„Akarta a fene/Arany János:Híd-avatás” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Sárkány János (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
Sárkány János (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
3. sor:
<br>
 
:Szólt a fiú: „Kettõ, vagy semmi!”
:Állj elő, vén Márkus! vedd le a süveget,<br>
:És kártya perdül, kártya mén;
:Hadd süsse a napfény galamb-ősz fejedet;<br>
Bedobta... késõ visszavenni:
:Tartsd fel három ujjad: esküdjél az égre,<br>
Ez az utolsó tétemény:
:Atya, fiú, Szent-Lélek hármas istenségre:<br>
„Egy fiatal élet-remény.”
:Hogy az a darab föld, a melyen most állasz,<br>
:Nem tarcsai birtok, - ladányi határ az.<br>
<br>
:Eléálla Márkus; térdben összeesve,<br>
:Görnyedező háttal, mintha sírt keresne;<br>
:Téli fának hinnéd, mit a zúz belombol,<br>
:Fázik, aki ránéz s a halálra gondol;<br>
:Kezei reszketnek: tán erő hijában?<br>
:Tán a lelki vádtól, vénség álarcában? <br>
<br>
:Esküszöl - "Esküszöm az élő Istenre,<br>
:Utolsó napomra és örök idvemre. -"<br>
:Esküszöl - "Esküszöm, s ha hamisat szólok:<br>
:Se földben, se mennyben ne lehessek boldog;<br>
:Föld kidobja testem, ég kizárja lelkem:<br>
:Ama sebes örvény hánytorgasson engem.-"<br>
<br>
:Lakoma Ladányban, - muzsika, mulatság;<br>
:"Ej, haj! dinom-dánom: mienk az igazság;<br>
:Nem azé a madár, aki elszalajtja,<br>
:S kinek a foga fáj, tartsa nyelvét rajta.<br>
:Lám a vén Márkusnak esze volt előre:<br>
:Talpa alá tette, úgy esküdt a földre."<ref><small>Azaz: egy darab ladányi földet készített előre talpa alá,
s így az eskünél mentalis reservatával élt. A. J.</small></ref><br>
<br>
:Ott iszik az öreg a tanáccsal sorban:<br>
:De mintha keserűt érezne a borban.<br>
:Haza megy, komor lesz, szó kifogy belőle,<br>
:Sorvadoz, meg is hal, aznap esztendőre.<br>
:Négy harang siratja, két pap megdicséri,<br>
:Mint becses vendéget, sok nép kikiséri. <br>
<br>
:Elkiséri a nép a kicsiny ajtóig,<br>
:Mellyel a világi élet becsukódik,<br>
:Nyitva már az ajtó, készen a sír szája,<br>
:Úgy látszik hogy épen a halottat várja;<br>
:Zeng a búcsuének, a kapa megcsillan,<br>
:Fekszik a koporsó, odalent, a sírban.<br>
<br>
:És a fekete föld, amint hull, amint hull,<br>
:Nyögve a koporsó megrendül, megindul;<br>
:Kivetődik a sír dobbanó partjára,<br>
:Ropogva szakad föl fedelének zára:<br>
:Megrázkodik a test és talpra ugorván<br>
:Szeme fehérével körülnéz mogorván.<br>
<br>
:S amint három ujját emeli az égre,<br>
:Úgy rémlik az, mintha kékes lánggal égne;<br>
:Majd a néptolongás közepébe törvén,<br>
:Odafelé tart, hol kútat ás az örvény,<br>
:Hol a forgó habok, leszállván a mélybe,<br>
:Fejöket befúrják a parázs fövénybe.<br>
<br>
:Az időtől fogva, mikor a hold felkel,<br>
:S a vizet behinti ezüst pikkelyekkel,<br>
:Gyakran látni Márkust - ég felé az ujja -<br>
:Mélységből kibukni s elmerülni újra,<br>
:És, mikép izgága volt egész élete,<br>
:Így kötődik szóval: "Oldjak-e? kössek-e?"<br>
<br>
:Ne feleljetek rá, körözsi halászok!<br>
:Kétélű a kérdés, bajt hozna reátok;<br>
:Kötni: összekötné hálótok egy bogba,<br>
:Oldni: széjjeloldná hosszan a habokba;<br>
:Halkan imádkozva evezzetek itt el;<br>
:S ne mondjatok esküt, ha nem igaz hittel.<br>
 
A kártya nem „fest”, - a fiúnak
| |''(1852.''}}
Vérgyöngy izzad ki homlokán.
<center> </center>
Tét elveszett!... õ vándorútnak
- Most már remény nélkül, magán -
Indúl a késõ éjtszakán.
 
Elõtte a folyam, az új hid,
Még rajta zászlók lengenek:
Ma szentelé föl a komoly hit,
S vidám zenével körmenet:
Nyeré „Szûz-Szent-Margit” nevet.
 
Halad középig, hova záros
Kapcsát ereszték mesteri;
Éjfélt is a négy parti város
Tornyában sorra elveri; -
Lenn, csillagok száz-ezeri.
 
S amint az óra, csengve, bongva,
Ki véknyan üt, ki vastagon,
S õ néz a visszás csillagokba:
Kél egy-egy árnyék a habon:
Õsz, gyermek, ifju, hajadon.
 
Elébb csak a fej nõ ki állig,
S körülforog kiváncsian;
Majd az egész termet kiválik
S ujjonganak mindannyian:
„Uj hid! avatni mind! vigan.”
 
„Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!”
Fehérben ifju és leány
Ölelkezik s a hídon van már:
„Egymásé a halál után!”
S buknak, - mint egykor igazán.
 
Taps várja. - „Most a millióson
Van a sor: bátran, öregem!” -
„Ha megszökött minden adósom:
Igy szökni tisztesebb nekem!”
S elsímul a víz tükre lenn.
 
Hivatlanul is jönnek aztán
A harmadik, a negyedik:
„Én a quaternót elszalasztám!”
„Én a becsûletet, - pedig
Viseltem négy évtizedig.”
 
S kört körre hány a barna hullám,
Amint letûnnek, itt vagy ott.
Jön egy fiú: „Én most tanúlám
Az elsõt: pénzem elfogyott:
Nem adtak: ugrom hát nagyot!”
 
Egy tisztes agg, fehér szakállal,
Lassan a hídra vánszorog:
„Hordozta ez, míg birta vállal,
A létet: mégis nyomorog!” -
Fogadd be, nyilt örvény-torok!
 
Unalmas arc, félig kifestve -
Egy úri nõ lomhán kikel:
„Ah, kínos élet: reggel, estve
Öltözni és vetkezni kell!”
Ezt is hullámok nyelik el.
 
Nagy zajjal egy dúlt férfi váza
Csörtet fel és vigyorgva mond:
„Enyém a hadvezéri pálca,
Mely megveré Napoleont!”
A többi sugdos: „a bolond!...”
 
Szurtos fiú ennek nyakába
Hátul röhögve ott terem
S ketten repûlnek a Dunába:
„Lábszijjra várt a mesterem:
No, várjon, míg megkérlelem!”
 
„Én dús vagyok” kiált egy másik
S élvezni többé nem tudom! -”
„Én hû valék a kézfogásig
S elvette Alfréd a hugom’!”
Eltûnnek mind, a járt uton.
 
„Párbajban ezt én így fogadtam:
Menj hát elül, sötét golyó’! -”
„Én a szemérmet félrehagytam,
És íme, az lõn bosszuló:
Most võlegényem a folyó. -”
 
Igy, s már nem egyenkint, - seregben,
Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
Vagy mint csoportos madarak
Föl-fölreppenve, szállanak.
 
Órjás szemekben hull e zápor,
Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
Zúg fel s le, mint malomkerék;
A Duna gyõzi s adja még.
 
Néz a fiú... nem látja többé,
Elméje bódult, szeme vak;
De, amint sûrübbé, sürübbé
Nõ a veszélyes forgatag:
Megérzi sodrát, hogy ragad.
 
S nincs ellenállás e viharnak, -
Széttörni e varázsgyürüt
Nincsen hatalma földi karnak. -
Mire az óra egyet üt:
Üres a híd, - csend mindenütt.
 
(1877. augusztus 22.)
------------
Jegyzetek