„Szakácskönyv/Tartósítás/Sóban” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
KeFe (vitalap | szerkesztései)
KeFe (vitalap | szerkesztései)
19. sor:
Ha kész, keverd hozzájuk a sót, és hagyd így állni egy napig. Moss és fertőtleníts ki annyi üveget, amennyibe elfér a paprikakrém, tegyél mindegyik aljára egy pici tartósítószert, és adagold bele a már kész krémet. Zárd le jól az üvegeket, és mehetnek is a spájzba. Felhasználhatjuk: szendvicsek, gulyáslevesek, pörköltek, pizzák stb. ízesítésére.
Tartósító szer nélkül is elkészíthető, akkor a darálmány minden kilójára 20 dkg sót számítottunk, így jött ki a 16% sótartalom. Felhasználásakor a még sózatlan ételbe rakjuk és csak kóstolás után sózzuk az ételt.
----
== Fokhagyma sóval tartósítva ==
 
Tavasszal amikor már a fokhagyma kezd kihajtani a füzéren, akkor már gerezdekre szedem, pucolom, ledarálom és sóval összekeverem: 1 kg/25 dkg só arányban. Jól zárható kis üvegbe rakom, így sokáig eláll hűtő nélkül is.
Használatkor nem biztos, hogy sót kell még használni, illetve kevesebbet.
Nagyon jó a húsokat bekenni vele, de bármibe és bármire, amit fokhagymásan szeretünk.
----
== Fokhagyma olajban tartósítva ==
Tavasszal amikor már a fokhagyma kezd kihajtani a füzéren, akkor már gerezdekre szedem, pucolom, olajat öntök rá és hűtőszekrényben tartom a felhasználásig.
----