|
A káptalanátirata papírral befedett fehér méhviasz pecséttel volt ellátva és egyszerű papírból füzet formában fekete és aranyszínű selyemfonalakkal összefűzve. Mindezt beleírtuk a konvent hiteles jegyzőkönyvébe is és átiratot adtunk ki róla. Kiadva 1770 Szentháromság ünnepe utáni 24. vasárnap utáni kedden (nov. 20.)
Ez az oldal a [[címerhatározó]] kulcsának részeként a ''' Eperjessy''' család címerével foglakozik
== Leszármazás ==
Eperjessy László néhai József testvére is bejött Dobok vármegyébe itt nősült meg elvette felségül Sárosberkeszi Mósa Antóniát ás született egy lányuk Valéria. Már Valéria is férjhez ment Sombory Zsomborthoz.
Eperjessy József néhai ősapám fia Eperjessy János Désre járt iskolában a másik fia Eperjessy Károly Kolozsvárra, még nem tudom, ha befejezik a liceumot mit szeretnénk csinálni. Ahogy teltek az évek kiderült, hogy Károly és János is szolgabíró akarnak lenni, ezért Jánosnak is el kellett menni Kolozsvárra és be kellet fejezni az szolgabírói iskolát. Az iskola befejezésével mind a ketten Szolgabírók lettek. Mikor már dolgoztak meg szerettek volna házasodni. Eperjessy Károly messziről hozott magának felséget. Egyszer Marosvásárhelyt hivatalos ügyben és ott ismerkedett Eperjessy Károly egy lánnyal szőkefalvi Szentmiklósy Terézzel megszerették egymást és feleségül vette. Eperjessy Károly és szőkefalvi Szentmiklósy Teréz házasságából és születetett egy lányuk Eperjessy Rozália 1812-ben.
Történt egyszer, hogy az urak vadászni mentek az Eperjessy Károly közeli erdejébe. Ott volt az erdélyi arisztokrácia egy része. Az erdő tulajdonosa Károly fiam volt. Ott voltak gróf Wassék, gróf Béldi család. Egy tisztáson találkoztak. Az erdőben volt őz, vaddisznó és sok róka. Károly volt a főszervező. Elindult a vadászat egy idő után Károly az erdőben furcsa mozgásokat hallott mintha nem állatok mozgása lenne. Közbe a közelébe halk emberi hangokat és zörejt észlelt. Kik ezek az emberek, talán fát lopnak gondolta magába. a közelbe volt Wass Samu intet neki, hogy jöjjön közelebb előre haladtak az erdőbe a hangok irányában. Egyszer egy tisztásra értek. Valóban emberek voltak hárman egy kis kajiba előtt álltak és valamin vitatkoztak. Károly hangosan rájuk szolt. Kik vagytok, és mit csináltok az erdőmben, közben a vadászpuskát feléjük szegezte. Az egyik férfinál pisztoly volt, amit előrántott.
- Azt kiabálta, hogy Eperjessy úr, ha nem hagy békésen elmenni lelövöm. Közben a zajra megjelentek a többi vadász barátaim a puskájukkal a kezükben és ők is rászegezték az ismeretlen emberekre. Erre ők futásnak eredtek mind valami riasztott vad. Na, látod Károly hogy megijedtek. Ezek ismernek engem és én is talán ráismerte Ilie Serbanra, akit egy éve keresik az embereim gyilkosságért. Most alkalmam lett volna elkapni és zárkába küldeni. Hallódtam én is erről az ügyről mondta Wass Samu, aki abban az időben Szolnok Doboka vármegye alispánja volt. Hát ilyen vadászt volt ez szerencsére Béldi Dénes lőtt egy rókát. A vadászat után lementünk Fodorházára a kúriába, mert nagyon éhesek voltunk. azután jött a bor saját bora volt Károlynak és beszélgettünk. gróf Wass Samu megkérdezte, hogy tudtával van egy lányom, de nem látta soha. Jön mindjárt ő szokta felügyelni a konyhát. Egyszer csak megjelent egy piros, hosszú ruhában gyönyörű és csinos fehér bőrű kék szemű a haja derékig ért. Mikor meglátta gróf Wass Sámuel csak ámult és bámult le sem vette a szemét róla. Kezet, csókot neki és csak bámulta mindvégig és csak csevegtek és csevegtek órákon keresztül. Elmondta Sámuel, hogy hamarosan lesz egy bál a czegei kastélyba és szívesen látja szüleit és őt. Miután elmentek a vendégek Róza megkérdezte az apjától, hogy ki az a Sámuel és mivel foglalkozik.
- Károly az apja elmesélte, hogy most Dobokai főbíró, országgyűlési képviselő 1848-ban és 1879-ben, Kalifornia is lakott. A Magyar Tudományos Akadémia tagja, Wass Imre gróf, Közép-Szolnok főispáni helytartójának és báró Jósika Rozáliának fia, nyolc évig volt a kolozsvári liceumnak tagja már az iskolában a magyar és román nyelven kívül jól tudott latinul, franciául és németül. Erre Róza kiment a kertben sétálni és virágot szedett, majd felment a szobájába. Egyszer a posta levelet hozott Károly kibontotta és egy szép díszes meghívót vett ki belőle. A Wass családtól jött és ez ált bene hogy: Tiszteletes Eperjessy Károly úr és az egész családja hivatalos a czegei nagy kastélyban e hét szombatján tartandó bálra. Róza majd kiugrott a bőréből, de Károly és Teréz is örült a nagy megtiszteltetésnek. Az anyja meg a Róza rögtön félrevonultak, hogy megtárgyalják milyen ruhát és ékszereket vegyenek fel, én meg elővettem egy kancsó bort és leültem és gondolkoztam. Mi történik, ha Samu el akarja venni feleségül a lányomat mégis egy gróf Wass Sámuelről, van szó művelt és gazdag, nagy beosztásban van a Magyar Akadémia tagja és főispán. Károly elgondolkodott, hogy mi lesz, ha Wass Samu megkéri a lánya kezét. Mégis csak egy elő kellő és gazdag család.
- De hát én sem vagyok egy földönfutó kis nemes vagyonom is van. Most vettem egy birtokot és egy kúriát Magyaregregyen, az lehetne Róza hozománya, még van nyolcszáz hold földem. Közben az asszony és lányom közölte velem, hogy nincs egy rendes báli ruhájuk így hát holnap utaznak Désre ruhát venni vagy csináltatni. Van Désen egy úri szabó tőle vásárolnak vagy csináltatnak a gazdag hölgyek ruhákat. Közben eljött a szombat, befogattam a nagyobbik hintóba, a négy lovasba és elindultunk Czegére. Mikor odaértünk már elég sok hintó ált az udvaron, ahogy szokás az újonnan érkezett vendégeket a bejáratnál, bemutatták őket szokás szerint Károlyfehérvári Eperjessy család, erre mindenki bólintott. Fényűző bálterem volt. Ott volt Erdély arisztokráciájának a java, gróf Béldi György és családja, báró Bánffy Richard és családja, gróf Horváth-Tholdy György és családja, báró Josika család. Ezek, mint rokonok voltak, de voltak barátok és más meghívott is. Ott volt a francia származású báró Puteani Sándor is, akiről közismert volt, hogy szerényen és magányosan élt a kastélyában. A szokásos kézcsókok és üdvözlő kézfogások és italok után elkezdődött az ismerkedés. Egyszer csak megjelent Sámuel is szemeivel valakit keresett és végül megtalálta Rózát, aki a bál egyik legszebb kisasszonya volt. Fehér hosszú a nyakánál csipkézet és drágakövekkel díszített ruhában volt, a többi hölgyek irigykedve néztek rá, az ismeretlen kisasszony gróf Wass Sámuel kíséretével kimentek a balkonra beszélgetni. A gróf úr közölte, hogy ma este csak vele akar táncolni és hosszasan a szemébe nézett zavarban voltam egy erős kéz markolását éreztem a karomon és hallottam Róza hangját, ahogy a fülembe súgja. Támaszkodjon reám. Nagyszerűen táncolt, egész éjjel, a végén elfáradt. Mindenkivel megtörténik ez az első csárdás után. Kivezetett a tömegből, hátra a fák közé ahol egy pad volt. Sok ember volt a térségen, de azok se figyeltek reánk. Ültünk a padon, némán, szótlanul. Ez így is volt egész éjszaka. Mind, ahogy mondtam Sámuel az egyik legszínesebb egyénisége és a legjobb képű férfi tagja volt a Wass családnak. Még nem beszéltem mondta Róza nagyapámról az Eperjessy Józsefről és nagyanyámról Tolcsvai és Pacséri Kászoni Terézről, akik behozták a családot Szolnok Doboka vármegyében itt vásárolván birtokot Oláfodorházán mondta Róza. Az nagyapám sokat tett a faluért, megalapította az első romai katolikus egyházat, templomot és harangot csináltatott. Öregen mind járási szolgabíró vonult vissza és már meghalt. Az ő apja mondta tovább Róza és az egész Eperjessy család egészen Eperjesy András a nemei címszerzőig Gyulafehérváron éltek, de mikor a románok elűzték a városból a magyar lakóságot, mindenki menekül ahova tudott, a nemesek a vidéki birtokaira. Így került a család Magyarcsesztevére, Diósra, Mihályfalvára és Ivánfalvára. De térjünk vissza Fodorházára. Egy nap hintó közeledett a kúria felé behajtott az udvarra. A hintóból kiszállt gróf Wass Imre és fia Sámuel. Kissé meglepődtem, betessékeltem a kúriában leültettem és italt hoztam. Megkérdeztem, hogy mi járatba jöttek, erre gróf Wass Sámuel felállt, és megkérdezte, hogy Róza itthon van-e, de már akkor jött le a lépcsőn, felém fordult összecsapta a csizmáit, és így szolt hozzám:
- Károly bátyám, azért jöttünk, hogy megkérjem leánya kezét! -
- Róza felé fordultam és megkérdeztem, hogy te is akarod? -
-Igen apám szeretem ezt a férfit-
-Az asszony összecsapta a kezét örömébe-
Megitták az áldomást és Károly azt, hogy most lehet beszélni az anyagiakról. Róza megkapja a Magyaregregyi birtokot és az ottani kúriát. Imre rávágta, hogy Sámuel megkapja a czegei kelet birtokot hatszáz hold és a kúriát. Hát akkor megbeszéltük tisztességes ajánlat volt, erre megint megittak egy áldomást. Az esküvő 1834 történt és így költözött gróf Wass Sámuel és Eperjessy Rozália Magyaregregyben és alapítottak családot. Négy gyerekük született gróf Wass Mária, gróf Wass Jenő, gróf Wass Emma és gróf Wass Jozefa.
Gróf Wass Mária férjhez ment Montbach Sándorhoz, gróf Wass Jenő elvette Hetei Bakó Irmát gróf Wass Emma férjhez ment báró Orczy Bodroghoz, és gróf Wass Jozefa férjhez ment Alapi Salamon Aladárhoz. Hetei Bakó Irma a búzai lovag Hete Bakó Károly lánya volt egy dúsgazdag fölbirtokos. Gróf Wass Sámuel végrendeletében Jenőre bízta a czegei kastély vezetését és Budapesten egy házat és nagy értékű kötvényeket örökölt az apjától.
A négy gyereknek is születtek gyerekei. Gróf Wass Jenőnek: gróf Wass György felesége Signe Larsen, gróf Wass Emma férje Hiye Edmund, gróf Wass Erzsébet férje Blomberg Frigyes.
Aztán úgy adta a sors, hogy gróf czegei Wass Sámuel után meghalt Eperjessy Rozália is hetven éves korában 1884 –be.
----
A gróf Wass kúria
[[Fájl:Eperjessy címer.JPG|centre|frame|Eperjessy címer]]
A czegei gróf Wass kastély
A gróf Wass Sámuel és Eperjessy Róza ebben a kúriában lakott 2006-ban így nézett ki.
Irodalom:
Eperjessy János Eperjessy Károly testvére ősapám a házassága bonyolultabb volt kétszer nősült. Első, házassága Buzeskó Máriával kötötte egy örmény származású nemes lány volt, de sajnos ettől el kellett válnia. A második házasságát egy megözvegyült asszonnyal kötötte désfalvi Simon Jozefával, aki már volt az első házasságból egy lánya leményi Ilyés Júliánna, mert a néhai apját leményi Ilyés Józsefnek hívták.
Külső hivatkozások:
Eperjessy Bálint, aki unokatestvére volt néhai Eperjessy Józsefnek Diódonon lakott, nemességet szerzett Barcsai Ákos erdélyi fejedelemtől hőstettei miatt. Ő maga ezredes volt a Barcsai Ákos hadseregében a erdélyi csapatok vezére. Eperjessy Bálint feleségét rabságban tartották a törökök. El kell menned, az Eperjessy Bálint szerelmes asszonyához el kell jutnod, felőlem neki hírt mondanod és a török fogságból hazahoznod. Hát az igen könnyen fog menni. - Nem olyan nagyon könnyen, mint gondolnád. Mert nem mehetsz ám könnyűszerrel. Mivelhogy ezt a turbát is magaddal kell vinned. Az a turba a régi háborús világban valami emberhátra felköthető vasládikó volt, kívül csikóbőrrel bevonva és vasrúddal lakatra bezárva. És van benne valami? - Van bizony. Tele van pénzzel. Fele arany, fele ezüst és ezzel a pénzel, próbáld meg rávenni a törököt, hogy engedje szabadon a feleségem. Nem tudom, hogy mennyi. Ezzel több terhe lesz a lovadnak, vagy pedig a hátadnak, ha gyalog maradsz. Márpedig a bundádat sem hagyhatod el, mert tél van, a puskádat is vinned kell, meg a pallosodat, aztán meg a fejszédet is, de meg egy egész kenyeret is kell cipelned az útra, meg egy darab szalonnát, hogy éhen ne halj. - Mind akad annak gazdája. - Mert látod, ha ez a pénz most itt marad nálam, amint a pogány török bennünket rabságra ejt, az azt rögtön elveszi, egy rézgombot, ami mirajtunk sem hagy. Ha pedig ezt a pénzt az én drágámnak, jó feleségemnek hazaviheted, hát ez jó lesz neki arra, hogy a váltságdíjat lerója belőle, amit a gonosz török a fejemre fog róni, akiről tudja, hogy vezér vagyok, még majd elég sem lesz reá. De akkor hát elviszem magammal. De ugyan vigyázz ám magadra, hogy meg ne fogdosson a török! Hát azért volna nekem ezermester a nevem, hogy még az ilyen rusnya törökön se tudjak kifogni? Birtalan pedig nem hiába volt büszke az ezermesteri nevére, mert valósággal az volt ő. Van annak annyi tudománya, hogy százezer török nem járna túl rajta. Mielőtt a futáshoz kezdett volna, hát legelébb is azt tette, hogy egy bádog szelencéből, amit magával hordott erre az alkalomra, bekente a saruja szárait jó erősen farkas hájjal. Ettől aztán a saját lova olyan gyors lett, mintha farkasokat érezne a hátában, míg ellenkezőleg a török, akik rögtön üldözőbe vették, amint látták, hogy szökni indul, el nem tudták gondolni, mi lelte a lovaikat? Amint azok közelbe érték Birtalant, mind visszafordultak, rúgtak, kapálóztak, lehányták a hátukról a gazdáikat, semmiképpen nem akartak nekimenni a megérzett farkas szimatnak. Birtalan csak úgy nevette őket. A törökök azonban, ha lovaikkal be nem érhették a futót, a nyilaikkal ugyan eltalálhatták. Birtalan csak egyre hallá, hogy ott sivít el a füle mellett egy-egy nyílvessző. Ez így nem jó lesz, vagy emberben, vagy állatban kár esik, és a bunda nyakába, hogy ez nemcsak őt magát, hanem a lova hátulját is egészen takarta. Az a vízbe mártott bunda pedig a csikorgó hidegben egyszerre jéggé fagyott: olyan lett az, mintha vaspáncél lett volna. A bolond török egyre nyilazott rá, de a nyílvessző mind lepattogott a birkabőr pajzsról, a jégen keresztül nem volt kedve a nyíl hegyének hatolni. - Megint csak ő nevetett. A törökök azonban nem maradtak el a sarkából. Egész csapat fogta üldözőbe, fertelmes kurjongatással. Meglátták a hátán a zsák, és azt már tudja a török, sok százados gyakorlatból, hogy abban a magyarok pénzüket tartják. Ez drága ember! Érdemes utána nyargalni. Birtalan tudta azt jól, hogy ez az ő két stratégiája csak addig használ, amíg a futása a hegyi szűk utakon, keskeny völgyekben tart. Ahol nem kerülhetnek eléje, de amint valami lapályra fog jutni, ahol a törökök eléje kerülhetnek, ott már szél ellenében nem fognak ijedezni a lovaik a háj szagától, az ő lova pedig a súlyosabb teher alatt hamarább kifárad, nem győzi az erőltetett versenyt, hát valami mást kell kigondolni. Egyszerre egy sűrű erdőbe érve, hirtelen utat vesztett, félrecsapott, mikor az üldözői nem látták, s elhagyva az ösvényt, leereszkedett az erdős hegyoldalon a mély völgybe. Ámde a törökök minden gonosz politikával el voltak készülve. Csúnya, kitanított vérebeket hordtak magukkal, amik az üldözött áldozatot, ha az el talált rejtőzni valami bozótban, menten felvadászták. Birtalan, mikor már egyszer egy csorgó mellett pihenőt tartott, és enni kezdene, csak hallja ám, hogy csaholnak az erdőben a törökök. Még bizony csúffá tennének, ha hagynám magamat. Hogy üvöltenek! Nem hiába kutyafejű török az ő nevük. Hanem hát egy ezermestert nem olyan könnyű elfogni. Birtalan, megismerve az új veszedelmet, maga is fordított a stratégiát. Leszedte a lováról a mindenféle cókmókot, belekötött mindent a bundájába egy nagy batyunak. Azt a saját hátára vetette. – No, most már édes lovam, eredj a magad esze után, amerre látsz! - monda, nagyot ütve a tenyerével a lova hátára. Az sem volt rest; amint a kötőféket kiakasztották a nyakából, nekifordult az erdőnek, és teher nélkül úgy elszaladt, mint egy szarvas. A törökök vérebei aztán szimatján csaholtak tovább. Birtalan hájas saruinak a nyomát semmi kedvük sem volt tovább üldözni. A farkast nem hajtja a kutya, már nem tudom, nemzetiségi rokonszenvből-e vagy testvérgyűlöletből, de kikerüli, ha lehet. Így aztán Birtalan csak nyert egy kis egérutat, és azt arra használta fel, hogy mind lejjebb ereszkedett a völgybe, gondolva, hogy talál majd ott egy mély hegyszakadékot, amin ha keresztülhatolhat, a lovas török nem kerülhet eléje. A túlsó oldalon aztán kap egy új mokánylovat, vagy jó pénzért, vagy egy jó fejbecsapásért. Talált ám, de nem hegyszakadékot, hanem egy tengerszemet a völgy mélyében: az a völgy is olyan gömbölyű volt, mint egy erdős hegyoldalakkal; nem volt abból semerre kimenekülés. A törökök pedig már észrevették, hogy üres paripa után szaladnak, az ember elbújt, nagy hamar visszatértek, barom sok nép volt, elállták az egész erdőt, csak úgy visszhangzott a rengeteg a kiáltozásaiktól: Áláh-Áláh.” Ami az ő szokott csatakiáltásuk. - Áláh ám az öregapád! - mondta Birtalan és szétnézett a terepen, mit lehetne itt csinálni? A tengerszem be volt fagyva. Hanem az ilyen tengerszemnek a mély vize mindig meleg, úgyhogy vastag jégkéreg nem támadhat rajta. Birtalan megpróbálta a balta fokával. Az bizony beszakadt egy ütésre - a jég elég vastag lett volna, hanem pallónak meg dobogó hídnak nagyon vékony volt. Csak ne ijedj meg - biztatta magát az ezermester: - Így van ez jól. Azzal szétnézett a parton. - Hevert ott rakásszámra a sok fiatal fenyő, amit a szél kitördelt. Birtalan hozzáfogott a baltájával, négy szál ilyen vékony dorongnak való fenyőből egy pár korcsolyát a maga két lábának, meg egy szánkót a batyunak összeeszkábálni. Nem történhetett ez meg nesz nélkül. A sok baltaütés egészen elárulta az üldözők előtt, hogy hol bujkál, akit keresnek. Minden oldalról csörtettek arrafelé. Csak ne törjétek magatokat olyan nagyon! - dörmögte Birtalan. - Még megizzadtok, és beteg leszek. Azok pedig csak jöttek közelebb, s folyvást szorosabbra zárult a kört a menekülő körül; már nagyon lehetett hallani a lovaik robaját a recsegő gallyak közt. Most mindjárt a nyakán lesznek. - Hát, hiszen én is mindjárt készen leszek! Mikor a legelső lovasok egy-két nyíllövésnyi távolban kibukkantak a fák közül, már akkor Birtalan a lábaira volt kötözve a fenyőfakorcsolya, még csak a szánkót rakta meg. A bunda, az itt maradhat, a nélkül is elég melege van az embernek, amikor kergetik, kenyér, szalonna se szaporítsa a terhet. Nem tett a szánkóra egyebet, mint a turbát meg a fegyvereit, a szánt odakötötte az övéhez, s aztán még egy hosszú, hegyes végű rudat fogott a kezébe, s azzal nekiszánkodott a vékony jegű tónak. Egészen helyes volt a matematikája. A vékony jégkéreg a hosszú fakorcsolyák alatt megbírta a gyorsan keresztüliramló embernyi terhet is, és sehol nem szakadt be alatta, úgy repült át a tavon. A szánkóval még csak meg sem reccsent alatta a jéghíd. Ordított, az üldöző had, amint meglátta a jég hátán a menekülőt, s aztán azt gondolták, hogy az a tó elnyeli, utána rúgtattak, amivel azt nyerték, hogy valami húszan, harmincan a bolondabbak közül beleszakadtak a jégbe: egynehányan azt is megpróbálták, hogy úsztatva áttörtessenek a túlsó partig, de pórul jártak vele, mert a vékony jég mind összevagdalta a lovak szügyét, hogy nem bírtak előrehatolni. Birtalan hátra sem pillantott addig, amíg a túlsó oldalon szárazra nem jutott: csak akkor nézett aztán vissza, nagy lelki nyugalommal látva, hogy milyen jól helybenhagyta gonosz üldözőit. Azok még akkor is vergődtek a jeges vízben, egynehány hegyes kucsma ott úszott már gazdátlanul, a parton állók pedig nagy csoportban káromkodtak, amit Birtalan nem hagyott viszonzatlanul. Jó szerencse, hogy egymás nyelvét nem értették; mert különben még összevesztek volna. A törökök mérgükben egész rajszámra repítek nyilakat Birtalan felé, de az egy sem jutott el hozzáig, széles volt az a tó! - Ejnye, nem szégyenlítek magatokat? Megálljatok, majd én is küldök nektek valamit. Azzal lefektette a puskáját egy dombra, és oda célzott, ahol legsűrűbben álltak a törökök. Azok látták, hogy micsoda rossz szándéka van, de csak csúfságot csináltak belőle. Tudták ők, puska messze elhord, csak hogy annak az elsütéséhez tüzes kanóc kell, az pedig az üldözött kezében nincs, - azt pedig még nem tudták, hogy kanóc nélkül is el lehet sütni a puskát, ha annak a hegyébe tűzkövet tesznek, és ezt már az ezermester régen kitalálták- Tanulják meg, hogy kivel van dolguk! Birtalan hasra feküdt a mohás parton, és úgy pihente ki magát, csendesen elnézve, hogy mit fundálnak mármost a törökök. Azt kivehette, hogy azok most abban törik a fejüket, hogy megkerüljék a tavat. Azt gondolják, hogy ők nem engem bekeríthetnek, holott nekem oda fel a hegytetőig csak egy fél kilométer kell átballagnom, nekik pedig fél nap. Azok vonítottak, mint a farkasok a malacpecsenyére! Az ezermester minden megerőltetés nélkül haladt egyenesen felfelé a túlsó hegyoldalon; még nem is igen sietett. Hanem aztán mikor felért a hegytetőre, akkor látta hüledezve, hogy micsoda átkozott helyre jutott. A túlsó oldala ennek a hegynek egy meredek sziklafal, alant rettenetes mélység, teledöntögetve óriási kődarabokkal. Semmiféle ösvény e lakatlan szakadékba sehonnan nem vezet. – No, Birtalan komám, innen szabadulj ki mostan, ha ezermester vagy! Erre számítottak bizonyosan a törökök, akiknek román vezetőik voltak, azok árulták el előttük, hogy amerre az üldözött menekült, arrafelé nincs a világnak kapuja. Szétnézett valami segítség után. Megtalálta. Egy szép, nagy, sudár, fiatal jegenyefenyő volt a keze ügyébe, azt kivágta a fejszéjével. Alul a vastag végére rákötözte egy sing magasságra a turbát, arra állítá a puskát, jól kiszámítva, hogy ami nehezebb, az megy lefelé estében előre, még felső ruháit is levetette, azokat is a körül, csavargatta. - Akkor aztán kikeresett egy pontot a hegyszakadék ormózatán, ahol a meredek szikla nemcsak függőlegesen áll a mélység felett, de még egy cseppet előre is hajlik. Mikor aztán a törökök jöttek minden oldalról az erdőből nagy rivalkodással feléje, hogy már most megfogják, akkor Birtalan ráült a levágott fára, mint a szánkóra, s aztán elkezdte azt a két sarkával előre csúsztatni a sziklapárkány felé, felsóhajtva az egekre. Végül is a törökök elveszették nyomát és Birtalan tovább ment a sziklás hegyeken keresztül egy meredekebb sziklán még látta az őt üldöző török hordát. akik egy tisztáson tanácskoztak, aztán megint eltűntek az erdőben. Birtalan folytatta az útját a turba ott volt nála és benne a pénz. Az út egy erdőn keresztül vezetett egy sűrű bozontos, melyben lépni is alig lehetett körülbelül egy óra út után idegen nyelvű ordítozásokat hallott az erdő felső részéről. Ahogy haladt tovább mind közelebbről hallotta megállt egy pillanatra és várt. Egy közeli fa mögül megjelent egy turbános török, Birtalan előhúzat a nagy bicskáját és hírtelen, meglepetés szerűen, ráugrott a törökre és a nyakához szegezte a bicskát. Na, kis hitetetlen, most elmondod szépen, hól van fogva tartva az a magyar asszony? A török úgy megijedt, hogy tört magyarsággal elkezdett rimánkodni. Nem ölni meg engem nagyúr, én megölni téged, elvágni a torkodat mind egy hízott libának mondta Birtalan. A töröknek alig jött ki egy mondat a száján „Áláh Áláh”tudtommal a nagy basánál lenni nyögte ki. Közben még megjelent még néhány katona és körbe zártak. Az egyik olyan főnökszerű, utasításokat osztott ki, a többiek előrántott kardokkal körbe fogtak. Te jönni velünk nagyfőnökhöz velünk. Ház elindultunk, mentünk erdőn, hegyeken keresztül, a törökök a szemüket le sem vették rólam. Egyszer egy nagy tisztás felé közeledtünk, ahol nagy sátrak volta felállítva, sok török katonával. A kísérőim. Elvezettek egy nagy sátorhoz ahol megálltunk és várakoztunk. Egyszer megnyílott a bejárat és bementünk, előttük egy nagy hasú török ült a földön, egy perzsaszőnyegen körülötte három mádik turbános török. Mi török szokás szerint térdre borulva meghajoltunk, aztán megkérdezte, hogy mi akarunk.
Felséges uram –mondta Bertalan- én a vezérünk asszonyáért jöttem, aki itt raboskodik kegyelmednél. Hogy hívják az asszonyt? Kérdezte a török vezér. Sarolta feleltem én. Valamit mondott a mellette ülő töröknek, mert feláll és kiment. Pár perc múlva hozta az asszonyt, török ruhában és fátyolba az arcán. Ez az, akit keresel és felemelte a fátylat az arcáról? Igen mondtam én. Ajaj, ez az asszony a basa háremében van kijelölve, az pedig messze van. De nagyúr én kiváltanám sok arany és ezüstpénzért, nálam is van. Mutasd, mennyi van elővetettem az egészet-amennyit hoztam magammal, de ő csak csóválta a fejét. Ennyi nem lesz, elég mert nagyon szép és csinos az asszony mondta ő. Lehet szó róla, ha még ennyivel megtoldod. Birtalan nem tudta, hogy mitévő legyen. Hogyan értesítse Eperjessy Bálint urat? A végén kifundálta, hogy szerez egy lovat meg egy futárt, hogy elmenjen a pénzért Eperjessy Bálint úrhoz és addig ő ott várakozik, nehogy tovább álljon a török horda. Így is tett. Pár nap múlva megérkezett a futár és hozta a pénzt. Birtalan. Szerencsére a török vezér állta az ígértét és visszaadta az asszonyt.
http://www.eperjessycsalad.hu/
Most beszélyünk egy kicsit Fodorházáról az Eperjessy család ősi fészkéről, románul Fodora. Oláh előnevét pedig lakosaitól kapta. Birtokosok Eperjessy Józsefné Kászoni Teréz ősszüleim, Eperjessy Károlyné Szentmiklósy Teréz, ősunokatestvérem, akiknek itt kúriája volt és Eperjessy Máriának egy-egy jobbágya. Béldi Dénes is rokonunk volt, Vajda Sándor, aki osztálytársa volt Józsefnek Kolozsváron. Eperjessy Vincze ükapám is birtokos volt. Az 1790-es években római katolikus leányegyházközség alakult meg benne. A dési római katolikus filiáját Eperjessy József és neje Kászoni Teréz alapította meg, Eperjessy József és neje Kászoni Teréz öntette feliratos harang hívta imára híveit.
[[Heraldikai lexikon/Rövidítések|Rövidítések]]
'''Lásd még''':
* [[Címerhatározó]][[Kategória:Heraldika]][[Kategória:Címerhatározó]][[Kategória:Címer]]
__LEGYENTARTALOMJEGYZÉK__
<references group="Címerhatározó" />
__DISAMBIG__
== Oláhfodorházi látogatásom. ==
|
