„Amikor a fák meghalnak/Amikor a fák meghalnak/A tölgy/Egy kifejezetten” változatai közötti eltérés

{{Amikor a fák-cím}}

<h2 style="padding:3px; background:#247D24; color:#D0FFC8; text-align:center; font-weight:bold; font-size:160%; margin-bottom:5px;margin-top:0;margin-left:-5px;margin-right:-4px;">59/3/1. Egy kifejezetten magasztos dologra való emlékezés</h2>

Aztán az után a gyötrelmes éjszaka után is végre megvirradt. … A homályos, párás levegőben az álmatlanságtól fáradt szemeit a hegyről lefelé vezető kis ösvényre szegezte és amikor végre az Anna alakja megjelent a fák között, csaknem fiatalos mozdulattal pattant fel ültéből. Nézte, egyre csak nézte, amint egyenes tartásával és kimért lépteivel feléje tart, majd amikor már közelebb ért teljesen bebizonyosodott előtte, hogy a szokásosnál felfokozottabb aggódásai egyáltalán nem voltak alaptalanok. Anna ugyanis nem szokott sírni. Viszont mégis, akkor, azon a hűvös hajnalon érzéseit szabadjára engedvén hullottak a könnyei.

A múltat sem nagyon szokta feleleveníteni, nem szokott sokat nosztalgiázni, de akkor a feltett kérdésével Artúrt mégis egy gyönyörűséges múltbeli pillanatba rántotta vissza.