követte 1731-ben ''Historia genealogica Transylvanica'' című könyve. A forráskutatáson alapuló genealógia a 18. században bontakozott ki Magyarországon. Ezen irányzat kiemelkedő alakja volt Wagner Károly. Lehoczky András két, 1778-ból való művében már minden ismertebb nemesi család szerepelt, majd Kőváry László 1754-es munkája érdemel nagyobb figyelmet. 1803-ban jelent meg Pozsonyban Kayser Mihály könyve a márkusfalvi Máriássy családról, melyet írásos források alapján írt meg. Kubinyi Péter 1814-ben adta ki könyvét a saját családjáról. Az első magyar nyelvű művet Horvát István publikálta 1820-ban. 1826-ból való Mocsáry Antal ugyancsak magyar nyelvű műve, Nógrád vármegye ismertetése. 1804-5-ben jlent meg Nagyváradon Budai Ézsaiás lexikona, mely családnevek szerint csoportosítva genealógiai adatokat is tartalmaz. Szinnyei József 14 kötetes művet adott ki a ''Magyar írők élete és munkái'' (Budapest, 1891-1914). A munkát Gulyás Pál folytatta 1944-ig (a Dzurányi névig jutott el). 1888-ban jelent meg a Magyar nemzetségi zsebkönyv, és nem sokkal később a Királyi könyvek (1895), Illésy János és Pettkó Béla feldolgozásában.