„Szerkesztővita:Sárkány János” változatai közötti eltérés

:Ennek a kérdésnek az a magyarázata, hogy erre az anekdotára kitérek én is - szerves részét képezi az írásnak, de annak helye - most ezt hadd ne magyarázzam már részletesebben - nem a Bevezetésben van úgy stilárisan-esztétikailag stb, nem akarom fokozni, hanem később. (Egyébként mivel csak anekdotáról van szó, lehet, nem is igaz,azaz nincs semmi valós alapja. Illetve elég biztosnak tűnik, az nem valós alapokon nyugszik. Nem volt olyan szituáció - legalább is az életben nem. Egy feljegyzést tett állítólag egy saját szövegéhez írt elemzés margójára (talán a Tetemre-hívásra?! - ezt én sem tudom pontosan), amely elemzésben - ki lehet találni és innen Te is jól ismered - szájába akart adni az elemző Aranynak dolgokat - és erre írta az ominózus mondatot.
:Egy dolog, mondom, a szépséghiba: nincs meg a lapszéli feljegyzés. Ennek jobb és részletesebb megmutatására belinkeltem valamit, annyira nem lényeges az elemzésekhez, megállnak enélkül is.
:Tehát köszönöm, hogy próbáltad Te is magyarázni, amit én is, de most, kérlek szépen, azt hadd tegyük már - mármint ennek az anekdotának (igazából apokrif és pszeudo-anekdotának) magyarázatát máshová a szövegbe. Egyébként az annyira-annyira ismert (én azt ötödik osztályos korom óta tudom és ismerem, környezetemben - mind valós, mind virtuális-internetes környezetemet értve - nem is tudok felmutatni senkit, aki ne hasonlóképp lenne ezzel. Tehát kicsit fölöslegesnek (szájbarágásnak) érzem annak örökös ismételgetését. illetve károsnak is, mivel azt a képzetet kelti - már, akiben -, hogy a költő-író szövegeihez más hitelt érdemlően nem is tud hozzászólni, mint maga a szerző. Ez veszélyes az irodalomértelmezések tekintetében. :(Gyakorlatilag az összes elemző-értelmező menjen melegebb éghajlatra, minek erőlködnek, úgyse jönnek rá, mit is akart mondani azzal vagy azzal...)
:NeNos, ezekre akarok kicsit (vagy nagyon?) rácáfolni, de nem úgy, hogy azt mondom, ezzel meg ezzel ezt és ezt gondolt /akarta kifejezni/ Arany. Legalább is a Tetemre-hívásban úgy érzem (és már egyre rtöbben érzik ezt velem), hogy eléggé eltalálom ...szarva közt a tőgyit. (tehát hogy ráhibázok dolgokra, amit nagyon Arany maga se vitatna, bár lehet, ezért a mondatért fel is négyelhetnének pl irodalomtanszékek előtt...)
:Tudom, kicsit fából vaskarika, de ...erről szól a szövegem...
 
2 117

szerkesztés