Népies nevei: sárog sarkantyúnak, sárga tőcséresnek, pücülőnek, pücőknek, kapucinusvirágnak, sőt, sarkantyúvirágnak is – ez utóbbival nem kis gondot okozva, mert így gyakorta összetévesztik a piros sarkantyúvirággal(Centranthus ruber) és a hegyesszirmú sarkantyúfűvel(Delphinium oxisepalum) – mint láthatjuk, a három faj három nemzetséget képvisel.
Friss leveleivel és virágaival ételeket ízesítenek. Kivonatát erősítőszernek, afrodiziákumnak tartják, emellett hajápolásra használják.
A mag olyan antibiotikumot tartalmaz, amely a bélflóra károsítása nélkül pusztítja el a légzőszervet megtámadó baktériumokat.
A növény minden, föld feletti része ehető. Leveleit pikáns fűszeres ízük miatt salátaadalékként használják.
A virág íze az édes borséra, illetve a retekére emlékeztet; sajtokkal, salátákkal eszik.
Ecetes-sós lében tartósított bimbóinak íze a kapribogyóéhoz hasonlít. Csak nyersen fogyasztható: sütve-főzve vagy szárítva aromája elvész.
Gyógynövény is: főleg mustárolajat (növényi antibiotikumot), illóolajakat, káliumot és olajat tartalmaz. Antibiotikus, vérképző és összehúzó hatású. Leginkább fertőtlenítőként és antibiotikumként használják (magja olyan antibiotikumot tartalmaz, amely a bélflóra károsítása nélkül pusztítja el a légzőszervet megtámadó baktériumokat), de teákba és borogatásokba is teszik. Magjait biokrémbe sajtolják.
Kivonatát egyrészt erősítőszernek, afrodiziákumnak tartják, másrészt hajápolásra használják. Főzetével köhögést, meghűlést, húgyúti betegségeket gyógyítanak.
