„Az elvarázsolt hegygerinc/Az Erdő Szelleme” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
KeFe (vitalap | szerkesztései) aNincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
3. sor:
<h2 style="padding:3px; background:#247D24; color:#D0FFC8; text-align:center; font-weight:bold; font-size:160%; margin-bottom:5px;margin-top:0;margin-left:-5px;margin-right:-4px;">3. Az Erdő Szelleme </h2>
=== <big> Csodálatos találkozás </big> ===
Damjanek, annak ellenére, hogy már néhány hete folyton csak bizonygatni akarta az apja előtt, hogy mennyire másként látja már az élet dolgait, a papa még sem mutatkozott elég toleránsnak az ő életfilozófiájával kapcsolatosan. Amíg ő a szellemet, mint egy bizonyos belső erőt akart kiemelni, az apja szokás szerint csak kimondottan a racionális érveket és az intellektust tartotta egyetlen erőforrásnak és épp úgy mint régebb ez által hatni is akart rá. A tovább tanulási lehetőségek felé akarta irányítani a fiát, mert szerinte csak egy bizonyos szintű főiskola elvégzése után lehet igazán jó megélhetést biztosítani.
37. sor:
=== <big> Újból együtt </big> ===
Már aznap este odahaza mindketten határozottan bejelentették, életsorsuk rövid időn belőli változtatását. Damjanek apja hallani sem akart a dologról. Azt mondta, hogy "Nem így tervezte a fia életét!" Aztán Damjanek erre azt találta mondani, hogy mivel az ő életéről van szó, hát akkor azt ne próbálja még az apja se "megtervezni"! E szavakat az apja hálátlanságnak minősítette de a fiú nem tágított, minden szavát nagyon jól meggondolva beszélt, nem akar szembeszállni az apjával, de nagy volt az elhatározása. Jankát méltó társnak érezte és valóságos kihívást érzett abban, hogy akaratát ― közös akaratukat ― maradéktalanul véghez is vigye. Aztán szóra szó és újból ki ásták a csatabárdot. A továbbiakban aztán a papa azt jelentette ki, hogy ettől az időponttól fogva teljesen hivatalosan minden családi minősítést és jogot meg von a fiától. És aztán néhány hét elteltével bebizonyosodott, hogy "állta is a szavát". Semmi lelkifurdalást nem érzett, hiszen a fia "saját akaratával döntött efelől."
119. sor:
=== <big> Kunyhó a Komondor Pusztáján </big> ===
A ház, amelyet felépítettek oda a Komondor Pusztájára, nagyobb volt ugyan, mint a Sári kunyhója, de azért mégsem lehetett volna egy kimondott összkomfortnak nevezni. Két kis szobája volt és padlása, a szükséges megélhetési feltételeknek eleget téve szépen és gondosan el volt rendezve. Belől rendesen malterral le volt vakolva és ki meszelve. Kályha is volt, ágy, asztal, szekrény, minden létszükségleti kellék meg volt, csak a villanyáram hiánya okozott eleinte egy kis gondot, amely folytán néha olyan gondolatokkal küszködtek, amelyekben az a kérdés is felmerült, hogy közös álmuk megvalósítása folytán nem-e a szándékos visszafelé való fejlődés útjára léptek. (?)
―
240. sor:
=== <big> Az igazi Mester </big> ===
Akkortájt kezdtek szállingózni a fákról a levelek. Közeledett az Ősz és mintha azt hirdette volna, hogy sorsszerűen nemsokára bekövetkezik majd valami. Valami, ami véget ér. Egy halandó emberi élet pályafutása, amelynek lejárt az ideje. Az Onga felőli északi szél időnként végig borzolta a fák megfakult lombjait, a levegő is hűvösebbé vált és a kis Deát jobban fel kellett öltöztetni. Sári már nem beszélgetett, belsőleg már fel volt készülve az utolsó útjára. Már belülről búcsút vett a Komondor Pusztájától, a Kormos Tetőtől, az Ongától, a fáktól, az erdőtől, az egész tájtól, ahol leélte egyszerű életét. Ahol annyiszor szembe nézett a Természet ölén való élet kemény megpróbáltatásaival és számos kegyetlen pillanat megélése során mégis ráérzett arra, hogy bizony sehol sincs szebb, szabadabb és boldogabb élet, mint az Erdő Szellemének simogatásként ható folytonos útmutatásában itt ezen az elvarázsolt hegygerincen.
264. sor:
=== <big> Magukra-hagyottan </big> ===
Az élet folyamata azonban rá kényszeríttette őket, hogy napi terheiket újból felvéve tovább folytassák felvállalt teendőjüket. A Janka számára a mindennél fontosabb anyaság felvállalása, Damjanek számára pedig a család megélhetését biztosító feltételek voltak. Az egyre hosszabbá nyúló estéken viszont jutott idő visszagondolni mindazokra a meghitt pillanatokra is amelyeket Sárival közösen éltek meg, amikor keményen kivették a részüket a fenti élet megpróbáltatásokból, vagy amikor esténként el-el beszélgettek vagy viccelődtek és tudtak örvendeni egymást értékelni és szeretni. Olykor Sári "megtanította" őket, arra, hogy hogyan kell "hallgatni" az erdő lélegzését, hogyan kell kommunikálni a fák esti suttogásaival, milyen üzenetet hordoz az Onga felőli Északi szél, és milyent a Déli… Milyen információkat hordoz a patakok vízének csobogása, a madarak éneklése, a szarvasok bőgése, medvék üvöltése, az apró erdei állatkák éjjeli halk maszkatolásai… Mindezeket oly nagy szeretettel hallgatták és olyan boldogoknak érezték magukat, hogy el sem tudták képzelni, hogy még az ilyen csodálatosan harmonikus pillanatok is egyszer majd véget érhetnek. És ezekre a felejthetetlen szép estékre visszaemlékezve, bizony egyikük sem tudta megállani, hogy ne csorduljon ki a könny a szemükből.
272. sor:
Miután mindezeket közösen is megbeszélték, úgy döntöttek, hogy mivel élelem felől kellőképpen bebiztosították magukat a télire, Damjanek nem fog lejárni dolgozni. Csak azért imádkoztak szüntelen, hogy a kislány épp le ne betegedjen. Időnként a hóban való nyomok szerint tájékozódva még csapdákat állított fel és nagy ritkán még friss hússal is megpótolhatták a napi élelemadagjukat. A nap minden órája jól beosztott tevékenységekben zajlott. Ez mindamellett, hogy meglehetősen nehéz volt, egy idő után eléggé fásulttá és megszokottá is vált, de épp ez volt ami valamiképp megvédte őket az unatkozástól. Mert unatkozni, egyáltalán nem unatkoztak.
Teltek, múltak a napok, hónapok és a civilizációban csaknem évszázadokat lépve visszafelé sikerűt átvészelniük ezt a telet is és bár nagyon érezték a Sári hiányát, azért mégis volt némi örömben is részük. A hidegben való jövés-menés, a megszokott munka után jól esett a pihenés és ez alatt a
A Sári "örökösök"- re vonatkozó említését illetően nem nagyon voltak tisztában azzal, hogy tulajdonképpen miről is van szó. Azt tudták és már kezdetkor meg is érezték, hogy mennyire közös a belső indíttatásuk, az erdő, a természet iránti magas fokú vonzódásuk, de hogy Sárinak miféle örökösei lennének ők ketten. (?) Mit lehet örökölni még lelki szinten is egy olyan egyszerű öregasszonytól amilyen Sári volt…? Erre sehogy sem tudtak választ adni. Viszont a falubeli embereknek ezt sikerült megfejteniük
Attól eltekintve, hogy sikerűt túltenniük magukat a tél nehézségein, ez még sem nyújtott kellő önbizalmat nekik. Titokban gyanakodni kezdtek, hogy nem-e csakugyan van valami igazság azokban amiket a faluban róluk beszélnek. Nem-e valamiképp túl lőttek a célon? Hisz' az erdőt a folytonosan benne való lakás nélkül is lehet szeretni!! És a jövőbe nézve milyen sors vár Deára…? És rájuk is? Ott elszigetelten…? Sárinak más volt, "mert ő bolond volt"! Vagy ők is azok volnának? Bolondok…? Vagy csak még mindig azok a gyermekek maradtak akik közösen eltervezték, hogy majd együtt fognak élni az erdőben…? Vagy csakugyan valamiféle magasztos célt vállaltak fel az életben, amiről nem is tudnak még…? A lélek vállalta fel ahogyan Sári szokta mondani. Ami a Tudattalanban van és még nem jutott el a tudatos részig, hogy ezt kellőképpen meg is értsék…? "A Belső Utak követése sokszor kimondottan furcsának, vagy nevetségesnek tűnhet a közmegítélés szempontjából." ― hallottak ehhez hasonlókat Sáritól.
287. sor:
=== <big> Fájdalmak </big> ===
Azon a nyáron Damjanek kevés ideje maradt az otthoni teendőkre. Így nagyrészt a ház körüli feladatok végzése inkább Jankára hárultak. Ezzel nem is lett volna még olyan nagy baj, hisz' a nő már eléggé hozzászokott sokféle szükséges dolgok végzéséhez, csak ami kizáróan férfimunka volt, azt bizony a férjétől várta el. A Sári kis kunyhója és az ők házuk közt körül belől úgy harminc méter távolság lehetett és ezen a távon volt egy régi kút, amely már évtizedek óta nem volt használva. Víz is általában csak nagy esőzésekkor volt benne és akkor is csak zavaros és iszapos volt, semmire nem tudták használni. El is határozták, hogy befedik de aztán később úgy döntöttek, hogy betemetik, mert nem láttak semmi hasznot benne és a leánykára is veszélyt jelentett. A terv meg volt, csak épp a kivitelezés késett, mert Damjanek inkább a faluban dolgozott és keveset volt otthon. Janka a biztonság végett ideiglenesen lefödte. De csak ideiglenesen, mert többször felszólította férjét, hogy temesse be.
326. sor:
=== <big> Amikor meghal az Erdő Szelleme </big> ===
A történt események Jankát is és Damjaneket is annyira megdolgozták, hogy egy teljesen más állapotba kerülve, már semmiképp nem kapcsolódtak az együtt megélt "felejthetetlen" emlékeikhez. Sőt! Mindketten teljesen elfordultak a közösen kidolgozott életfelfogásuk elméletétől és még saját maguk előtt is szégyellték, hogy mennyire együgyűen képesek voltak követni egy tanulatlan, buta vénasszonyt, csak azért, mert amikor gyerekkorukban meglátogatták, olyan jól érezték nála magukat. Akkor. És azután ugyanis amikor még nem sikerűt felnőniük, hittek valami csodában, hogy aztán valami "örökséget" kapnak, amitől oly nagyon boldogok lesznek majd… És meg is kapták, csak nem a boldogságot, hanem egy életre szóló lelki marcangolást, amely nap, mint nap minden alkalommal, minden lépésüknél eszükbe juttatta azt, hogy: Igenis! Ők voltak a felelősek kislányuk haláláért!!!
| |||