„Az elvarázsolt hegygerinc/Élet az erdőben” változatai közötti eltérés

Kolozsi Ágostonnak hívták, úgy 55 éves lehetett és tulajdonképpen nem volt egyedül. Egy kislány is vele volt. Azt mondják, hogy már a rendszerváltás után történt, amikor a felesége és a lánya egy autóbalesetben meghaltak. A kislány ― az unokája ― csodálatos módon sérülés nélkül túlélte a meglehetősen durva balesetet és körülbelül öt éves lehetett, amikor a bazárba az öreg mellé került. Mindez a tragédia meglehetősen Jarabótól nagyon távol eshetett meg, mivel az ottaniak közül is csak néhányan voltak tájékozottak a történtek felől. Jarabón egyre jobban virágzott a turizmus, ennek sokan örvendtek is és az élet zajlott tovább. A "Bazáros"-ról mindössze annyit tudott mindenki, hogy már rég itt van és folyton egy különösen furcsa kislány van vele, aki kimondottan ügyesen tudja helyettesíteni az öreget, amikor beszerzési úton van. Egy fa barakkot építettek maguknak, amelyben van a "bazár" ― mert így hívják a helybéliek ― és egyben a lakrészük is. Aztán az külön kérdés, ― amellyel sokan, már csak kíváncsiságból is foglalkoznak ― hogy vajon miként érheti meg az öregnek, hogy télen-nyáron ott kucorognak azzal a gyerekkel abban a kis kócerájban és a leánykát azonnal iskolába kéne íratni, de soha nem járatta semmilyen közösségbe, óvodába…(?) És ez meglehetősen nagy probléma volt, de csak kimondottan azok számára, akiknek abszolút semmi közük sem volt az egészhez. Ugyanis a leányka eltekintve attól, hogy sosem járt óvodába, a közösségi élettel mégsem voltak neki különösebb problémái. Sokkal ügyesebb és okosabb volt a vele korabelieknél. Sokan hallották nemegyszer, amint a Túr-Turi patakában fürödözve milyen gyönyörűen énekel. Amint a legendában a szirének éneke képes elvarázsolni az arra járókat, hát a lányka hangját hallva is, aki csak egyszer hallotta, bizony valamelyest elvarázsolódott. Kivarázsolódott a hétköznapok terhes forgatagából és egy olyan világgal ismerkedett meg hirtelen, amely tudatosította mindazt benne, hogy íme ez is egy valóság! Ez a csodálatos ének, amely egy ugyancsak csodálatos (más)világot teremt maga körül! Ez a kimondhatatlan öröm, amelyet ennek a dallamnak hallására érez! Hogy létezik egy másik világ is, amelynek csodálatossága megéri újult erővel felvenni a hétköznapi világ terheit!

Különös kislány volt, még a neve is nagyon különös volt. Görög eredetű, a Margarétából adódó GRÉTA. Jelentése: Gyöngy. És gyöngyként, lélekben tiszta igazgyöngyként érintett mindenkit aki a szépséget és harmóniát értékelni volt képes. Nem kimondottan a külső szépsége által, mert nem volt az a kimondottan Vénuszi szépség. Viszont csúnya sem volt egyáltalán, hanem inkább olyan különlegesség volt a tekintetében, az egész lényében, megjelenésében, ami egyben felkeltett minden iránta való érdeklődést. Viszont mindezek ellenére a Jarabóiak eltekintve, hogy néha még olyan éneklést is hallhattak, amely különleges hangzása belsőleg is meg érinthette őket, mégis mintha nem tudtak mit kezdeni ezzel a különleges érintéssel. Annyira közönségesek voltak, hogy a szépet és harmóniát csak kimondottan a közéletre leszűkült szférákban keresték. Abban a tudatban, hogy csakis a társadalmi értékeknek számított javaik szerint élvezhetnek némi örömet az életben.

Azon a nyáron amikor Dragó hazakerült a javítóintézetből, a Karakó és Jarabó közti hegygerinc erdejében nagyon elszaporodtak a medvék. Az emberek úgy Karakón, mit Jarabón, mind félelmet keltően beszéltek medvékkel kapcsolatos megtörtént ― és meg nem történt ― esetekről. A gyávábbak közül sokan még nappal sem mertek kimenni az erdőbe a medvéktől való félelmükben. A Medve viszont annyira védett állattá vált, hogy semmiképpen nem szabadott vadászni. Függetlenül attól, hogy mennyi kárt tettek ― és nem beszélve azokról az esetekről, amikor sokak nyomorékká váltak medvetámadásokból kifolyólag. Az ilyesmiket mindig "hivatalos formákban" úgy intézték, hogy az emberek voltak a felelősek saját sérüléseikért. Ennyire sokat ért a medve akkor az államnak.

Dragó 16 éves volt. Igaz, hogy már kiskorában sem lehetett kimondottan "gyermeki léleknek" nevezni, de az utóbbi időben annyi sok mindenen ment keresztül, hogy a sorscsapásoknak minősült események hatására lélekben csaknem teljesen felnőtté vált. Apja arra számított, hogy az intézetbeli élet csak adott valamilyen formát a viselkedését illetően. És nem is tévedett. Csak számításai nem épp a megfelelő irány felé váltak be. Dragó, mint mindig, nem sokat törődött senkivel. Csendes volt, ha békén hagyták, sok vizet nem zavart. Viszont volt egy kimondhatatlanul nagy szabadság igénye és "békékén hagyni őt", az azt jelentette, hogy engedni, hogy menjen. Hogy merre, azt mindig ő határozta meg és soha nem közölte senkivel. És függetlenül az apja akaratától ― a Hajniét, még csak említeni is humorosan hangzana ― Napokra, sőt néha hetekre eltűnt.