„A zene története/Ókori népek zenéje/Görög zene” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
KeFe (vitalap | szerkesztései)
a A lap tartalmának cseréje erre: {{Azenetörténete-cím}} == Jegyzetek == <references/>
3. sor:
== Jegyzetek ==
<references/>
A görög világban a legnagyobb a zene szerepe az összes többi ókori világ közül, mert itt válik először az általános műveltség részévé. A zene itt alkotóeleme a vallási szertartásoknak, a görög drámák előadásainak és az olimpiai játékoknak. A görög zeneelmélet alapvető fontosságú a későbbi korok szempontjából, ezenkívül foglalkozik a zenének a társadalomban betöltött szerepével és hatásával is. A görögök szerint a zene isteni eredetű (a zene istene: Orfeusz), és nagy erkölcsi hatása van, mely kiterjed az emberi jellemre és viselkedésre is. Az egyik legrégebbi emlék i. sz. előtti 5. századból való. Részlet Pindarosz ódájából:
 
"Lantodon, ó jó Apolló, isteni szép zene szól, / Hallatára ünnepi dísz: Múzsalányok / tánckara várja a hívó szót."
 
Apollón Zeusz főistennek és Létó titanisznak a fia volt, a napfény, a rend és a harmónia istene. Héthúrú lantja a természet rendjét és az ezzel összhangban élő ember belső harmóniáját is szimbolizálja. Apollón a Múzsák vezetője, a művészetek pártfogója, a szépséget alkotó ember ihletője. Egy mítosz szerint, miután "messzire nyilazó Napként" legyőzte Tüphónt, a Delphoi környékét rettegésben tartó sárkánykígyót, megtisztult a Tempé völgyében, és megalapította delphoi jósdáját, ahol többek között két ismert tanács fogadta a keresőt: "Semmit se vigyél túlzásba!" és "Ismerd meg önmagad!". Apollón gyógyító erejéről is híres volt, zenéjével képes volt visszaállítani az elveszett testi-lelki egyensúlyt, amelyből az egészség fakad. Az italáldozatot bemutató görög isten egyik állandó szimbólumával, a héthúrú lanttal a kezében látható a képen, amely eredetileg egy i. e. 5. századból származó ivóserleg belsejét díszítette. A serleg a görögországi Delphoi Múzeumban látható. A görög dalok líra kíséretéről mondjuk a dalszerű költészetet máig "lírai" költészetnek.
 
Szeikilosz sírverse - Időszámításunk előtt 200 körül írták ezt a művet, egy sírkövön olvasható. A kis-ázsiai Trallészből került elő 1883-ban, később megint elveszett. Amikor újra előkerült az 1920-as években, a tulajdonosa vázatartónak használta az emléket, és az alapjáról le volt törve. Ma a Dániai Nemzeti Múzeumban látható. Tudomásunk szerint Szeikilosz írta a felesége, Euterpe számára. A sírkövön a következő szöveg áll a vers előtt: Én egy kép vagyok egy kőben. Seikilos tett ide engem, ahol én örökké leszek, az örökkévaló emlékezet szimbóluma. Zenei jelzéseket is feltűntettek benne. Az egyetlen teljes ókori zenei alkotás. A szöveg jelentése: