„Kovács Béla nagybátyám életírása” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Részlet |
|||
1. sor:
== Kovács Béla nagybátyám életírása ==
:1908. II. 6-án Szegeden születtem, édesanyám Gedeon Magdolna.
6 éves voltam, amikor a Rókusi Iskola elsős tanulója lettem (ez a jelenlegi Bonctan épületében volt).
Ekkor 1914-et írtak, és kitört az első világháború. Az első elemi osztályt befejezve, az iskola hadikórház lett. A 2. osztályt a Csongrádi sugárúti elemi iskolában folytattuk úgy, hogy délelőtt a Rókusiak, délután a Csongrádi iskolai tanulók tanultak. A mi iskolánk igazgatója, Nemecskay István, köztiszteletben álló úr volt a tanárom.
Leírok néhány eseményt, amelyeket kisdiák koromban Szegeden tapasztaltam.
A hadüzenet megtörtént, a népet föllelkesítették, és így én az erkélyünkről végignéztem a nagy tömegek fölvonulását, zászlókkal. Kiáltozták: „Éljen a Háború!”
Nehéz idők következtek: rendszeresen mentek a menetszázadok a frontokra, gyalogság – tüzérség – huszárság, mindig a honvéd zenekar elől és nagy tömegek kísérték ki az állomásra, hol Rókusra, hol a Nagyállomásra, és ott bevagoníroztak.
Nem sok idő elteltével a nép hamar kijózanodott. A szerbiai frontról jöttek a sebesült szállítmányok. Ekkor én, a kisfiú láttam a nyitott (nyári) villamosokban, melyeket e célra berendeztek. A villamoskocsikban a hordágyak keresztben voltak elhelyezve úgy, hogy tömve voltak sebesültekkel (fejlövés, kar-, láb-, stb). Több iskola hadikórház lett és megtelt. Jól emlékszem, az első sebesülteknek a lakásunkkal szemben lévő pékműhelyből nagy ruháskosarakból osztogatták a részükre sütött finom friss sóskifliket!
Ahogy teltek a háború évei, a vége felé olyan esetekről is hallottam, hogy a vagonokból többen kiszöktek, ha a vonat megállt. A vagon padlóját kiégették.
A menetszázadokat úgy küldték a frontra, hogy a katonák már nem a szokásos tiszta új ruhát kapták, hanem a frontról, az elesettekről leszedett, kimosott és fertőtlenített ruhákba öltöztek. Akik ilyen ruhát kaptak, tarka, vérfoltos ruhákat viseltek, a háború legvégén volt így. Ilyen látványban is volt részem, ami furcsa hatást váltott ki akkor belőlem.
Még megemlítem azt is, hogy a háború ideje alatt Szegeden voltak olasz – szerb és orosz hadifoglyok is. A háború vége felé eljött az idő, amikor jegyre kukoricás kenyeret adtak, és a pékség előtt sort álltunk!
Az első világháború befejeztével az akkori gazdasági nehézségek idején mindent elölről kellett kezdenie a családunknak. Szegeden bizonyos átmeneti állapotok következtek.
| |||