„Az elvarázsolt hegygerinc/Ahol már nem hallatszik az Erdő Éneke” változatai közötti eltérés

 

<h2 style="padding:3px; background:#247D24; color:#D0FFC8; text-align:center; font-weight:bold; font-size:160%; margin-bottom:5px;margin-top:0;margin-left:-5px;margin-right:-4px;">4. Ahol már nem hallatszik az Erdő Éneke </h2>

 

 

 

Szép nyári nap volt, délelőtt 10 óra lehetett, az Onga nyugati oldalán a hajtók már elvégezték a dolgukat, a vadászok szervezetten álltak a lesen és környékén. Már jó félórája, hogy a lármázás abbamaradt, de senki nem mozdult. Szigorúan előírt szabályokat kellett kövessenek. A vezetőt terhelte a felelősség, ha netalán valami baleset történik. Az pedig nem a felelősség terhe miatt nem adott jelt a helyváltoztatásra, hanem az ösztöneire hallgatva tovább várt. Egyesek kissé türelmetlenkedni kezdtek, de a helyzet annyira feszült volt, hogy nem bonyolították az elégedetlenségük kimutatásával.

 

 

 

Janka olyan utasítást kapott a főnökétől, hogy a "műszak" egész reggelig tart. Nem is volt feltűnő, hisz' nemegyszer volt még ilyenben része. Mint ahogyan a pincéreknek a vendéglőben asztalonként meg volt a felszolgálási területük, ennél a ―durvábban kifejezve ― dorbézolásnál a felszolgáló nőknek külön meg volt a szállodai szoba amelyhez kellett igazodniuk. Mivel Janka nem szállodai alkalmazottként vett részt ebben a "buliban", nem volt elég jártas a szolgáltatásokat illetően. Mindössze annyit tudott, hogy éjjel két óra van, de ennek ellenére a földszinti négyes szobába egy üveg pezsgővel és két pohárral kell megjelennie. A négyes szoba az ő felszolgálási területe, hát gyakorlott mozdulatokkal tett eleget a felszólításnak.

 

 

 

Damjanek a kimondottan zord körülmények közt zajló felpörgetett életében sokakkal találkozott, akik az ilyen életformának köszönhetően nagyrészt holt vágányra futtatták az életüket. Viszont ő egyáltalán nem tartozott azok közé az emberek közé, akik képesek a más kárán tanulni. Sőt! Még a saját kárán is csak elgondolkozni is nagyon későre kezdett. Viszont, amikor erre sor került és valamiképp olyan elhatározásra jutott, hogy valamit változtat az életén, mindig akkor került sor belekeverednie újabb és újabb nehézségekbe. Már elege lett a sok hányódásból, rendszertelenségből és a nagy pénzekre menő utcai harcokból is szeretett volna már kimaradni, mert minden komolyabb összecsapás után elég jelentős összegeket költött kórházi kezelésekre. Mégpedig különféle hazudozások árán. Öt év leforgása alatt sikerült annyi összeget megállítania, hogy egy szerény lakhelyet tudott vásárolni magának a város szélén. "Munkahely" szempontjából sem volt hiány, mivel időközben sikerűt oktatóként működnie az egyik karate iskolánál és még ezenkívül besegített egy kick-box klubnak is. (Ahonnan több volt a jövedelem, mint a karate iskolánál) És épp, amikor véglegesíteni akarta ezt az életmódot, akkor kopogtatott nála is az Ördög az ablakon.

 

 

Amint Janka újból felvette a hétköznapok terheit, a dolgok ― a hivatását illetően ― csakugyan nem változtak. Annyiból csak, hogy főnöke egész másképp nézett rá és környezete némi irigységgel vette tudomásul, hogy néha a nagyfőnökkel milyen közvetlen "barátias" hangnemben beszélgetnek. Ugyanis az igazgató nem az a típus volt, aki egyik percben poharazik az alárendeltekkel és a másikban csakúgy átnéz fölöttük. Legalábbis a Janka esetében ez nem állt fenn. A vendéglátó ipart szolgáló közösség ― beleértve a vendéglő és a szálloda alkalmazottjait is ― minden alkalmakkor tájékozott volt, hogy milyen megnyilvánulásokon mi és hogyan zajlott le. Még akit nem érdekelt, egy idő után az is tisztában volt olyan eseményekkel, hogy ki - kiről árulkodott, kinek, ki - kit vert át és miért, ki - kivel került intim kapcsolatba és hogyan… És mindezekről az eseményekről való megítélések bizony nem mindig fedték a valóságot, mert voltak akik túlzásokba estek. Mivel Jankáról már régebbről összeállt egy általános vélemény, hát a vadászat ideje alatti felszolgáló lány kénti "kötelesség teljesítéséről" is beindult a pletyka. A közvélemény megítélése olyankor még fokozódott, amikor az igazgató néha barátságosabban szólt hozzá és időnként apró dolgokban még kollaborált is vele.

 

 

 

Egy alkalommal, négyesben egészen az Onga lábáig sétáltak ki ahol már a Boszorkány Sziklájától lenézve Kelet felé a nagy sziklák meredeztek a szédítő mélységbe a Túr-Turi patakára. Noémi a sziklának az egyik repedésében olyan ritka fajta szalmavirágokat fedezett fel, amelyek még nem voltak a virágokból összeállított ornamentumában. Jóformán még meg sem említette és Dragó már lendült is és semmi félelem nélkül mászott volna a szikla párkányra a mélység fölé és semmi nehézség nélkül le is szedte volna az édesanyjának azokat a virágokat, de mivel szemerkélt az eső és csúszós volt a hely, apja megállította.