„Heraldikai lexikon/Címer” változatai közötti eltérés

</div>

<!-- A CÍMERDOBOZ VÉGE -->

 

A címerek létrejötte szoros összefüggésben volt a [[lovag]]ság kialakulásával, a lovagi hadviseléssel és a [[lovagi kultúra]] fellendülésével, majd virágkorával. Az 1095-ben, a [[clermonti zsinat]]on meghirdetett első [[keresztes hadjárat]]on [[II. Orbán]] [[pápa]] rendelete szerint a [[keresztesek]] vörös keresztet viseltek jelvényként a ruhájukon. A hadjárat eredményeként megalakultak az első [[egyházi lovagrend]]ek a [[Szentföld]]ön.

 

A csatában a [[páncél]]t viselő lovagoknak szükségük volt valamilyen ismertető jelre, mely alapján meg lehetett őket különböztetni a tömegben. Erre szolgált a [[pajzs]] és a [[sisakdísz]]. Hazatérve sokan tovább viselték a Szentföldön használt jelvényeiket. A címerek elterjedését a lovagi kultúra fejlődése, az egyre gyakoribbá váló [[lovagi torna|lovagi tornák]] mozdították elő, ahol minden résztvevőnek saját címerre volt szüksége, mivel a tornák előtt megtartott [[címerszemle|címerszemlén]] a közönség is megtekinthette a résztvevők egy helyen kiállított címerét (pajzsát és/vagy sisakdíszét). Így fokozatosan egyre jobban terjedtek a címerek, annak igazolásaként is, hogy annak viselője tornaképes, tehát az uralkodó réteghez tartozó ember. A címerhez és a pajzshoz a lovagi kultúrában különféle jelentéstartalmak kapcsolódtak. A tisztességes harc, a fényes páncél és a szeplőtelen pajzs a lovagi becsület szinonímája lett. Lovagnak lenni nagy tisztességet jelentett és idővel nemcsak az egyszerű [[nemes]]ek számítottak lovagnak, hanem a főurak is. A tornaképesség régiségét legjobban a címerekkel lehetett igazolni. Így alakult ki a címerek örökletes használata, ami a címer fogalmának legfontosabb összetevője, amellett, hogy a címer színes jelvény, melyet meghatározott szabályok szerint rajzolnak meg.

 

Az első címernek a [[sakkozott]] pajzsot tartják, melyet sakkozott lótakaróval együtt Waleran de Beaumont (1104-1166), Meulan és Worcester grófja 1136 és 1138 között viselt a pecsétjén. A címert valószínűleg anyja, Isabel de Vermandois révén örökölte a francia Vermandois családtól. Testvére Raoul (†1153), Vermandois grófja 1130-1135 között használt pecsétjén sakkozott zászló látható és 1146-os pecsétjén is sakkozott pajzs fordul elő, melyet Michel Pastoreau nyomán Bertényi Iván közölt ([[Heraldikai lexikon/Rövidítések| Bertényi]], 1993. 14-15.l.). A sakkozott címer a rokoni kapcsolatok útján idővel rendkívüli módon elterjedt Angliában.

 

A címerek másik lehetséges eredete Geoffrey Plantagenet (1113-1151), Anjou és [[Maine]] [[gróf]]jának 12. század közepi, [[Le Mans]]-ban őrzött gyásztáblácskájához köthető, melyen az elhunyt pajzsán ágaskodó [[oroszlán]]ok láthatók és a [[sisak]]ján szintén egy oroszlán helyezkedik el. Geoffrey 1128-as [[Rouen|roueni]] [[lovaggá ütés]]ét és az [[Anjouk]] történetét Jean de Marmoutier, egy cluny szerzetes írta meg 1170 és 1180 között. A lovaggá ütésre egy héttel azelőtt került sor, hogy Geoffrey elvette volna Matildot, I. Henrik angol király leányát. A szertartás során a király egy hat aranyoroszlánnal díszített pajzsot akasztott Gottfried nyakába. Marmoutieri Jean krónikáját azonban sokan megbízhatatlannak tartják és vele a címerek „születésnapját” is kétségbe vonják. A címer valódiságát, azaz örökletes voltát azonban bizonyítja az, hogy ugyanez az oroszlános pajzs látható Gottfried fattyú fiának, William de Longespée, Salisbury grófjának síremlékén is a salisburyi székesegyházban.