„Amikor a fák meghalnak/Télre hangolódva…” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
4. sor:
<!-- A PAGENAME helyére írhatod a fejezet címét, a >.......</h2>kipontozott részre. Így a pervonalas cím megszüntethető! -->
A szép hosszú ősz után a zord, kemény idő egyből beköszöntött. Városi viszonylatban ez sokaknak nagy gondot ― és főleg kellemetlenséget ― okozott, kivált azok számára, akik a fűtést télire még nem tudták megoldani. Lia, Boldi és Antika, a kis család, nem is kifejezetten a megoldással küszködtek, hisz kályhájuk az volt, mégpedig elég jó, csak épp nem nagyon volt, amivel tüzelni benne. A nehézségek ott kezdődtek, hogy nem nagyon volt pénzük amivel fát vegyenek. Ugyanis a '''nehezebb időkre''' félretett pénzük a Tóni pénzével együtt a ''befektetéskor'' elúszott. Liának véget ért a napszámra való járás ideje és csak a Boldi keresetére maradtak, amely épp csak a megélhetésükre volt elég. Azonban jól beosztva azt a keveset, ami volt, ha néha még kissé fagyoskodva is, de kibírták addig, amíg a Boldi túlóráiból és az Antika alkalmi munkáiból, végül mégiscsak sikerült valamennyi fát beszerezniük. Viszont ez még csak közelről sem jelentette azt, hogy a hideg évszak áthidalása közben ne
A Szénégető pusztáján Anna, huszonegy évesen már nyolc alkalommal tapasztalta meg, hogy mit jelent egyedül szembenézni a csikorgó téllel ott fenn a rengetegben. És azt is csak ő maga tudta, hogy az hosszan tartó ― hideg ― sötétség mennyire felpártolja az egyedüllétet és az elhagyatottság érzetét. És nap, mint nap úgy a sötétben, mint a világosságban titokban egyfolytában csak azt várni amikor a fák számára véget ér a hideg hosszú éj, ébredezni kezdenek téli álmukból, kirügyeznek és vidáman köszöntik a Tavasz eljövetelét.
67 ⟶ 65 sor:
----
<center> ◄--- Előző lap:[[Amikor a fák meghalnak/
----
|