„Akarta a fene/A walesi bárdok elemzése” változatai közötti eltérés

----

 

Eleinte Edward kíváncsiságtól fűtött, pazarul megszerkesztett, belső rímekkel kirakott belső monológját halljuk, ami átmegy dialógusba. („Hadd látom, úgymond, mennyit ér/A welszi tartomány”) Ez a beszédesség Merkúr uralmára utal, főként akkor, ha az kíváncsisággal „párosul”, ami leginkább a patkány, tehát az európai Zodiákus keleti megfelelőjének a kíváncsisága. Ennyi el is helyezi az évkörön a balladát: az az Ikrekből indul. Természetesen a ballada allegorizálása is egyértelműen az ikrekségre utal: mindenki tudta, hogy Edvárd – nem csak Edvárd, hanem szimbolizál még valakit, tehát kettős alak.(Ne értsük félre: balladai hősöket nem állatövi jegyeknek feleltetünk meg, hanem bolygóknak. Edwárdról is ki fog derülni, melyik planéta, de ennek biztos felfedésére várnunk kell az V. László elemzéséig.)

„Felség! Valóban koronád legszebb gyémántja Welsz!” - folytatódik a virtuális párbeszéd, amit a testi-lelki jóbarát lovával folytat. Főleg a testi barátságot hangsúlyoznánk itt, mivel többször történik még majd utalás a szemközti - tehát testi -, bár a lelki jegyekre is…A fakó lehet jó ló Magyarországon, azonban egész más jelentés járul ehhez a hangsorhoz angolul. Azonnal meg tudjuk válaszolni azt is, miért nem idézőjelezi Arany a dialógusukat: ami rossz, azt nem akarja idézgetni, nem akarja az ördögöt a falra festeni. És most a ló a Ross , azt is hozza magán, a ROSSZAT. Ez a ló nem fehérségéből is kiderül. A magyarság számára a Jó fehér lovon jön…Tehát ha az Ikrekben a ló megszólal, akkor azzal annak a gazdáját minősítik. Szellemileg ember és ló egy szint … (A rossztól kívánta óvni Magyarországot az évköri előző balladában is Arany, ha visszaemlékszünk még a Zách Klára zárására: „Rossz időket érünk,/Rossz csillagok járnak/Isten ója nagy csapástól/Mi magyar hazánkat!”) Azonban ez a fakó ló királyánál még így is okosabb, mert 1) Edwárd kérdezi 2) a hátas pedig mintha le is akarná beszélni a walesi kalandról. („S kunyhói mind hallgatva, mint megannyi puszta sír…”) Lássunk ebben figyelmeztetést. Edvárd nem lát. (Viszont majd hall… de akkor már késő.)

A felszálló holdcsomópont a Nap-Föld-Hold viszonyrendszerből kirajzolódó rejtélyes, nehezen kiszámítható vagy megfogható égi minőség. Ez az a virtuális, az égen föl-le, szinuszgörbéhez hasonlóan és sebesen kerengő pont, amely a nap - és holdfogyatkozásokért felel. Ikrekben cselekményt indít, azonban úgy, hogy ő maga személyhez nem kötődik, emberi alakban színre nem lép.

 

Megérkezve Montgomerybe („Montgomery a vár neve, hol aznap este szállt/Montgomery, a vár ura, vendégli a királyt”) Edwárd leszáll – de fenn is marad egyben, mert a magas lóról fog mindenkivel beszélni a későbbiekben is! (A leszálló holdcsomó zárja az Ikreket, ő szállítja le is a királyt) Az Ikrek jegye ad hangulati felvezetést az elkövetkezőkhöz. – amiben persze nem lesz sok köszönet A köszönet, kegyelem Jupiter sajátja, de az általa képviselt tulajdonságok Wales-ben hiányozni fognak, mivel Jupiter száműzött a Szűzben - azaz Wales-ben -, ugyanakkor az Ikrekben is, ahonnan Edwárd érkezik. A majdani kegyetlen bosszú, megtorlás lehetőségét is láthatjuk ebben a jupiteri száműzetésben.

Elképzelhetőnek tartjuk, hogy a Montgomery-jelenet csuklópontként szolgál a balladában, lehet még Ikrekként, de már Szűz jegyként is értelmezni.

Kifelé vendéglátóiban ebet, ördögöt majd ismét ebet lát… (Ha befelé nézne Edwárd, ugyan mit látna?) Eb-ördög-eb. Ez is fokozás. (A középfok jele a -bb, a felsőfoké a leg -ebb.) Ismét tennénk egy megjegyzést a walesi nyelvtanról: a fokozásnak több fajtája létezik (ennyiben hasonlít többek között az angolra)

 

A három bárd három időbeli aspektusa ugyanannak a megjelenési formának. Ők hárman képviselik egyszerre a Szűzben vesztes Vénuszt. A Szűzre jellemző önmegsokszorozó tendencia kiolvasható mind a képi jeléből a Szűznek (párhuzamosan lefutó 3 vonal), mind abból, hogy ezért pont 3 bárdot léptet fel Arany. (De mikor a tükörben gyönyörködik saját magában, is ugyanezt végzi: sokszorozza önmagát…) Bár alul maradnak a bárdok a királyi önkénnyel és zsarnoksággal szemben, de erkölcsileg ők a győzők. Az első bárd vén, a második fiatal, a harmadik Petőfi…Az első dalnok személyében egy VéN őSz, („…fehér galamb/Ősz bárd…”) lép be, ez a Hajnalcsillag, vörösségét a kelő Nap kölcsönzi. Így dalol: „Fegyver csörög, haló hörög,/A nap vértóba száll,/Vérszagra gyűl az éji vad:/Te tetted ezt, király”. Felhívjuk a figyelmet, hogy elbeszélő múlt időben ugyanazt a testi vonzalmát hánytorgatja fel Edwardnak e dalos, mint a lova színe angolul.

A második bárd nagyon dallamos, fülbemászó, lágy lejtésű sorokban énekel, zsongítóan szépek szavai. Ő az esti Vénusz, az Esthajnal. „Lágyan kél az esti szél Milford-öböl felé”. A sok folyékony hang teszi ilyen kellemessé a hangzatot. (6 „el” hang jut 32-re, ami 18 százalékos arányt eredményez, ami pont a duplája, mint amekkorával e hang a közbeszédben képviseltetik. Számításaink szerint az 9%) A harmadik, kéretlen bárd érkezése leginkább a szélvészé, olyan, mint a forgószél.(„De vakmerőn s hívatlanul/Előáll harmadik:/Kobzán a dal magára vall,/Ez íge hallatik”) Még a garabonciás fekete köpönyegének suhogását is hallani….

 

:Egy érdekes körülményre hívnánk fel még a tisztelt Olvasó figyelmét. Ott, ahol a narrátor Arany nem a név hangzását (Eduard) akarja visszaadni mást beszéltetve, nos, ott az Edward nevet célzatosan kétféle helyesírással közli. „Edward király angol király” – így az első sor az első versszakban, majd a hetedik versszak ismétli a szót ugyanevvel a helyesírással.:

:De az utolsó alkalommal, mikor már vágtat a király, akkor csak szimpla vé-vel írja. (26. vsz: Edvard) Ez a helyesírási „anomália” egy kötetben sem érhető tetten, egyet kivéve - a kritikai kiadást... Nem hinnénk, hogy olyan gyorsan elfelejtette Arany, hogy írta a versben a király nevét az imént. Ehhez legkevesebb kétség sem férhet, nincs ugyanis a helyesírást érintő javítás vagy áthúzás…