„Amikor a fák meghalnak/Védelemnyújtás” változatai közötti eltérés

{{Amikor a fák-cím}}

 

<h2 style="padding:3px; background:#247D24; color:#D0FFC8; text-align:center; font-weight:bold; font-size:160%; margin-bottom:5px;margin-top:0;margin-left:-5px;margin-right:-4px;">11. Védelemnyújtás </h2>

 

Boldi már akkora fiú volt, hogy Szala-Vátra egyedül járt le iskolába. A minden napos utat oda-vissza csaknem minden alkalommal gyalog a rövidítő ösvényen tette meg, és csaknem mindig késett is az órákról. Viszont ha még kissé bajosan is de abban az évben az ötödik osztállyal végzett. Az osztálytársaihoz hasonlítva egyáltalán nem volt lemaradott gyerek, csak kissé szétszórt figyelmű. Ugyanis, neki az esze mindig, szó szerint értelmezve, az ágak hegyén járt. Ott, kinn a végtelen szabadságban, az erdőben, ahol tökéletesen ismert is minden jelentéktelennek látszó kis ösvény és helyet. Napirenden volt mindig, hogy hol milyen gomba található és, melyik oldalban mikor melyik erdei gyümölcs érik. A tanulás épp csak annyiból érdekelte, hogy épp kitudja járni az iskolát, és mivel nagyon szeretett faragni, a fával dolgozni abban reménykedett, hogy majd asztalosként Szala-Váton a gyárban fog dolgozni.