Az elvarázsolt hegygerinc/Az Erdő Szellemének hívása/Az Erdő Csendje Panzió

Az elvarázsolt hegygerinc‎‎ Az Erdő Szellemének hívása/Az Erdő Csendje Panzió A panzió létrehozásával kapcsolatos terveik nem voltak annyira "fellegekben járóak". Úgy döntöttek, hogy csak kimondottan a megélhetésük céljához szükséges körülményeket teremtenek meg. A tervek szerint a "nagy" hosszú épületre emeletet húznak és ott lesznek berendezve a szobák. A két kisebb épület közé, pedig egy vendéglő részt terveztek. Az egyik épület a konyha, a másik pedig ideiglenes lakóhelyként szolgál. Aztán idővel a "szálloda" részében a földszintre majd be fognak rendezni maguk számára egy hálószobát. Aztán az udvar és környéke egy külön más kategóriába tartozott és az is kissé távlati maradt. Mindkettőjük lelki beállítottságához passzolva a panziónak Az Erdő Csendje nevet adták. Mesteremberek kopácsolása, szerszámgépek zakatolása verte fel a csendet csaknem egész nyáron. Amikor már annyira készen álltak el kezdődtek a hivatalos intézkedések is. Habár Domi azt a tanácsot adta, nekik, hogy indulásként kezdjenek csak hozzá "feketén". ― Egyelőre ide még nem jönnek ellenőrizni, hisz' azt sem tudják, hogy egyáltalán léteztek. És kezdetnek óriási nagy előny az, hogy nem kell még adózni. ― Ezt én is nagyon jól tudom és gondoltam is rá, csak vártam, hogy te "javasold" ― mondta Janka hamiskásan mosolyogva ― Nahát már csaknem tartottál tőlem…? ― kérdezte nagy csodálkozást színlelve Lénárd, de látszott rajta, hogy azért jól esett neki, hogy valamiképp az "engedélyére" vártak. ― Annyian mesterkednek még és be is tudnék "fúrni alájuk", de hagyom élni őket, pedig sokan nem érdemlenék meg. Az "első vendégeik" még akkor megjelentek, amikor még "feketén" sem voltak felkészülve a fogadtatásra. Viszont nagyjából azért számítottak a látogatásra, de egész más értelemben. Ugyanis Damjaneknek a Kis csapatból a "szeretett tanítványok" orientálódtak mesterük új otthona felől és egy szép őszi napon meg is látogatták. A viszontlátás öröme mindegyikük lelkében felkavarta az érzelmeket de azért tudatosan próbáltak elfogadni a sorsuk akaratát. A gyerekek nagyon örvendettek annak, hogy mesterük álma végre megvalósult, haza került abba a környezetbe, amelyről néha olyan nagy szeretettel mesélt nekik, Damjanek pedig szintén örvendett, hogy egészségben és egyetértésben láthatta viszont szeretett "gyerekeit". Mert bármelyikükkel beszélgetett telefonon, mindig "gyerekek"-ként emlegette Jankának őket és folyton azt hangoztatta, hogy mennyire a szívéhez nőttek és hogy megszerette őket. A kis csoport három fiú és két lány "gyerek"-ből állott és már kezdettől Janka is kellőképpen lelkébe fogadta a kedves, tisztelettudó fiatalokat. Kimondott örömmel tapasztalta, hogy milyen csodálatos is amikor a szeretet, az egymás iránti tisztelet és a kimondhatatlan ragaszkodás uralkodik egy olyan közösségben, amelyhez immár ő is szorosan hozzá tartozik. Aztán a beszélgetéseik során eldöntötték, hogy az őszinte szeretet képes legyőzni bármilyen akadályokat és ez esetben a távolság számukra egyáltalán nem szabad akadály jelentsen. A kis csoport két napot vendégeskedett náluk és az alatt az idő alatt összejárták mindazokat a helyeket amelyekről Damjanek néha csodálatos dolgokat mesélt nekik. A Komondor Pusztáján még edzéseket is tartottak, amelyeknek még néző közönsége is akadt, akik nem győzték csodálni az alig húsz éves fiatal gyerekek ügyességét, amit a formagyakorlatok és bizonyos párharcok által mutattak be. Épp javában folyt a harc, amikor az öreg Birti is előkerült valahonnan ― természetesen részegen ― és nagy meglepetésére alig mert közeledni. Előre csak a ház háta mögül figyelőzve "tartotta szemmel" a csoportot. Később, amikor már elő bátorkodott, halk bizalmas szavakkal azt ajánlotta Damjaneknek, hogy azért az effajta "huligánoktól" jobb, ha távol tartja magát! Aztán amikor eljött a mindannyiuk számára nehéz búcsúzkodás ideje, abban a reményben nyugtatgatták egymást, hogy majd jövőre egy tökéletes létszámú edzőtábort szerveznek (és a Komodor Pusztáján fogják az edzéseket tartani, ha Birti bá' nem fogja őket majd "huligánoknak" titulálni). A hideg idő beállta, már nem okozott különös gondot a haladásban, mert már csak bizonyos belső munkálatok maradtak hátra. Kissé vontatottan, de beindult a vendéglátás is. Inkább hétvégeken szállingóztak vendégek és egyelőre csak a vendéglőhöz. Egy napon aztán megköszönték Dominak az ideiglenes munkahely biztosításával kapcsolatos szíves segítséget és mindketten közös erővel neki láttak a maguk részére dolgozni. A "forgalomhoz" viszonyítva tennivalójuk elég bőven akadt. Mindhiába voltak mindketten "szakmabeiek" kezdeti nehézségeik bőven akadtak. Janka ugyanis egy nagy szállodának volt az igazgatónője és egy kis panzió működtetésének beindítása meglehetősen szokatlan volt számára. Damjanekhez már kissé közelebb állottak a kisebb szintű vendéglátással kapcsolatos fortélyok, de azért ő sem volt annyira rutinos a dolgokban. De bíztak saját képességükben – és főképp egymásban – és reménnyel telten lendültek neki a napi teendőknek. Mivel aztán közeledtek az ünnepek is és a téli örömöket kihasználni vágyók is egyre többen jelentkeztek, a házasságuk egyéves évfordulójakor, már megelégedettséggel vették számba munkájuk eredményét. Ismét boldogan ünnepelték a karácsonyt de már nem kimondottan kettesben, mert voltak vendégeik is. A tél beálltával az öreg Birti ismét szünetelt az alkohol fogyasztással. Viszont már Damjanek a tavalyhoz képest sokkal többször kellett kisegítse úgy a favágás, mint az általános önellátás szempontjából. Úgy fizikailag, mint egészségileg nagyon sokat romlott az öreg állapota. Éppen ezért Damjanek elment és felkereste az unokaöccsét és közölte vele, hogy a nagybátyja egyre többet gyengélkedik és Komondor Pusztája már nem számára való lakhely, kivált télnek idején. ― Ő maga választotta azt a helyet magának. Azt mondta, hogy, erdőben született és ott is akar meghalni. ― mentegetőzött a fiatalember. ― De azért csaknem szabadna elhanyagolni egészen azt a szerencsétlen öreget. ― mondta Damjanek ― Meg látom mit tehetek az érdekében! Majd felvétet-tetem az Öregek Otthonába. Azonban az unokaöcs meglehetősen lassan intézkedett a nagybácsi érdekében, mert néhány nap múlva Damjanek a hátán kellett lehozza az öreget és ketten Jankával le mosták az évtizedes koszt róla és aztán be kellett szállítsák a kórházba mert nagyon rossz állapotban volt. Ott viszont kimondottan nagy törődést nem nyilvánítottak az öreggel szemben. Még az orvos is meglehetősen korholta a túlzott alkohol fogyasztáshoz kapcsolódó betegsége miatt. Folyton azt hangoztatta, hogy az ilyen fajta emberek kimondottan saját gyengeségüknek köszönhetik a betegségüket. ― Hogyha valaki nem képes megállni, hogy ne nyúljon a pohár után, akkor utólag már hogyan lehessen segíteni rajta? ― A doktor úr ezt annyira könnyűnek is találja? ― kérdezte Damjanek szerényen. Az orvos meglepődve kapta fel a fejét és kissé keményen mérte végig Damjaneket. ― Az életben semmi sem könnyű! Mindenért meg kell harcolni! És az embernek az egészsége a legfontosabb! ― Tetszett már az életben olyan harcot vívni, amelyben láthatatlan erők erősebbeknek bizonyultak az egyéni akaratnál? A doktor kissé elképedt egy egyszerű embernek ilyen filozofikus kérdésén. Vele akar ez vitatkozni az ilyen kérdéseken…? ― Azt soha nem szabad megengedni, hogy a "láthatatlan erők" fel üljenek az ember feje tetejére. Az alkoholizmus nem az első pohárnál kezdődik! Időnek kell eltelnie amíg valaki alkoholistává válik. És ez alatt az idő alatt kell dönteni! ― Szenvedély ellen tetszett már harcolni? ― A szenvedély ellen nem harcolni kell, hanem nem szabad engedni, hogy kiteljesedjen. ― Nem akarom megsérteni, de megkérdezném: Miért tetszik dohányzani? A doktor kissé felpörcent erre az "arcátlannak" minősített kérdésre, de kényszedetten elmosolyodott ― Hát meglehetősen érdekes téma alakulhatna ki ebből a beszélgetésből, de sajnos várnak a betegek. ― mentette ki magát "szakszerűen" a kérdés alól és azzal ki ment a korteremből. A kórházban Ráduly Birtalan már nem sokáig betegeskedett, mert néhány napon belül a mája felmondta a szolgálatot és meghalt. Damjanek felhívta telefonon az unokaöccsét, de az kitért minden temetkezéssel kapcsolatos intézkedések alól. Szándékosan addig késlekedett, hogy aztán Janka el vette tőle az öreg összes iratait és Damjanekkel ketten járták el az egész kálváriát. Aztán amikor végül is fel akarták számolni a temetkezési költségeket, hát nem volt akiknek. Amikor a fiatalember azzal kezdte igazolni magát, hogy ő efelől az öreggel "nem kötött szerződést", Damjanek jobbnak látta, ha nem vitatkozik tovább vele. Lelke mélyén nyugodt volt. Még olyan "kötelességüknek" is eleget tettek, amely tulajdonképpen valahol a másé volt. Éppen ezért a faluban, ezért a meglehetősen emberséges cselekedetükért a továbbiakban bizony egész más szemekkel néztek rájuk. Viszont a haszonélvező unokaöcsre és feleségére még olyasmiket is ráhordtak, amik nagyon távol álltak a valóságtól. ◄--- Előző lap:Az otthon                 ---► Következő lap:Találkozás