:::::::;''Odakint a réten, mind kinyílt a rózsa,''
:::::::;''Arra járt egy kislány, piros mint a rózsa.''
:::::::;''Öröm a szívében,m mosoly a szemében,''
:::::::;''Meglátott egy rózsát az út közepében.''
:::::::;''Nézte, nézegette, aztán fel is vette.''
322. sor:
― Képzeld el, hogy egy fa vagy. A földFöld gyermekeként itt születtél az erdőben, ezen a csodás helyen. Mélyre leágazó gyökereidnek kegyes tartást biztosít az Anyaföld… És ezért hálatelt szívvel nagyon boldog is vagy… Hiszen minden reggel az éltető Fényt árasztván téged köszöntenek a felkelő Nap sugarai, megsimogatja lombjaidat a szél… Aztán eső formájában aláhulló Égi Áldás áraszt el, amelyet leveleiden, ágaidon keresztül megízlelhetsz, majd gyökereiden keresztül az anyaföld kebléből veszel magadhoz táplálékul… És élsz… Itt ezen a csodás helyen… A levegőn keresztül messzi fenséges helyekben gyönyörködhetsz nap, mint nap… És valahol érzed, hogy egymagadban mégsem vagy képes feldolgozni mindezt az áldást amit az Égiektől kaptál… Érzed, hogy az élet mindezen örömeit szeretnéd megosztani valakivel. Egy olyan valakivel, akire már nagyon régóta vágysz… És akit nagyon szeretsz… Fa vagy, de lelked van! Élő fa, élő lélekkel! És társra vágysz! … És az a sok-sok fa itt az erdőben mind-mind társra vágynak. Vágyódnak, hogy örömüket megoszthassák… Hogy szerethessenek… és, hogy viszont szeressék őket!
