Wikikönyvek

„Amikor a fák meghalnak/Amikor meghal” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
8. sor:
Attól az esős Augusztusi délutántól számítva, amikor Tóni oly hidegen búcsúzott, Liának megkezdődtek élete legnagyobb lelki gyötrelmekkel telt napjai. Azaz, pontosabban, amikor nem kapott választ arra az oly rimánkodó, őszinte érzelmekből fakadó kérdésére. Mintha érezte volna, hogy távozó férje nagyon jól hallotta a kérdését. És az a kifejezetten furcsa rosszullét, amely egészen hazáig kísérte, időnként fel-fel újult, sőt, egyre csak fokozódott. Azt az egyet biztosra tudta, hogy mindez a Tóni után való mélységes ragaszkodása végett történik vele, de az okára pontosan azonban csak két hónapra rá érzett rá igazából. Már akkor gyanakodni kezdett, amikor hűséges barátja, Csibész kutya, akit még Tóni adott neki, nagyon lebetegedett. A hűséges öreg harcos még máskor is betegeskedett, viszont a gyógyulása érdekében Lia mindig mindent megtett. Állatorvoshoz is elhordozta, gyógyszereket is vett neki és addig ápolta, míg helyre nem jött. Tizenöt év alatti együttlétük épp elég idő volt egy életre szóló igaz barátságot kialakítani.
Akkor október vége lehetett és Csibész a végnapjait járta. Ezt tudta mindenki, aki szerette és nagyon fájlalták, hogy végképp búcsút kell venniük öreg barátjuktól, aki egy az egyben már családtagnak számított. Viszont ezen kívül még volt egy elég súlyos problémasúlprobléma is. Liát semmiképp nem tudták megvigasztalni. Antika is már elég nagyfiú volt ahhoz, hogy felmérje azt, hogy édesanyja tényleg mekkora nagy veszélyben van. Ugyanis Lia sokszor teljesen félrebeszélt és folyton azt hajtogatta, hogy őt Tónival csakis Csibész életbemaradása köti egybe. Hisz’ a házaséletük éveivel egyidős. Tóni adta neki épp akkor, amikor egybe keltek… És Boldi hiába próbálkozott különféle magyarázatokkal, mert egyszerűen nem volt akinek.
― Lia! ― simogatta meg a nővére gyötrelmektől eltorzult arcát ― Drága szeretett Lia! Jól tudom, hogy titeket Csibésszel a sors mennyire egybekötött, de próbáld felmérni azt is, hogy a hűséget illetően az évek során Csibész Tóninál sokkal többet bizonyított és most vele együtt a hűség is meghal. Érted Lia édesem? Érted? Úgy értem, hogy a Tóni irántad való hűsége! Valamiképp túl kell tenned magadat ezen! Annyira sajnállak! És annyira szeretlek, hogy nem bírom elviselni amint így szenvedsz!
92. sor:
― És az idő folyamán mellőled is elpártolt '''az, aki számodra az életet jelentette…''' Éppúgy, mint a patak, a víz a fa mellől…
Lia amint végre felfogta a fejtegetést, egy rövid időre még lélegzeni is elfelejtett. Megkövülten bámult bele a semmibe. Boldi és Antika kissé megijedtek, arra gondolván, hogy újból kezdődik minden előrőlelőlről, de azonban Lia mégsem esett vissza abba fertelmes állapotba, hanem épp, hogy csak csendesen sírdogálni kezdett.
 
― És… ― folytatta tovább Boldi, de immár ő is könnyekkel telt szemekkel ― És itt ez a patak… – ez a rohadt patak – többé már nem jön vissza a fához! Érted Lia édesem? Érted? … Istenem, annyira sajnállak, hogy megszakad a szívem!
100. sor:
 
----
<center> ◄--- Előző lap:[[Amikor a fák meghalnak/A múltat eltemetve|36. A múltat eltemetve/]] &nbsp; &nbsp; &nbsp; &nbsp; &nbsp; &nbsp; &nbsp; &nbsp; &nbsp; &nbsp; &nbsp; &nbsp; &nbsp; &nbsp; ---► Következő lap:[[Amikor a fák meghalnak/Télre hangolódva...|38. Télre hangolódva...]] </center>
----
A lap eredeti címe: „https://hu.wikibooks.org/wiki/Amikor_a_fák_meghalnak/Amikor_meghal”