„Kovács Béla nagybátyám életírása” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a */Béla nagybátyám életírása/* |
|||
23. sor:
Még megemlítem azt is, hogy a háború ideje alatt Szegeden voltak olasz – szerb és orosz hadifoglyok is. A háború vége felé eljött az idő, amikor jegyre kukoricás kenyeret adtak, és a pékség előtt sort álltunk!
=== Az első világháború után ===
Az első világháború befejeztével az akkori gazdasági nehézségek idején mindent elölről kellett kezdenie a családunknak. Szegeden bizonyos átmeneti állapotok következtek.
43 ⟶ 44 sor:
Édesapánk 81, édesanyánk 85 éves korában meghalt, és ő egyedül (nőtlen) élt a szülői lakásban a Kossuth L. sugárút 8. sz. alatt. 78 éves korában szívbetegség vitte el.
=== Kereskedői pálya ===
Az iskolát kijárva, én a kereskedői pálya felé vonzódtam általában. Ez úgy kezdődött, hogy édesanyám vásárolt az akkori Tisza Lajos krt. „Püspökbazár” (jelenlegi Centrum áruház helyén) épületében az ott árusító Ketting Lajos textil üzletében, és mivel ez a cég éppen áthelyezte az üzletét a Mikszáth K. u. sarok helyiségbe, édesanyámnak ajánlotta, hogy ő szívesen fölvenne engem tanulónak, amit én örömmel elfogadtam, és akkor elsején beléptem e textil méterárus céghez. Ezt a szakmát megszerettem, hibátlanul számoltam már az első hónapokban is, és nagyon ambiciózus dolgozója lettem a cégnek.
A tanuló idő leteltével kezdő fizetésem 80 pengő volt, a cég évről évre jól fejlődött, én 12 évig voltam ott állásban.
Ez időben már 16 segédje volt a főnökömnek, és két szomszéd
Wienben sokat tanultam, sok újítást hoztam haza azáltal, hogy az ottani szép textil és egyéb kirakatokat, nagy áruházak és nagy cégek kirakatait rendszeresen megtekintettem és a noteszembe a jó formákat lerajzolva, gyarapítottam tudásom tárházát.
53 ⟶ 55 sor:
Wienből hazaérkeztem, sikeresen bemutatkoztam a főnökömnél, a fizetésemet 160 pengőre emelték és ezenkívül minden hét csütörtökén szabadnapot kaptam. El tudtam vállalni a Philips gyárnak az itteni rádiós cégeinél havonta 5-6 kirakat rendezését. Ezért 120 pengőt kaptam. Ezen kívül még elvállaltam a szegedi Tabár textilcég kirakatait, havi 80 pengőért.
=== Berlin - kirakatrendezés ===
A következő évben újabb tanfolyamra mentem, Berlinbe. Ott sikerült megszerezni az ottani Schüle Reimann iparművészeti nagyvonalú iskola címét, ahol kirakatrendező iskola is volt. Akkor Berlinben, Európa e nagy gyönyörű Világvárosában, az első helyen állt a kirakat, kultúra, így ebben az iskolában voltak, német, svéd, dán, holland, olasz, cseh tanulók valamint én és egy budapesti lány, magyarok is ott tanultunk. Előadás minden nap. Délelőtt plakát terv, kirakat terv kivitel, kirakat architektúra, belsődekorációk, stb. Délután a schönebergi városháza felső emeletén voltak a gyakorló kirakatok, ott nagyüzemben ment a tanulás.
72 ⟶ 75 sor:
Erre a főnököm elköszönt tőlem, és ajánlatot nem tett.
=== Önállósodás ===
Üzletemet 1936. III. 2-án nyitottam meg. Szép színes kirakatokat rendeztem magamnak, az üzlet bevált, jól vezettem azt, Sándor bátyám 5 évig volt nálam, addig amíg Nagyváradon ő is megnyitotta az üzletét a főutcán. Én az üzletemet összesen 13 évig vezettem. Én sem vagyok kivétel: államosították az épített emeletes házamat a Kossuth L. sgt-on, amelyben 3 lakás és 2 üzlethelyiség volt. Ezen kívül a Lenin körúton vett fél házrész is beleesett az államosításba. (Tisza L. krt. 57. sz.)
81 ⟶ 86 sor:
1947. évben nősültem, 3 gyermekünk van, feleségem Dobai Ilona tanítónő. Gyermekeink: Béla, szül. 1947; Katalin, szül. 1949; István, szül. 1952. évben. Béla fiam építészmérnök, Monor-on laknak. 11 éves leányuk és 2 éves fiuk van. Katalin a színház balett-táncosa és balettmestere. Győrben lakik férjével és 2 leány gyermekével. Krisztina elsős gimnazista, Zsófia ötödikes. Férje Csala Benedek a Győri Kisfaludi Színház zeneigazgató karmestere.
=== Katonai szolgálataim ===
23 éves voltam, amikor az akkori rezsim a mi korosztályunkon kezdte a katonai kiképzést, mert a trianoni békeszerződésben csak kis létszámú haderőt engedélyeztek.
92 ⟶ 97 sor:
Ekkor a törzsőrmesternek jelentettem, hogy mi nem maradunk, utazunk vissza. Ő maradt.
=== Légiriadó Leipzigben ===
Másnap reggel elindultunk mi öten az omhalti(?) pályaudvarra. Reggel ½8-kor indultunk és a sok átszállással du. 6-ra értünk oda, ez békében 20-30 perc. A papírjainkat lepecsételtettük a pénztárnál és fölkapaszkodtunk egy lassan cammogó vonatra, amely Leipzig felé ment. Útközben sok Sziléziából menekült szállt föl, asszonyok kisgyerekeikkel, tömve volt a vonat. Mi, kérésükre 8 kisgyereket a kupénkban lefektettünk. Nagyon szomorú helyzet volt. Éjjel ½ 2 órakor nagy fényesség keletkezett Leipzig külső szélében, leállt a vonat. 4 drb. úgynevezett Csörcsil karácsonyfa világította be a környéket, mintha a nap sütött volna. Nagy riadalom a vonaton, mindenki lemenekült onnan, sokan, mi is az ablakon keresztül egymást lesegítettük. Mindenki rohant és menekült. Én mondtam a barátaimnak, ha vége lesz a riadónak és a vonat ép marad, ott találkozunk. Egyik barátom velem szaladt le a töltésről. Egy vastag fa tövében egy órán át körbe szaladgáltunk, mert a légvédelmi tüzérség 24 ágyúja lőtt és a repeszdarabok fütyültek és becsapódtak a fa törzsébe is. A liberátorok 8 km magasan 120-as kötelékekben jöttek, és a környékben lévő gyárnegyedet bombázták. Mi kb. 400 méternyire egy földszintes házat láttunk, ott valaki kinyitott egy ajtót, szökellve oda mentünk és az ottani pincébe sikerült bejutni. Tele volt anyákkal, kisgyerekekkel is. Egy tankgyár, egy olajgyár és az AEG-gyár lett lebombázva.
| |||