„Akarta a fene/A hamis tanú elemzése” változatai közötti eltérés

:A [[Akarta a fene/Nevesincs-táblázat|„nevesincs-táblázat”]] alapján a Bak cselekményindító (direkt erőben lévő) bolygója Mars. Különösképp azoknak a mondatoknak a kimondója mögött sejthető a hadisten, aki szavaiban könnyen és azonnal felismerhető a kemény, parancsoló hangnem… A ballada első versszakában mással sincs dolgunk, csak felszólító mondatokban fogalmazó, kommandírozásban jártas személy rövid, pattogós, katonás utasításaival. (Állj elő, vedd le, tartsd fel) (Emlékezzünk csakvissza az évköri megelőző ballada, ''Az ünneprontók'' pattogós, katonás, harcias befejezésére.) Ezeket a mondatokat a köztudottan mágikus-babonás látásmódja miatt nem szorítja idézőjelek közé Arany.? Fél talán, hogy a direkt megidézett Mars háborút gerjeszt…? Vagy arról lehet esetleg szó, hogy az erőben és otthon lévő bolygók itt, a Bak „házatáján” összekuszálódnak-fordulnak egyet?

Hasonló: Talán hasonló direkt megidéző erő feltételezése miatt nem idézőjelesült Edvárd király sem: ez a szereplő még nem szolgált rá erre, ő még nem az ember kategóriája. Az azzá válás útja Arany világképében bolygóval való beazonosíthatósággal kezdődik. Ennek a végén - vagy elején? - álló minőség az ember…

:Nem mellékes, hogy a napsütés annyira hangsúlyos:„Hadd süsse a napfény galamb-ősz fejedet.” A mai ember könnyen feledi, hogy a megújuló fény játszik főszerepet karácsonykor és hogy azt ünnepeljük a téli napfordulón, a Bak téridőegység kezdetekor is. A Bak földeleműségére mutat a „föld” szó beemelése a versbe… Darab földről, határról szól Mars… („Hogy az a darab föld, amelyen most állasz/Nem tarcsai birtok, - ladányi határ az.”)

:Itt említjük meg a térdet is, mely minden, az emberi test zodiákusát taglaló műben szintén a Bak fennhatóság: „Eléálla Márkus, térdben összeesve,” Az „előállítás” után megjelenő Márkus tényleg a Bak fejre fordított képjelére emlékeztet - ha elképzeljük a térdelő, tekintetét a földre szegező alakot. Megállapíthatjuk, hogy a ballada téli indulású. Ezt erősíti a később felbukkanó fázás képzetköre, a téli fa, sőt a halál is, ami Márkusról eszünkbe juthat: („Téli fának hinnéd, mit a zúz belombol,/Fázik, aki ránéz és a halálra gondol”)

:A Bak téridejére ráfolyik annak szomszédos jegye, a Vízöntő. Ez jól követhető a jegytulajdonságokat vizsgálva, de nem a csillagos égen! Hasonló, ámbár fizikális konfliktus adódik a balladában: az egyik falu - Körösladány - ki szeretné terjeszteni határát a szomszédjáéra, Köröstarcsáéra. A Vízöntő állatövi jegye, amelynek környékén ilyen jellegű összetűzések adódhatnak, még arról is könnyen fölismerhető, hogy 1) az is téli környezetű –ott– ott a tél közepe 2) bolygó nincs „azon a tájon” sem erőben, sem erővesztésben, erőtlenség „vesz erőt” az érkezőn. Emlékezzünk csak Goethe Faustjára, mikor a Peneiosz folyó partján Faust erőtlen… Így jár Márkus is: „Kezei reszketnek: tán erő híjában?/Tán a lelki vádtól, vénség álarcában?” - folytatódik az imént a téli fával kezdett idézet.

:A „lelki vád” szintagma hívja fel a figyelmet, hogy itt az elsődleges szellemiségeket kiegészítő-megtámogató lelkiséget adó jegyeket - mint párszor már eddig is - be kell majd újra vonni a ballada értelmezésébe.

:Feltűnő, hogy Márkuson álarc van - mint egy színészen. Az ókori kecskejátékokkor és az ezzel összevethető, hacsak nem a vele azonosítható, a komikumot előtérbe helyező szatírjátékokkor - a szatír (bak)kecskelábú, apró szarvú istenség - és az ebből fejlődött drámajátszáskor viseltek a szereplők ilyet. A szatír(a)-satíroz szavak összefüggésére már több nyelvész rávilágított, mi csak annyit ismételnénk ehelyütt, hogy tényleg Szaturnusz a Bak közegteremtője, más szóval az ő házában-házatáján járunk. Lehet, ezért látjuk kicsit sötétebb színben Márkust és ezért fogjuk tragikusan fel a történteket - noha az egész históriánakhistória vaninkább valaholtragikomikus. Annak van egy huncut, de mégis tragikomikuskomikus töltete, hiszen az egész eskü a határban jó előre „le van zsírozva” – (ennyi a komikum) – a tragikum pedig ottabból adódik, hogy a föld - szent föld, bár ők (a Márkust a tanúzásra felbiztatók) nem tekintik annak. Márkus ezért csak egy, a közösségében támadt igényt elégítielégít ki – azaz szaturáljaszaturál <ref><small>Bakos: Idegen szavak és kifejezések szótára</ref>, ennyiben rokona a muzsikus kecskebaknak az előző balladából.

:Szaturnuszról ugyanitt még annyit tartunk érdemesnek megjegyezni, hogy ez a legutolsó, még szabad szemmel látható bolygó, így az ő tiszte-feladata a Naprendszer határának kijelölése. Épp erről lesz szó itt is: átrajzolnak- kijelölnek határokat. És itt emlékezzünk csak megint vissza arra, mi is történt Erzsébet2Erzsébet<small>2</small>-Jupiter ujjaival, amiket Szaturnusz-Zách Felicián vágott le karddal. Érdemes eltöprengenünk, mit is szimbolizálhatnak azok az ujjak.

:Aki égre-földre esküszik, az Jupiterre esküszik. Köztudott, hogy az eskü, esküvés istene Jupiter – sőt, az eskü kimondása által ő maga válik ennek a bolygóistenségnek egy képviseletévé. Hogy Jupiter az eskü, becsület, a kimondott szó szentségének letéteményese, vitán felül áll. Jupiterre esküszik Lear király is, (1 felvonás, első szín) – amit Jupiter nevében kimondanak, az visszavonhatatlan. („Esküszöm, s ha hamisat szólok/Se földben, se mennyben ne lehessek boldog.”) Mivel nem szólt igazat, megbünteti Jupiter - azaz saját maga. Visszaüt a fejére a hamis eskü. Innen talán a hurkos farkú sárkány, a Bak képi jelének önmagát magyarázó logikája). Tehát amit Jupiter – vagy annak a nevében valaki más a Bak téridőben - kimond, az úgy is lesz. („Föld kidobja testem, ég kizárja lelkem:/Ama sebes örvény hánytorgasson engem.-”) Saját esküje üt vissza Márkusra, ő ugyanis ezt a szerepet kapja, ő a Bakban Mars akaratának - a vers elején kommandírozónak - alávetett bolygó, Jupiter.