„Olvasónapló/Fidelio” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
28. sor:
 
===== Változás =====
Az őrség bevonul a várudvarra.
 
A kormányzó, Don Pizarro a most érkezett postát olvassa. Egyik sürgönyből megtudja, hogy Fernando miniszter már elindult Madridból. Bejelentés nélkül fog betoppanni a várba, mert fülébe jutott, hogy ott ítélet nélkül, ártatlan áldozatokat tartanak rabláncon. - Mi lenne, ha megtudná, hogy ő Florestant itt tartja bebörtönözve? - villan át rajta. És azonnal határoz:
 
<center> ''"Hah, itt a pillanat ma végre bosszút állok!... Itt van ő, a kezemben. A tőrt szívébe mártom. Ütött a végórája, halál reá!..."'' </center>
 
A kormányzó először a tömlöctartóval szeretné áldozatát láb alól eltétetni, aki azonban pénzzel sem vehető rá a gyilkosságra. Erre úgy határoz, hogy ő maga végez vele. És Roccótól már csak annyit kíván, ássa meg a sírt odalent a sziklaüregben, hogy még nyoma se maradjon a névtelen fogolynak.<br>
''(Mikor a kormányzó arról beszél, hogy Rocco ölje meg Florestant, a tőrdöfést az összes fúvósok sforzato akkordja érzékelteti.)''
 
Fidelio figyelte, hogy hosszan beszélgettek, s rosszat sejt. De reménykedik...
 
<center> ''"Jöjj áldott szép reménysugár... a csüggedt szívbe oltsd az élet lángját..."'' </center>
 
Bízik benne, hogy egyszer eléri még boldogsága álmát.
 
<center> ''"Itt állok tettre készen. Lelkem szilárd, megküzdök én te érted..."'' </center>
 
Fidelióról senki sem sejti a várban, hogy nem férfi, hanem - asszony, aki férjét keresi már évek óta. Így jutott el a félelmetes börtönbe, ahol - férfiruhában - a porkoláb segédje lett. Most arra kéri, beszéli rá a tömlöctartót, engedje ki a foglyokat, ha csak rövid időre is a várkertbe, hiszen olyan gyönyörű az idő.
 
Jaquino és Fidelio engedik ki a rabokat. A börtön sötétjéből lassan vánszorognak elő - vakítja őket a napfény - és elfogódott lélekkel nézik a kéklő eget.
 
De Fidelio mindhiába nézi, fürkészi sorjában a sápadt arcokat.
 
=== II. felvonás ===