„Akarta a fene/A hamis tanú elemzése” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Sárkány János (vitalap | szerkesztései)
Sárkány János (vitalap | szerkesztései)
28. sor:
:Szaturnuszról ugyanitt még annyit tartunk érdemesnek megjegyezni, hogy ez a legutolsó, még szabad szemmel látható bolygó, így az ő tiszte-feladata a Naprendszer határának kijelölése. Épp erről lesz szó itt is: átrajzolnak- kijelölnek határokat. És itt emlékezzünk csak megint vissza arra, mi is történt Erzsébet<small>2</small>-Jupiter ujjaival, amiket Szaturnusz-Zách Felicián vágott le karddal.
:Aki égre-földre esküszik, az Jupiterre esküszik. Köztudott, hogy az eskü, esküvés istene Jupiter – sőt, az eskü kimondása által ő maga válik ennek a bolygóistenségnek egy képviseletévé. Hogy Jupiter az eskü, becsület, a kimondott szó szentségének letéteményese, vitán felül áll. Jupiterre esküszik Lear király is, (1 felvonás, első szín) – amit Jupiter nevében kimondanak, az visszavonhatatlan. („Esküszöm, s ha hamisat szólok/Se földben, se mennyben ne lehessek boldog.”) Mivel nem szólt igazat, megbünteti Jupiter - azaz saját maga. Visszaüt a fejére a hamis eskü. Innen talán a hurkos farkú sárkány, a Bak képi jelének önmagát magyarázó logikája). Tehát amit Jupiter – vagy annak a nevében valaki más a Bak téridőben - kimond, az úgy is lesz. („Föld kidobja testem, ég kizárja lelkem:/Ama sebes örvény hánytorgasson engem.-”) Saját esküje üt vissza Márkusra, ő ugyanis ezt a szerepet kapja, ő a Bakban Mars akaratának - a vers elején kommandírozónak - alávetett bolygó, Jupiter.
:Márkusról még annyit árul el az asztrálmitikus forgatókönyv, hogy magányos - nincs családja: a Hold (gyermek, család, anyaság planétája) száműzetésben van a Bakban. Ellenpontja eszerint Márkusnak Szilágyi Erzsébet… ''Az ünneprontók'' végén a száműzött Hold lépett színre, kissé szokatlanul. Elérve jelen évköri pontot mintha „normalizálódni” látszana„normalizálódna” a táblázati rend… A szemközti Jupiter (Mátyás anyja) által kilátásba helyezett aranyak-ezüstök Márkus-Jupiter - szintén zenész! - zsebébe vándoroltak, mert amit Erzsébet-Jupiter amott kimond-beígér, az itt be is következik.
 
:A vers kicsit hepehupás indulása után egy hirtelen kanyarral visszavált Tarcsáról Ladányba, a Bakból a Nyilasba. Itt az ikerszavak (ej-haj, dínom-dánom) azt súgják, hogy a testiség ismét szóhoz jut, mivel épp nem az Ikrek, hanem a vele szemközti testi megfelelő Nyilas téridejében vagyunk, lévén ott a joviális-nagylelkű és nem kicsinyes Jupiter a házigazda, tehát a test igényeinek - főleg evés és ivás - kielégítése is megtörténik majd.
:Jupiter, a vendéglátó (közegteremtő, otthon levő) nem szól személyesen a Nyilasban, a dáridó helyszínén (mulatós népballadák is Nyilasra esnek! (''Csáti bíró lánya, Rákóczi kis úrfi''.)). Így, mikor azt olvassuk, hogy „Ej-haj, dínom-dánom: mienk az igazság! Nem azé a madár, aki elszalajtja,/S kinek a foga fáj, tartsa nyelvét rajta/Lám a vén Márkusnak esze volt előre/Talpa alá tette, úgy esküdt a földre.” (kiemelés tőlünk) – nem Jupiter mondandója lesz, hanem az ugyanezen a helyszínen rejtett erőben lévő, jólinformáltságáról, szárnyas csizmájáról és/vagy (madár)szárnyas kiskalapjáról, furfangjáról és bőbeszédűségéről, nyelvhez köthetőségéről ismert Merkúré – Hermészé. Szóvivőként lép fel. (Leírását lásd: http://hu.wikipedia.org/wiki/Hermész) Úgy véljük, nem túl nehéz az idézetben ezeket a hermészi-merkúri tulajdonságokat észrevenni, mégha az információk kissé hiányosak is – ezt tudjuk be a ballada műfaji sajátságának (kihagyás, pl csizmatalp)
:Az ugyancsak Nyilasba eső rejtett Vénusz fényt derít három dologra:
:a) érdemes odafigyelnünk latin-magyar szavak egybecsengésére. Pl a venenum és a Venus-éra. Egyik mérget jelent, a másik magát a bolygót. Ezeknek történik itt nem látványos, (gyűrűből történő) rejtett aláhullása (esése, deiektiója) Márkus poharába, amitől meghal. („De mintha keserűt érezne a borban”)
:b) tehát ahogy gyanítható volt, Márkus méregtől hal, aminek felelőse Vénusz, akit nem feltétlen egy női elkövetőben, hanem inkább egy hasonló (latin) hangalakban lássunk (venenum-Venus) Akár maga Márkus is lehetett a tettes. Ennek kiderítése annyira nem lényeges itt, mint volt a ''Tetemre-hívásbanhívás''ban – és úgy érezzük, az elkövető kiléte sem túl érdekes, bár hozzátehetnénk, hogy ott egy teljesen azonos hangalak lett Abigél veszte és a ballada eseményeinek-történéseinek magyarázata, míg itt „csak” egy hasonló….
:c) mivel az eredeti szereposztásban a jupiteri szakralitás letéteményese Márkus, így felsejlikjól egy másodpercrekövethetőleg a szent földön, az utolsó vacsorán jár Márkus, a keserű poháron keresztül a gecsemáné-kerti jelenetből és Jézus szenvedéstörténetének a kezdetéből is valamibeszüremlenek elemek.(„És egy kissé előre menve, arczra borula, könyörögvén és mondván: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te.” Mt 26-39)
:Érdekes paradoxon, hogy itt, a Nyilasban Merkúr – a szóbeliség istensége! – épp száműzve is, tehát meg se szólalhatna. Ezzel összhangban Márkusból kifogy a szó – és az élet –, mikor hazaér. („Haza megy, komor lesz, szó kifogy belőle”)
:Amit Márkus elkövetett, az megítélés kérdése. A tanácstag Márkus („Ott iszik az öreg a tanáccsal sorban”) szofista agyafúrtsága betudható a Bakban szokványos csavaros észjárásnak és Hermész „közreműködésének”. Tettét lehet lazábban értelmezve turpisságként, füllentésként, szorosabban azonban hamis tanúzásnak is minősíteni. A cím - és Arany - ezen utóbbi mellett foglal állást. A Rákban Jupiter közösség érdekében a legmagasabb áldozatra is képes - de a Bakban épp nem ennek van ideje. (Miből adjon, miből legyen nagylelkű, mikor neki sincs?) Több mint valószínű, hogy bár közösség érdekében cselekszik és jószándékú Márkus, de alantas, köznapi érdek motiválja - a pénz és a beígért lakoma. Tehát Márkus áldozata nem önkéntes és bár közösség érdekében cselekszik, célja mégsem magasztos. Halálának oka valószínűleg mérgezés. A tettes kilétének kiderítésénél fontosabb megtudni, hogy mikor is halt meg Márkus. Egy évig vívódott volna a halállal - miközben „megáll” a vers?
:A könnyebbik megoldás azt mondani, hogy mivel a Vízöntőben nincs erőben-erővesztésben senki, így történni se fog semmi, itt leállnak a történések, nem lesznek események - egy év szünetkényszerszünet következik. Akinek ez rokonszenves megoldás, válassza ezt.
 
:A szemközti ''Mátyás anyja'' balladában is fellépett egy hasonló, bár gyökeresen más időproblematika. Egy „elveszett évet” kerestünk benne és sikerült is a „hibás sorrendbe” összeállított verset egyenesbe fordítani.
:Itt ezzel szemben az merülhet fel, hogy valószínűnek tartjuk-e, hogy Márkus egy évig tusakodott a halállal, miután kiitta a „keserű pohárt”. Ha megengedjük a kitöltetlen hosszú időt, akkor egy egyéves „üresjárat”, kiesés történik, ami példátlan lenne, ilyen balladában nincs. Nagy „malőr” lenne teljesen kitöltetlen hagyni egy éves időrést - Arany ilyet nem engedhet meg.
:Ezért mondjuk, Márkus nem haldoklott hosszan, akkor halt meg, mikor már csak egy nap az esztendő - azaz Szilveszterkor, december 31-én. („Sorvadoz, meg is hal, az nap, esztendőre.”) Ebben benne rejlik az értelmezési lehetőség, hogy halála gyors volt, akár Hermész járása, aki Ladányban feldicsérte főhősünk szellemességét…
 
:Ez is félreérthetetlen célzása a szövegnek az apostolság megjelenésére a szövegben. (Szilveszter pl. a főhőse ugyanis Petőfi ''Az apostol'' c. elbeszélő költeményének.)
 
:Érdemes elgondolkodni azon, miért is temeti Márkust két pap. („Négy harang siratja, két pap megdicséri”) Népszerűségére, megbecsültségére - és persze újgazdagságára is - utal ez a kettős temetés. A papok szakrális tevékenysége őket Jupiterrel köti össze, ők lesznek így a Bak hangulatiságot adó temetés-jelenetben a rejtett erővesztésben lévő bolygóistenség megidézői. Érdekes, hogy ők nyitják e jelenetet és nem zárják - épp ellenkezőleg azzal, mint ahogy ezt erővesztésben lévő bolygótól eddig megszoktuk..
 
:A temetésen történik csodaszámba menő „feltámadása”. (7. versszak) A jelenet a balladában valójában nem a húsvéti ünnephez kötődő krisztusi misztériummal hozható össze. Így elhibázott lenne egy direkt Krisztus-szimbólumot sejteni Márkusban - a Húsvét, a Kos ide még nagyon messze van, lévén egyelőre a Bak-Vízöntő határmezsgyéjén mozgásterünk. Annak okát leginkább egy átokban - egy „bakiban!” - kell keresnünk.
:Ennek megértéséhez leginkább Ipolyi Arnold magyar mitológiáról írt művéből értesülhetünk. A Földről, annak erejéről és az arra tett esküről írt egyik passzusban az áll, hogy Ipolyi a földből való kivetést pogány hitnézetnek tartja, s nem a bibliai tudatból Jónásról vagy Krisztus harmadnapon való feltámadásából eredettnek,. <ref><small>
„miután itt épp ellenkezőleg a föld általi átkos kivetés értetik: s azonos a pogány hitnézettel, hogy a föld nem tűri magában a gonoszat.” (Ipolyi Arnold: u..o.''Magyar Mythológia'' reprint, 211. old.)</ref>
 
Bakban:A Bak téridejében járunk tehát újból a temetés-jelenetben, ahol ismét Szaturnusz lesz keretadó. Ennek érzékeltetésére a recsegve és a mogorva szavak szolgálnak leginkább: recseg-ropog már minden porcikája a vén Szaturnusznak, míg a mogorva hangulat is e képzetkört erősíti. („Ropogva szakad föl fedelének zára”: illetve „Szeme fehérével körülnéz mogorván”. - 7 vsz.)
:A tömegesedésre és annak veszélyeire hívja fel a figyelmet a szöveg a temetési jelenet záró és az azt folytató epizódjában. („Majd a néptolongás közepébe törvén,/Odafelé tart, hol kútat ás az örvény,”) Az összetett örvény Vízöntő-Bak-Rák képjel - mint már mondtuk - nem feltámadást, hanem egy - a Vízöntőben való majdani - újjászületést definiál. A Rák-Bak tengely az évben mindenképp ezt idézi, hiszen a Bakban születik a fény, de a Rák - a benne lévő Holddal - a családalapítás, anyaság, szülővé válás téridőtartománya. Ezt jelzi a nemsoká tényleg meg is jelenő Hold.. A Vízöntő-Bak határon - értsünk most világkorszakot - az ember tömegemberként - arctalan alattvalóként? - születhet csak újjá.
 
:A felkelő Hold utal a száműzött Napra a Vízöntőben - de egyben a Bakban száműzött Holdra is -, ami kiterjed nemcsak a Bak, de a Halak felé is, ezért hullámzanak be a szöveg végén erre - és így Márkusra is - jellemző tulajdonságok: ezüst pikkelyes vízről szól a ballada, mikor ennek jegyéhez érkezünk. (9. vsz.: „Az időtől fogva, mikor a hold felkel/S a vizet behinti ezüst pikkelyekkel”) Márkusról pedig megint megállapíthatjuk: Márkus meghal - de csak azért, hogy megifjulva újraszülessen a folyóban. A Vízöntőre utalt már a kézremegése is Márkusnak - azzal a nyílt erőben lévő bolygó hiányára mutat rá a szöveg legelején a szöveg („Kezei remegnek: tán erő híjában?”) A Vízöntő jegytulajdonság szinten mindkét iránybanirányba „ráfolyik” oldalsó társaira, a Bakra és a Halakra is….
:Ezzel függ szorosan össze a magyar hagyományban kimutatható ú.n. Vízöntő-paradoxon, mely azt a látszatot kelti, mintha itt megfordulna az idő folyása és minél előbbre haladunk az olvasással - annál hátrébb jutunkkerülünk időben. Ezért most kell megemlítenünk, hogy Márkus öreg, „vén” eposzi jelzői egy idő után eltűnnek - Imre László is in medias res-ről, tehát eposzi kellékről beszél a vers felütése kapcsán.. A vén jelző előfordul az első és negyedik szakban, az öreg az ötödikben - de a végére elmarad mindegyik, „csak” Márkust ír Arany: („Gyakran látni Márkust” - 9. versszak.) Megfiatalodik a „fürdőtől”…
 
De ugyanakkor a:A Márkus temetésén feltűnt két pap is átváltozik - leveszik a papi ruhát és egyszerű halászemberekkéhalásszá alakulva az őskeresztényeketőskereszténységet idézikhívják elő memóriánkból, mintegyés így valóban Jézus korába visznek vissza, ahol is az apostolok (a papok előképei) még lelkek halászai voltak. Ők lesznek ennek a cselekményegységnek az indítói, a Vízöntő rejtett erőben lévő Jupitere. Hogy szakrális előképre nyúlnak vissza, jól támasztja alá, hogy a halászok imádkoznak - akár a papi „elődjeik”. ("Halkan imádkozva evezzetek itt el") (Emlékszünk még, a túlsó oldalon is volt egy hasonló átváltozási jelenet: a Hunyadi hollóból lett hadisten-Mars, azaz Hunyadi János.
Márkus köt(ödözk)ődő, naiv kérdése - „Oldjak-e? kössek-e?” - is fiatal gyermekre vall, de egyben ismét a megkötő, Vízöntőben is határt szabó Szaturnuszra. Lineárisan haladva előre a balladai téridőben Márkus egyre fiatalabb lesz. Fordított életet él: vénen születik ésmajd megfiatalodik… Mesében a Vízöntőnek a paradoxonoktól hemzsegő és ezzel komikus hatást kiváltó ''Igazmondó góbé még igazabb kalandjai'' felel meg… (Erről lásd: Pap Gábor: ''Népmeséink és az évkör'') Másrészt a Vízöntőt a keleti Zodiákusban ifjú is jelezhetijelzi.
:A ballada az eddigi jogi-gasztronómiai-biológiai tendenciák után végkifejletében így teológiai kimenetelt vesz. Ez leginkább a vers végére hagyott, tehát hangsúlyos helyre tett HIT szóból érezni. („S ne mondjatok esküt, ha nem igaz hittel”) Márkus érdekes transzfiguráción megy át a „temetése” után. Köznapi emberi gyarló tulajdonságait - pl. a megvesztegethetőséget - hátrahagyva egy hirtelen vágással (anti) -apostoli jellemzéket kap
 
:Ehhez elsőnek el kell dőljék, hol is folytassa sorsát - földbe és a mennybe (lég?) nem mehet, marad a tűz és a víz. Tűzbe vettetést büntetésnek mindazonáltal akkor tudnánk elképzelni a Vízöntőben, ha Márkus bűne testi vétség lett volna. Úgy látszik, Márkus hazugsága szellemi bűn volt. Így kerül - a folyóba. Ebben ismét a saját magához való visszacsatolást érjük tetten.
Itt szembesül a halászok személyében a szakralitással - régi önmagával - de egyben Péter apostollal is, aki szintén ezt a foglalkozást űzte. Tehát - immár másodszor, de elég rövid időrésen belül már másodszor - apostolságra, és egy szembefordulásra engednek következtetni a megjelenő „körözsi halászok”, akiket a még most is a halállal vívódó izgága és túlbuzgó Péter kérdésekkel „molesztál”… Gondoljunk bele a helyzet egyszerre komikus és bizarr voltába.
:A szembefordulást érthetjük Péter nyílt szembefordulásaként is az „idvezítővel”, emlékezzünk vissza a komikus hatást kiváltó – de ugyanakkor egyszerre kedves és nagyon elgondolkodtató – ''A hegedű'' című alföldi, Körösladánytól nem is olyan messe játszódó víg legendájára Aranynak. Azonban aztAzt se felejtsük, egy időutazás részese is Márkus, akit a folyó visszafelé visz az időben - és így - de már Péterként - Málkussal is találkozik majd. Málkus volt, akinek Péter kardjával levágta fülét a Gecsemáné kertben - a szemközti ballada Oroszlán részlete - a Zách Klára - valóban kertből indul -, mikor megérkezett a katonai különítmény élén Jézus elfogására - (Jn18,10) -, akinek Jézus még a helyszínen visszaragasztotta a fület és megfeddte Pétert: aki fegyvert fog, fegyver által veszik is el. Így erős a gyanúnk, hogy Péter akkori ellenfelének, a visszaragasztott fülű Málkusnak a hangját hallottuk a szöveg elejében, ahol oly pattogós, katonás volt a hangnem…
Tehát Péter-Márkus ott a vízben hirtelen egyszerre a kardot rántó Mars is - persze, rejtve (Vízöntőben Mars rejtett erővesztes) -, ezért kardja helyett most kétélű kérdéseivel „villog”: „oldjak-e? kössek-e?”(v.ö. kard-kérd. A kard is lehet kétélű, kivált a római szablyák) A kötés a vívás egyik szakkifejezése is. (A Baknak is hurkos, megkötő a jele. Erre is ráfolyik a Vízöntő. Bár a mindkét jegyben otthon lévő megkötő szaturnuszi tulajdonság is magyarázatul szolgálhat a kötésre.) Az izgága, mérges (mérgezés!) és kardot rántó Péter „tükörképe” Málkus, akivel szemben Jézust a kertben meg akarja védeni. Ezzel azonban akadályozná az írások beteljesedését és gátolná Jézus Atyjához vezető útját. Nem meglepő, hogy a történet csak János sajátja. Csak ő írja ki Málkus nevét. (Jn 18,19–22), a többi három evangélista nem. Tehát a balladai végkifejlet arra céloz, mintha Márkus megfelelne - helyesebben: hasonlítana - Péterre, de Péter és Málkus között is vegyük észre rokon vonásaik: mindketten akadályozzák a Fiút útja során. Így viszont az egyszerű formállogikai képletet (ha A=B és B=C, akkor A=C) alkalmazva - és nemcsak neveik majdnem azonos írás- és ejtésmódját látva - azt is meg kéne állapítanunk, hogy akkor Márkus is „becserélhető” (vagyis hasonlít) a levágott fülű Málkusra.
 
:Ekkor azzal az ellenvetéssel élhetne tisztelt Olvasó, hogy a legcsekélyebb utalás sincs a balladában arra, hogy Márkusnak levágták volna a fülét. Hiszen jól láthatólag semmi nyoma nincs pl. az első versszakban, hogy Arany kihasználná a rím adta lehetőséget, hogy pl „Vedd le a süveget”/Hadd süsse a napfény begyógyult füledet pl,. És mivel ez nincs benne így - így nem is lehet az általunk preferált, a három szereplőt összehasonlító értelmezés helyes… akkor adná ennek a füllevágásnak vagy a fájdalomnak valaki valami jelét legalább valahogy vagy valahol... :Erre két dolgot mondhatunk: 1) Arany sosem fejez ki ilyen nyíltan, főképp hitbe vágó dolgokat. 2) ha a fájós (vagy levágott) fülét direkt nem is, de egy fájós fogát felemlegetik valakinek a versben. („S akinek a foga fáj, tartsa nyelvét rajta” - azaz mindenki úgy segítsen magán, ahogy tud…) De az is lehetElképzelhető, nem fűlött Arany foga a fülhöz… csak a foghoz…A három szereplő, tehát az apostol Péter, az ő Olajfák hegyi ellenfele Málkus és a balladaballadai MárkusaMárkus mintha folytonosan és folyamatosan egymásba alakulnának, egymás szinonimái és cserepárjai lennének. Itt a folytonosságon, a folyamatszerűségen van a hangsúly - hamíg a szemközti (folyót és így a folyamatosságot véletlenül sem említő) ''Mátyás anyja'' pillanatfelvételeivel, állapotszerűségeivel hasonlítjuk aaz helyzetetállapotszerűségeiken összevolt. Ott állat jelezte, hogy (fény)kép- tehát állapotszerűséget - kell figyelembe venni. Itt ezzel szemben állatra csak egyetlen egyszer van nagyon halvány célzás, de akkor azonnal el is rebben az a szárnyas (a madár). Ezért a folyó fogja a szereplők folyamatszerűségét és egymásba alakíthatóságát kifejezni
:A másik oldalon - bár nem teljesen szemben, a ''Zách KlárábanKlárá''ban - is van egy jelenet, mikor egy karddal fejre sújtanak. (Szaturnusz Jupiterére.) Ott kézzel próbálja elhárítani a személyében Magyarországot is fenyegető vágást a lengyel Erzsébet királyné. (Amit a lengyelek úgy kapnak vissza majd pár száz év múlva jótéteményként az élettől, hogy Magyarország számtalan lengyel zsidó üldözöttet fogad be a második világháborúban…)
:Rajta, az erőszakos, túlbuzgó, feleslegesen kardot rántó, izgága, kötözködő, másokat molesztáló, mesterét megtagadó és Márkushoz hasonlóan örökifjú Péter apostolon nyugszik az egyház. Most érthetjük meg, miért is oly hosszúak az itteni és miért oly rövidek a szemközti, Mátyás anyja sorai. Amíg a szemközti ballada (Mátyás anyja) rövid sorai érzelmi túlfűtöttségről és a feladónak - akin most értsünk Aranyt is - a levél címzettjéhez való érzelmi kötődéséről tanúskodnak, addig ''A hamis tanú'' szinte parttalanul áradó sorai az elbeszélő kedv kiterjedésére és a „főhőstől” való értelmi-érzelmi távolságtartásra utalnak. Ennek legfőbb okát a féltékenységben látjuk: ha János a legszeretettebb tanítvány, miért egy jellemében nem épp hibátlan, mesterét szinte azonnal megtagadó, bár tettekkel igen buzgó kapja az apostoli főhatalmat…? Milyen egyházat hoz az majd magával?
:Szent Péter végső nyughelye a római Szent Péter bazilika. Ugyanilyen van e ballada fölött is, ha emlékszünk még arra az időlyukra - elnézést: bazi likra -, ami az erre a balladára kupolaként ráboruló Mátyás anyjaszemközti ballada kronológiai átszerkesztése után keletkezett… (A Mátyás megszületése és a levélírás között eltelt 14 éves időbeli szakadékra gondolunk. ([Akarta_a_fene/Jegyzetek/A_versszakok_átrendezése_utáni_új_versvariáns])
Most érthetjük meg, miért is oly hosszúak az itteni és miért oly rövidek a szemközti, Mátyás anyja sorai
 
Amíg a szemközti ballada (Mátyás anyja) rövid sorai érzelmi túlfűtöttségről és a feladónak - akin most értsünk Aranyt is - a levél címzettjéhez való érzelmi kötődéséről tanúskodnak, addig A hamis tanú szinte parttalanul áradó sorai az elbeszélő kedv kiterjedésére és a „főhőstől” való értelmi-érzelmi távolságtartásra utalnak. Ennek legfőbb okát a féltékenységben látjuk: ha János a legszeretettebb tanítvány, miért egy jellemében nem épp hibátlan, mesterét szinte azonnal megtagadó, bár tettekkel igen buzgó kapja az apostoli főhatalmat…? Milyen egyházat hoz az majd magával?
Szent Péter végső nyughelye a római Szent Péter bazilika. Ugyanilyen van e ballada fölött is, ha emlékszünk még arra az időlyukra - elnézést: bazi likra -, ami az erre a balladára kupolaként ráboruló Mátyás anyja ballada kronológiai átszerkesztése után keletkezett… (A Mátyás megszületése és a levélírás között eltelt 14 éves időbeli szakadékra gondolunk.)
A balladák szerzőjében így nem árt, ha egy álruhás evangélistát is látunk…aki persze apostol is egyben…