„Kertészet/Tünethatározó/Őszibarack tafrinás betegsége” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
KeFe (vitalap | szerkesztései) Új oldal, tartalma: „Kategória:Betegségek-kártevők {{Kert-Tünethatározó}} {{K-tünethat}} {{{!}} cellpadding="5" cellspacing="5" border="0" style="margin:0px -5px;" {{!}} valign=…” |
KeFe (vitalap | szerkesztései) Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
21. sor:
A gyümölcs felületén kisebb-nagyobb, a gyümölcs alapszínénél világosabb dudorok vannak. A dudorok felületén a gyümölcs szőrözöttsége hiányzik, ugyanakkor viszont deres exoaszkuszbevonat figyelhető meg. A dudorok alatti szövetrészek barna színűek. A nagyon beteg gyümölcsök korán lehullanak, a kevésbé betegek viszont a fán maradnak és beérnek.
== Exoaszkuszos gomba ==
Az exoaszkuszban lévő aszkospórákon aszkokonídiumok is fejlődnek. Az aszkokonídiumokon újabb aszkokonídiumok képződnek.
A fertőzési források főleg az őszibarack vázágai, vesszői. A tavasz végén lehullott beteg levelek fertőzési forrásként alig jönnek számításba, mert azok egyrészt a nyár folyamán elrothadnak, másrészt pedig a földigiliszták a talajba húzzák azokat. Ezért találunk a fa alatt a talajból kiálló leveleket. A levél színén képződő exoaszkuszokból az aszkospórák kilövellnek, majd a vázágakra és a vesszőkre kerülnek. Az aszkospórák ezután sarjadzással, azaz blasztokonídium-képzéssel aszkokonídiumokat hoznak létre. Az aszkokonídiumok újabb aszkokonídiumokat fejlesztenek. Ezek még az enyhe téli napokon is, 4 °C hőmérséklet felett folyamatosan, nagy számban képződnek. Csak a hideg téli napokon és a meleg nyáron nem fejlődnek, olyankor vastag falat képezve vészelik át a kedvezőtlen körülményeket. Ezzel magyarázható, hogy a kórokozó legalább két, esetenként több évig fertőzőképes. Az aszkospórák szerepe az áttelelésben alárendelt.
A kórokozó hőmérsékleti igénye alacsony, a 4–14 °C átlaghőmérséklet kedvező a fertőzésre. A növényfelület nedvességének időtartama a kórokozó terjedését és fertőzését döntően meghatározza. Ezért a csapadékos időjárás, a harmat és a köd elengedhetetlen a kórokozó számára. Ezek a körülmények hazánkban általában március második felétől április végéig, május elejéig adottak. Ekkor a kórokozó már a hajtások egérfül állapotától sziromhullásig, illetve a termés kötődéséig folyamatosan fertőzi az őszibarackot. Gyakorlatilag április végére súlyos kártétel alakulhat ki. Ezután csak hosszan tartó, csapadékos időjárás esetén számíthatunk gyenge utófertőzésre.
Rügypattanás előtt rézszulfát, rézhidroxid vagy rézoxiklorid tartalmú permetezőszerrel lemosópermetezést kell végezni. Ezután réztartalmú szerrel – a zöld részek rézérzékenysége miatt – nem szabad védekezni.
A hajtások egérfül állapotában, általában március végén, április elején végzett korai, megelőző védekezés döntő fontosságú. Elmulasztása nagy veszéllyel jár. Ezután még három alkalommal, vagyis rózsaszínbimbós állapotban, virágzás végén és a termés kötődésekor, kell védekezni. Legkésőbb május első dekádjában befejezhetjük a permetezést. Védekezésre a kontakt szerek közül a kaptán ésa dodin hatóanyagú szerek, továbbá a szisztémikus, eradikatív hatású difenokonazol hatóanyagú szer javasolható.
Az őszibarack lisztharmata
A betegséget először 1892-ben az USA-ban, majd Európában, Franciaországban 1914-ben észlelték. Magyarországon a betegséget 1914-ben figyelték meg. A betegség jelentősége az utóbbi években gyümölcskárosítása miatt növekedett.
A kórokozó gazdanövénye az őszibarack, ritkán a mandula. Az őszibarackfajták fogékonysága eltérő.
A levélen, a hajtáson, a vesszőn és a gyümölcsön figyelhetők meg a tünetek.
A levél színén szabálytalan alakú, sárgászöld foltok láthatók. Főképpen a fonákon, ritkábban a levél színén fehér, nemezes, epifita micéliumbevonatot találunk. Hazánkban csak ritkán képződnek kleisztotéciumok. Később a levelek hullámosak, kanalasak és csavarodottak lesznek, majd elszáradnak. A levéltünetek főképpen a hajtásvégeken figyelhetők meg.
A hajtáson foltszerű, majd a hajtást körülölelő élénkfehér, nemezes, epifita micéliumbevonat látható. A hajtások rövid ízközűek lesznek, begörbülnek és elszáradnak. A veszszőkön lombhullás után a szürkésfehér, nemezes micéliumbevonat messziről szembetűnő.
A gyümölcs szőrözöttsége miatt a kezdeti tünetek alig látszanak. Később a gyümölcsön 5–10 mm átmérőjű, kerek, szürkésfehér, majd világosbarna foltok jelennek meg. A foltok elparásodnak, megkeményednek, és a gyümölcs felülete egyenetlenné válik.
== Kórokozó ==
Sphaerotheca pannosa (Wallroth ex Fries) Lév. var. persicae Wor.Kleisztotéciumos gomba. Kleisztotéciumot ritkán képez.
A fertőzési források a vesszők, ahol a kórokozó micéliuma egyrészt a rügyben a hajtás- és virágkezdeményekben, másrészt a vesszők felületén telel át. A kleisztotéciumoknak a gomba áttelelésben nincs jelentőségük. A beteg rügyekből – ha nem pusztulnak el – beteg hajtások és virágok fejlődnek. Ezeken, és a vesszők felületén áttelelt micéliumon láncokban lefűződő konídiumok keletkeznek, amelyek a levelekre és a gyümölcsökre kerülnek. A betegségre csak a legfiatalabb levelek fogékonyak. Szabad földön már a hajtáscsúcs alatti harmadik levél ellenálló. A leveleken az első tünetek általában egy hónappal a virágzás után jelennek meg. A gyümölcsök is csak fiatal korukban fogékonyak a betegségre és 2,5 cm-es nagyságuk elérése után már nem betegszenek meg.
Legfontosabb teendő a gyümölcsmegbetegedés hárítása. Ezért a metszéskor a lisztharmatos, deformált vesszőket el kell távolítani. A védekezést egérfül állapotban kell elkezdeni és addig kell folytatni, amíg a gyümölcsök a 2,5 cm-es nagyságot el nem érik. Védekezésre kén, dinokap, kinometionát, pirifenox vagy difenokonazol hatóanyagtartalmú szerek jöhetnek számításba.
| |||