„Akarta a fene/A kép-mutogató elemzése” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
25. sor:
:A garabonciás szép leírását kapjuk az amúgy Ipolyi ''Magyar Mythologiá''ja szövegét követő Szerb Antal novellában: „Feketeruhás, porlepte csizmás alak volt a váratlan látogató és nagy, disznóbőrbe kötött könyvet tartott a hóna alatt; felleghajtó köpenye lecsüngött mint varjú leeresztett szárnya, egész mivolta szél kergette nagy madárhoz volt hasonlatos, hangja alázatos és rekedt volt hét vármegye országútja benyelt porától”. Majd így folytatja: „Az öregasszonynak mégis volt reá gondja: meg nem szegett cipót tett a diák elé, hozzá egész csupor tejet; /…/ A diák hozzá is látott, de bizony furcsán evett, nem magyar ember módjára.” Illetve „Íme tartományokon keresztül-kasul járok mint a jégeső, csapás vagyok és elimádkozott rettenet, Ajándok, sokszor ijesztettek téged az én nevemmel, félelmes dolog meglátni engem, keresztet vetnek, akikkel találkozom és tudjad: garabonciás diák az én nevem. (Sz. A.: ''Ajándok mátkasága'' - ''Szerelem a palackban'')
:Ha megfigyeljük Petőfi tipikusnak mondható szoborábrázolásait, rájövünk, hogy azok nagyjából két csoportba oszthatók: az egyik, ahol öklét magasba tartva deklamálva esküszik, a ''Nemzeti dal'' sorait idézve. A másik a garabonciás diáké, országút vándoráé, ahol felhőhajtó-szélfútta köpönyeget visel. (Ilyen pl. hódmezővásárhelyi szobra)
:A garabonciásság a várakozásoknak megfelelően az Ikrekséggel „párosul”. <ref><small>A képmutogatás ténylegesen "kettős" műfaj. A képmutogatás jellemzően két komédiás műsorszáma volt, egyikük a képeket mutatta fel vagy folytonosságukat biztosította, másikuk – a tulajdonképpeni képmutogató – egy kis széken, esetleg padon[1] állva hosszú pálcával mutatott az adott cselekményt ábrázoló képre, miközben a cselekményt prózában vagy énekben, sokszor hangszeres kísérlettel előadta (Wikipédia)</ref></small> Eddig, a Szondi két apródjában az ikerpár közti viszony egymással vetélkedő, de egymást segítő volt. Ennek balladai manifesztálódása a Kodály-Bartók páros színre lépése az apródok személyében, akikről egy helyen
:A garabonciás az, aki rossz fogadtatás esetén – pl. nem helyén kezeléskor – jéggel veri el a határt, tönkreteszi a termést. Petőfi egy, a Felhők-ciklusában szerzett, költői végrendeleteként nyugodtan érthető rövidke versére hívnánk fel itt azonnal a figyelmet, mely csak megerősíti meggyőződésünket, hogy a tizedik versszak után kámforként eltűnő - de nemsokára, halála után a lányként, de elképzelhető, hogy a lánnyal visszatérő - Petőfi esőt-jégverést hozó garabonc volt. Álljon itt az a bizonyos költői-garabonciási testamentuma:
<br> <center>
| |||